A Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Mosonmagyaróvár, 2002. július 3-4.)
4. SZEKCIÓ: FOLYÓGAZDÁLKODÁS - GUTI GÁBOR: A denkpáli hallépcső funkcionális vizsgálata a szigetközi Duna-szakaszon
Duna Marchfeldkanal nevű mellékcsatornájában épített természetes jellegű hallépcsőn átalakításokat végeztek a hatékonyság növelése érdekében 1994-ben. Az átépítést megelőzően az átjárón felúszó halak között csak 10% volt a küsz gyakorisága. Az átalakítási munkálatok eredményeként értékelték, hogy a következő évben az átúszó halak mennyisége több mint hatszorosára nőtt, amelyek között a küsz aránya elérte a 60%-ot (MADER és társai 1998). Az eddigi felmérések eredményeit összegezve a denkpáli hallépcső működésének minőségi hatékonyságát jónak minősíthetjük. Mennyiségi hatékonyság Egy hallépcső mennyiségi hatékonysága lényegében akkor tekinthető kedvezőnek, ha a felvízi és alvízi folyószakaszhoz obligát módon kötődő fajok (egyedfejlődésük egyes stádiumai a folyóvízi rendszer térben elkülönülő szakaszaihoz kötődnek, ezért a vándorlás meghatározó jelentőségű fejlődésmenetükben) egyedeinek olyan tömegű átjárását teszi lehetővé, ami tartósan biztosítja a populációk fennmaradását. Az értékeléshez valójában a kérdéses fajok hosszú távú populációdinamikai megfigyelésére lenne szükség, de az esetek többségében ilyen adatok nem állnak rendelkezésre, ezért a mennyiségi hatékonyság minősítése általában a hallépcsőn átúszó halak egyedszámának időszakos vizsgálata alapján történik. Az obligát vándorló fajok esetében a hallépcsőn átúszó és az alvízi folyószakaszon előforduló egyedek mennyisége és méreteloszlása hasonlítható össze. Az értékelés azonban nem mindig egyszerű, mivel az alvízi szakaszon is lehetnek olyan élőhelyek (ívóhelyek), amelyek a felvízi folyószakasz sajátosságait képviselik, továbbá a fajokra gyakran többféle életmenet-stratégia jellemző, ezért a környezetük megváltozásakor az élőhelyi igényeik is módosulhatnak. A mennyiségi hatékonyság vizsgálatához kevésbé voltak megfelelőek a körülmények a denkpáli létesítménynél. A hallépcső mellett kialakított árapasztón (hullámtéri megcsapoló műtárgy) keresztül lezúduló víztömeg erős sodrása miatt eddig nem sikerült a halállományt felmérni a hallépcső alsó bejáratánál a rendelkezésünkre álló eszközökkel, ezért nincsenek egyértelmű megfigyeléseink a halak torlódására vonatkozóan. A halcsapda működtetéséhez jelentős technikai és személyi feltételeket kellett biztosítani, így viszonylag kevés felmérést végeztünk ezzel a módszerrel. Esetenként a halcsapdában egyetlen halat sem találtunk, ami vándorlási aktivitás szakaszosságával magyarázható. A halak vándorlási viselkedését döntő mértékben külső környezeti hatások (pl. a víz hőmérsékletének tartós emelkedése, árhullámok levonulása, stb.) motiváljak. A vándorlási periódusok feltárására néhány hónapig fenntartott, és napi gyakorisággal végzett megfigyelési sorozatokra lenne szükség, de ilyen intenzitású vizsgálatokra nem volt lehetőségünk a denkpáli hallépcsőnél. A halcsapda alsó rekeszének eddigi fogási adatai is jelezték azonban, hogy a réselt halátjáróba 12 óra alatt beúszó halak mennyisége meghaladta a 100 példányt. A ténylegesen behatoló halak száma feltehetően ennél is több volt, mivel a halak megszökhetnek a csapdából. (Megjelölt egyedekkel teszteltük a halak félnapos bennmaradási valószínűségét az alsó rekeszben, és igen alacsony, 25%-os értéket becsültünk. A bennmaradási valószínűség növelése érdekében a csapda részleges átalakítását tervezzük a jövőben.) Speciális élőhelyi funkció A denkpáli hallépcső medrében kimutatott halállomány összetétele csaknem mindig változott, de voltak rendszeresen megtalálható fajok is, amelyek hosszabb ideig tartózkodtak a létesítményben. Megfigyelhető volt például a menyhal megtelepedése 2001-ben. A pihenőtavak partjai mentén kisebb hínár és nádállomány alakult ki a közelmúltban, ami jellemző tartózkodási helyévé vált az ezüstkárásznak, a bodorkának és a karikakeszegnek, valamint egyegy csukának. Egyes halfajok ívóhelyként is használják a műtárgyat, ahogy az 1998 májusában 280
