A Magyar Hidrológiai Társaság XXV. Országos Vándorgyűlése (Tata, 2007. július 4-5.)

2. szekció: TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS - Madár Henrietta, Deme Attila, FETIKÖVIZIG: A 2006. évi belvízvédekezés tapasztalatai a Tisza-Szamosközi belvízvédelmi rendszerben

3. A védekezés folyamata A belvízvédekezés kezdetekor az öblözetben akadálytalan volt a vízforgalom. A kivezető zsilipek nyitva voltak (Olcsvaapáti, Nagyari, Szamossályi zsilip), míg az osztózsilipek zárva (Kömörői Osztómű, Sonkádi Osztózsilip, Tisztaberki Árapasztó zsilip, Gőgő - Szenke Osztózsilip, Szamosmenti tározó leürítő zsilip). Az öblözetben akadálytalan volt a vízforgalom, de hirtelen hóolvadás volt várható. Első lépésként, hogy az érkező vizeket már a kezdeteknél meg tudjuk „fogni”, a Szamosmenti tározó feltöltésére törekedtünk. 2006. február 22-én zártuk a Galambos zárógáti zsilipet, és nyitottuk a tározó leürítő zsilipjét. Egészen március 13-ig, egy megszakítással, folyamatosan töltöttük a tározót, 227 cm-es vízállásig, így megközelítőleg 1 170 000 m3 vizet sikerült betározni. A későbbiek folyamán azonban mégis nőtt a zárógát mögötti területek belvízi elöntése. Mivel a tározót már tovább tölteni nem tudtuk, ezért hatékonyabb vízlevezetési módszert kellett találnunk. A Szamossályi Árapasztó vízállását 140 cm-re növeltük, és megvizsgáltuk a levezetést. A területről akadálytalanul történik a belvíz levonulása, de magasabb vízszint esetén egyes kisebb csatornákon tiltós áteresz lehelyezésére lenne szükség. 2006. február 23-án a Szamossályi zsilipet is zárni kellett, mivel a tározó vízszintje igen magas volt, 306 cm. A Galambos zsilip zárva volt, és a Szamossályi Árapasztón nem érkezett víz a tározóba, annak vízszintje mégis tovább nőtt. A leürítő zsilipet nem tudtuk biztonsággal nyitni, mert a Szamos folyón zajlott a jég, ezért a magas vízszint csökkentése érdekében, a Gőgő - Szenke osztózsilip nyitásával vízkormányzást hajtottunk végre. A vizet tehát a Gőgő - Szenke főcsatornán keresztül a Túr - Belvíz főcsatornába kormányoztuk. A terület lejtésének megfelelően, a védekezés súlypontja is az öblözet alsó szakaszaira terelődött át. Március 23-án zárt az Olcsvaapáti zsilip, 28-án pedig a Nagyari zsilip. Így tulajdonképp átmenetileg megszűnt az öblözetből való vízkivezetés. A vízkormányzásban elsődleges szerep jutott a Kömörői Osztóműnek. A Túr - Belvíz főcsatorna vizét Nagyar és Olcsvaapáti felé lehet terelni a zsilip nyitásával és zárásával. Itt azonban figyelembe kellett venni a Tisza vízszintjét. Ha tartós marad az árhullám, és sem Nagyarban, sem Olcsvaapátiban nem tudjuk a kieresztő zsilipeket nyitni, akkor komoly elöntésekkel kellett volna számolni az alsóbb szakaszokon. Március 28-án nyitottuk a Kömörői Osztómű középső kapuját 20 cm-re, a vízállás intenzív emelkedése miatt. Most kövessük a víz útját a Kömörői Osztóműtől Nagyar felé: • 03. 30-án megnyitottuk a Szoros-szegi holt medret (1. sz. melléklet), amely az Osztóműtől nem messze helyezkedik el, patkó alakban. A holt meder 600 000 m3 víz befogadására képes. • A főcsatorna vízszintje tovább nőtt, ezért Nagyarban a „Cigánygödör” vagy más nevén „Halvány” holt meder el kezdett feltöltődni. A depóniát magasítani kellett, mert belterületet veszélyeztetett a víz. • 04. 04-én nyitott a Nagyari Petőfi zsilip, így lehetővé vált a vízkieresztés, de a Túr - belvíz főcsatorna vízszintje ennek ellenére emelkedett. 04. 05-én a Nagyari zsilip mellett található anyaggödör feltöltését kezdtük meg, 04. 08-ig. Az anyaggödör 82700 m3 víz tározására alkalmas. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom