A Magyar Hidrológiai Társaság XXIV. Országos Vándorgyűlése (Pécs, 2006. július 5-6.)
3. szekció: KISVÍZFOLYÁSOK RENDEZÉSE – HELYI VÍZKÁRELHÁRÍTÁS - Csatlós Péter, Szentes és Környéke Vízgazd. Társulat, Fehér Ferenc, VTOSZ: A mederfenntartás környezetvédeli vonatkozásai
5. Fenntartási problémák és megoldások az EU országaiban Az European Union of Water Management Associations felmérése és workshopja lehetővé tette néhány régi Európai Uniós ország gyakorlatának megismerését. Részletes információkat Hollandia, Németország és az Egyesült Királyság vízitársulataitól kaptunk az ottani „dredging” problémákról és kezelésükről. Természetesen a problémák azonosak: el kell távolítani a növényzetet a vízfolyásokból és csatornákból, valamint ki kell kotorni a feliszapolódott medreket. A fenntartás e két problémakörének egységes kezelésében (mint a „dredging” probléma), általános egyetértés van az EU érintett tagállamai között. A növényzet eltávolításánál az első lényeges különbség, hogy szinte minden esetben a levágott növény összegyűjtésére és elszállítására törekednek. A technológiák ennek megfelelőek: nem aprítják fel a növényt, célgépek vannak az összegyűjtésre és elszállításra. Az elhelyezés, a további kezelés általában komposztáló telepeken történik. A régi EU-s tagországokban a biomassza felhasználása általában is előrébb jár, mint nálunk. A levágott növény „feldolgozása” jól beleillik a biomassza előállításával és felhasználásával kapcsolatos technológiai sorba. Ez a módszer erős környezetvédelmi támogatást kap, így a levágott növény „kezelésével” kapcsolatban nincsenek komoly környezetvédelmi aggályok. Természetesen mindenki tudomásul veszi, hogy ez a technológia drága (az itthon alkalmazottnál feltétlenül drágább), de mivel ezekben az országokban a közcélú (vizitársulati üzemeltetésű) vízfolyások és csatornák kezeléséhez, fenntartásához szükséges forrást teljes egészében az érdekeltek (praktikusan a mezőgazdasági termelők) fizetik meg érdekeltségi hozzájárulás formájában, megélnek a szigorú előírások. Hozzá kell tenni, hogy egyrészt a régi EU-s tagországokban a jogkövető magatartás sokkal inkább elterjedt, mint nálunk, másrészt az ottani mezőgazdasági termelőknek a hatékonyan előállított termékek árából és a földalapú támogatásból van lehetőségük a magas érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére. A feliszapolódás eltávolításának elvi megközelítése hasonló, mint nálunk. Három országra vannak adatok az évente kikotrandó iszap mennyiségére: – Egyesült Királyság: 1 millió m 3 , – Hollandia: 4 millió m 3 , – Magyarország: 1,8 millió m 3 . A kikotor iszap elhelyezésének legkézenfekvőbb megoldása a meder melletti (mezőgazdasági) területeken történő elterítés lenne. Németországban a kikotort anyag 98%-át így helyezik el. Az elterítés az Egyesült Királyságban is napi gyakorlat, az iszap 95%-a kerül a parti birtokosok területére. A magyar gyakorlat ettől már lényegesen eltér: az anyag 70%-át lehet csak elteríteni, 20%-a depóniába kerül és mintegy 10%-ot egyéb módon kell kezelni. Az elterítés Hollandiában csak 60%-ban valósulhat meg, és mindössze 10% deponálható. Ebből az következik, hogy kikotort anyag 30%-át el kell szállítani, és valamilyen módon kezelni kell! A nagyon drága kotrási – elszállítási – megsemmisítési folyamat költségviselőinek megkeresése azonban intenzíven folyik. Nyilvánvaló, hogy azok a káros anyagok (pl. nehézfémek), amelyek miatt veszélyes hulladékká kell minősíteni egy adott mederszakaszban lévő iszapot, valamilyen „gondatlan” parti birtokos vagy ipari üzem „áldásos tevékenysége” miatt került a mederbe. Igyekeznek felkutatni ezeket a szennyezőket, és keményen érvényesíteni a „szennyező fizet” elvet. Ez általában is egy nehéz feladat, de különösen akkor, ha a szennyezést kibocsátó céget már nem lehet fellelni, mert időközben megszűnt. Ekkor nincs más megoldás, mint a költségeknek a jelenlegi érdekeltek terhelése, amit eléggé rossz néven vesznek. A másik 5
