A Magyar Hidrológiai Társaság XXVI. Országos Vándorgyűlése (Miskolc, 2008. július 2-4.)
2. szekció: VÍZKÁRELHÁRÍTÁS - Mrekva László, AXIÁL Kft: Reziliencia kutatás a városi árvízgazdálkodásban, a „COST C22”munkaprogram bemutatása
sikeresen adaptálódjék. Írja Békés Vera „A reziliencia-jelenség, avagy az ökologizálódó tudományok tanulságai egy ökologizált episztemológia számára” című munkájában. C. S. Holling, a reziliencia-kutatás vezéralakja mutatott rá először még a hetvenes években arra a paradoxonra, amely fennáll egyfelől egy rendszer teljesítőképessége, teherbíró képessége (efficiency), valamint állandósága, megmaradása (persistence), másfelől az állandóság és változás, vagy az előre jelezhetőség és a megjósolhatatlanság között. E két ellentmondásnak megfelelően a rezilienciának az ökológiai irodalomban két eltérő definíciója létezik. A különbség a stabilitás eltérő aspektusainak hangsúlyából adódik. Az első definíció értelmében a reziliencia annak a mértéktartománya, amelyen belül a rendszer megőrzi belső egyensúlyát a ráható erők ellenében. Ez a szűkebb vagy mérnöki értelemben vett reziliencia, ahol a reziliencia mértékét a ráható erőnek való ellenállás és a sebesség nagysága adja, amellyel a rendszer képes visszatérni korábbi egyensúlyi állapotába. A második definícióban átértelmeződik a stabilitás fogalma: a rendszer az őt a korábbi egyensúlyi állapotából kibillentő erőhatásra úgy reagál, hogy rugalmas módon új egyensúlyra tesz szert. Ez az átfogóbb, ökológiai értelemben vett reziliencia, amelynek mértéke attól függ, hogy mekkora ráható erő szükséges egy reorganizációs folyamat beindulásához, amely a rendszert stabil állapotából transzformálja egy másik stabil állapotba. Míg az első definíció egy rendszer hatékonyságára, teherbíró képességére (efficiency), kontroll-állandóságára és az előreláthatóságra, kiszámíthatóságra összpontosít, a második a szívósságra, a perzisztenciára, az adaptivitási készségre, a változékonyságra és a megjósolhatatlanságra. - Míg az előbbiek egy rendszernek azok a tulajdonságai, amelyek az üzembiztos, hibatűrő tervezés és az optimális teljesítmény iránti (mérnöki) igényből fakadnak, az utóbbiak az organizmusok jellegzetes vonásai, amelyekkel az ökológiának kell számolnia. A reziliencia konszubsztanciális fogalom: külön elemzés nélkül szétválaszthatatlan módon egyszerre jelenti rendszerek belső stabilitásának és a megváltozott környezeti viszonyokhoz való alkalmazkodási („túlélési” avagy „megbirkózási”) képességének küszöb-tartományát. A ‘reziliencia’ a ‘rezisztenciának’, az ‘inerciának’, a képlékenységnek és a ‘stabilitásnak’ olyan dinamikus, holisztikus alternatívája, amely egyfajta képlékeny, rugalmas megmaradást jelent. (Békés) Két példa a nemrégiben az árvízi kockázatkezelési stratégiáját megváltoztató országra. Hollandia 2000-ben egy a Rajna delta árvízi kockázatkezelésére szolgáló új stratégiát vezettek be “Room for the River” vagyis „teret a folyónak” címmel, mely egy reziliens (rugalmas) stratégia és a folyó keresztszelvényeinek kiszélesítésére szolgál a teljes Rajna deltára vonatkoztatva (van Meel et al, 2006). Ennek az integrált fejlesztési tervnek a fő céljai az árvízvédelem, a tájképtervezés és a környezetvédelmi feltételek fejlesztése. Ennek a tervnek a benyújtása 2006-ban történt meg és gyakorlatilag körvonalazta az árvízvédekezési intézkedéseket beleértve a folyók további téralkotását, a folyók előterében (river foreland) létesítendő másodlagos csatornákat (the “Green Rivers”), a gátak távolabb helyezését és retenciós területek kijelölését. Ez az eddigi hagyományos stratégiáktól eltérő előbbre mutató startégia. A vízzel kapcsolatos problémák csökkentésére és a biztonságra törekvő új megközelítés három alapelvre épül: ■ a puszta reagálás helyett megelőzés; ■ a vízgazdálkodási felelősség vállalása; ■ a hagyományos műszaki intézkedések mellett minél több helyet biztosítani a folyóknak. 10
