A Magyar Hidrológiai Társaság XXV. Országos Vándorgyűlése (Tata, 2007. július 4-5.)

2. szekció: TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS - Lorberer Ádám Ferenc, BABÉR 2001 Bt.: Tata: visszatérő forrás okozta épületkárosodás és tanulságai

A Fényes-források jellegzetes fedett karsztforrások, melyek általános metszetét a melléklet ábrán Léczfalvy Sándor (3) nyomán közöljük. A Fényes-fürdőn létesített vízszint-figyelő kút magas felcsövezését az alacsonyra süllyedt időszakban megszüntették. A kis kiállásúvá visszavágott kút mára szintén túlfolyóvá vált, DATAQUA-mérése pontatlan (a hibás kútaknán keresztül folyik el a víz egy része). A korábbi adatok szerint a vizsgált területen hosszabb távon a terepszint felett kb. +8 méterre beálló vízszint várható (Csepregi A. és Tóth M. 2002 nyomán) Fotók: A Fényes-fürdő karsztvízszint-észlelő kútja 1968-ban és 2006-ban A fürdő üzemeltetője, illetve a területen dolgozó kertészek 2005 tavaszán figyeltek fel egy újabb vízfelfakadásra a sportmedence és a Sarki-tó között. A vízfelfakadás kezdetben is két ponton történt, és a környezetükben levő fák elhaltak. 2005 őszére már több helyen a felszínen „buzgárok” is jelentkeztek. A felfakadó víz elvezetésére árkot létesítettek, és - bizonyára abban a reményben, hogy a vízhozam majd lecsökken - a fakadás környékén is kisebb gödröt mélyítettek. A vízhozam ennek hatására tovább nőtt. 2006 tavaszán a sportmedence évi teljes kitisztításakor, a vízleeresztés után az üzemeltetők tanúsága szerint a medence padlózata deformálódott. Vízmentes állapotban a medence közepe kb. 20 cm-nyit felpúposodott, és a csempeburkolaton repedések jelentek meg. Az újbóli vízelöntést követően a púposodás - legalábbis látszólag - megszűnt, a repedések azonban megmaradtak, és a továbbiakban 2006 folyamán tovább nőtt a repedések mennyisége és hossza. A medencében a talajvíz-beszivárgást és hordalékbehordást is észleltek, ami arra utal hogy a felújított medence nem tökéletesen vízzáró kialakítású. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom