A Magyar Hidrológiai Társaság XXV. Országos Vándorgyűlése (Tata, 2007. július 4-5.)
4. szekció: CSATORNÁZÁS ÉS SZENNYVÍZTISZTÍTÁS - Balogh Edina, Tóth György, Végh Ildikó, Nyírségvíz Zrt.: Vízgyűjtő-szemléletű szennyvíztisztítás eredményei
csatornahálózattal (NYÍRSÉGVÍZ Rt., 2003). Ezen munkánkban a 3 év vizsgálati eredményeiről és a közben történt szennyvíztisztító telepek korszerűsítéséről számolunk be. l. A TERÜLET BEMUTATÁS A Lónyay-főcsatorna vízgyűjtőterülete a Nyírség északi részén helyezkedik el, és ennek vizeit vezeti le. K-i, D-i és Ny-i határa a Nyírség dombvidékének hátságain és buckasorain húzódik, É-on a Lónyay-főcsatorna ásott medre határolja. Kiterjedése 2087 km2. A vízgyűjtőterületen található az Alföld legmagasabb kiemelkedése, a Hoportyó (183 m), innen a terep fokozatosan észak felé lejt egészen a Lónyay-főcsatornáig, ahol 95-100 m-es szintek dominálnak. A vízgyűjtő legmagasabb és legalacsonyabb pontja közötti különbség 90 m, a terepesésre a 0, 2 % és 3, 8 % közötti értékek a jellemzőek. A globális földrajzi elhelyezkedés következtében az éghajlat - akárcsak a Kárpátmedence többi részén is - mérsékelt, szárazföldi, atlanti és mediterrán hatásokkal. Az évi napfénytartam átlagos értéke 1846 óra, az éves közepes léghőmérséklet 9,7°C. Területi átlagban a lehullott csapadék éves összege 576 mm, a csapadékos napok évenkénti száma 60 nap és 190 nap között változott. A lecsapolások előtt, a múlt század közepéig a Nyírség nagyobb része lefolyástalan volt. A lefolyástalanságot a sajátos geológiai felépítés, a domborzati viszonyok és a viszonylag kevés csapadék együttesen idézték elő. Természetesen csak felszíni lefolyástalanságról volt szó. A felszínre hulló csapadék egy része ugyanis leszivárogva, mint áramló talajvíz, elhagyta a Nyírséget. Csapadékosabb időben a homokdombok közti mélyedésekben összegyűlt víz hasznavehetetlenné tette a művelt területek nagy részét. Azokat a területeket, melyeket a szabályozás előtt ártereknek hívtak, s amelyek a legveszélyesebbek voltak, tartós szárazság esetén sem lehetett teljes mértékben használni, csapadékosabb időben pedig teher volt. Ez a cseppet sem elhanyagolható tény vetette fel a gondolatot a terület birtokosainak körében, hogy a hasznavehetetlen területek víztől való mentesítése, nagymértékben fellendítené a mezőgazdaságot. A mai főcsatorna 1882-ben készült el, - Gróf Lónyay Menyhért korábbi miniszterelnökről Lónyay-főcsatornának nevezték el - majd 3 évre rá a főfolyások, 750 km hosszúságban. A csatornák építése egészen 1939-ig tartott. A szabályozás eredményeképpen a Lónyay-főcsatornába délről hat nagyobb (III, IV, VI, VII, VIII, IX. sz. főfolyások) és több kisebb csatorna torkollik. A nagyarányú lecsapoló munkák eredményeképpen az állóvizekben gazdag Nyírség területén csak néhány viszonylagosan állandó jellegű tó maradt, azonban aszályosabb években ezek közül többet is a kiszáradás fenyeget: Nagy-Vadas-tó, Nagy Szik-tó, Szelkó-tó (Kisszék- Hosszúháti-tó), Nyírteleki-tó, kállósemjéni Nagy Mohos-tó, Ököri-tó, Nagy Fertő, nyíregyházi Sós-tó. A jelenleg víztározóként működő Vajai-tó természetvédelmi terület. A csatornahálózat megépítése előtt jóval nagyobb volt, medencéje folyóvízi erózió eredménye. A jelenlegi lefolyási viszonyokról a csatornahálózat megépítésének 1939-ben történt befejezése óta beszélhetünk. A jelenlegi lefolyási viszonyok tehát mesterséges úton jöttek létre, és lényegesen megváltoztatták a terület vízháztartását. Mára feltételezhetően kialakult egy új vízháztartási egyensúly. A lefolyásértékek az éghajlati, vízföldtani, geológiai, valamint a területhasznosítási tényezők mellett, nagymértékben függnek a részvízgyűjtőkön létrejött csatorna-sűrűségektől és a mindenkori mederállapotoktól. 2
