A Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyűlése II. kötet (Mosonmagyaróvár, 2002. július 3-4.)

7. SZEKCIÓ: KOMMUNIKÁCIÓS ÉS PR FELADATOK A VÍZGAZDÁLKODÁSBAN - ZSEBŐK LAJOS: Válságkommunikáció a víziközmű-szolgáltatásban

Ezek mellett azonban hiba, ha a szervezet figyelmen kívül hagyja azokat a lehetőségeket, amelyeket ő maga teremthet meg. Ilyenek lehetnek a nyilvános, (mondjuk önkormányzatokkal, kamarákkal, hatóságokkal közösen szervezett) lakossági fórumok, vagy éppen a magas befolyásolási szinttel rendelkező csoportok képviselőinek (társasházi tisztségviselők, nagyfogyasztók illetékesei) rendezett beszélgetés, stb. A válsághelyzetbe került szervezet rendelkezésére áll még olyan, helyben szokásos megnyilvánulási lehetőség, mint a hirdetőtábla és a tájékoztató plakátok, de ezeket inkább a koordinált viselkedés elérésére alkalmasak (például egy vízminőség romlás esetén mit szabad és mit nem szabad a fogyasztónak megtennie), de rendkívül hatásosak. És folytatható a sor, mert egy közvetlenül a fogyasztóknak címzett levélnek is megvan a maga szerepe, a közvetlen megszólítás jó hatása mellett alkalmat ad a független és részletes magyarázatra. A sajtó, (a média) magatartása a válsághelyzetben: Egy médiaetikát elemző könyvben olvashatjuk

1

1:"...mivel a lehető legnagyobb számú közönséghez akarnak eljutni, a médiumok valamiféle mitikus, modális ponthoz szólnak, amely körül a legnagyobb számú ember csoportosul". Ez már önmagában megszabja a sajtó magatartását, amikor témát választ és amikor eldönti, hogy hogyan járja körbe az adott témát. A válságos helyzetek mindig közérdeklődésre fognak számot tartani, a médiumoknak pedig elemi érdeke, hogy e közérdeklődést kiszolgálják. Jól érzékelteti ezt a helyzetet Bodor Pál

1

2: „A katasztrófahírek, a látványos halál, a szórakoztató bűnök és a rendkívüli furcsaságok tudósításai persze megjelennek. A politikai, katonai és gazdasági protokoll csúcshírei és pikáns szenzációi hasonlóképpen. Ám mérget vehetünk rá - például az utóbbi kategóriát tekintve -, hogy a közleményekjelentős része inkább elfödi, mint felfedi a történelmileg fontos eseményeket." Tehát az újságírót, a riportert mindig az érdekli a legjobban, ami a szervezet számára rossz esemény, de az olvasók, nézők számára érdekes. Ez nem lehet gond önmagában - gondolhatnánk -, ha a tudósítás tárgyilagos. De ugyancsak a médiaetika című könyvben azt is olvashatjuk

1

3, hogy: „mindegy, hogy egy újságíró mennyire képes megközelíteni a tárgyilagosságot, a tárgyilagosság - illúzió" még akkor is, ha az újságíró minden tőle telhetőt megtesz elérésére. De tudjuk nem mindegyik, és nem mindig tesz meg mindent. Ha pedig már megjelent az adott válsághelyzetről az indokoltnál kedvezőtlenebb kép, a szervezet érdemben alig tehet valamit, mert igazak a Sajtókapcsolat című könyvben olvasottak

1

4: „ az ember könnyen sajtótámadások célpontjává válhat, de egy formális harcban nagyon ritkán nyerhetünk csatát, mert a médiának megvan a lehetősége az utolsó szó kimondására. A legjobb tanács: ne tégy semmit, bízd rá az időre és a felejtésre a megoldást." 9. Nyilvános szereplők a válsághelyzetben: Ki nyilatkozzon? A szereplőket részben maga a szervezet választja ki, de tudjuk, hogy riporteri közreműködés kapcsán a szervezet bármelyik dolgozója ilyenné válhat. 1

1 W. L. Rivers- C. Mathews: Médiaetika 47. Oldal Bagolyvár Könyvkiadó Budapest, 1993. 1

2 Bodor Pál: Hierarchikus játék Médiakönyv 164. Oldal Kiadta: ENAMIKÉ 1998. 1

3 W. L. Rivers-C. Mathews: Médiaetika 91. oldal 1

4 K. Erikson - Dr. Szeles Péter: A sajtókapcsolat, könyv a publicitás stratégiájáról Kiadó: Star PR Ügynökség Budapest, 1997. 650