A Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Mosonmagyaróvár, 2002. július 3-4.)

3. SZEKCIÓ: SZENNYVÍZCSATORNÁZÁS ÉS –TISZÍTÁS - RÉTI LÁSZLÓ: Biológiai tápanyag-eltávolítást végző szennyvíztisztító telepek tervezésének, üzemeltetésének egyes kérdései

BIOLÓGIAI TÁPANYAG-ELTÁVOLÍTÁST VÉGZŐ SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPEK TERVEZÉSÉNEK, ÜZEMELTETÉSÉNEK EGYES KÉRDÉSEI RÉTI LÁSZLÓ Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság 1. BEVEZETÉS A felszíni vizek minőségének védelme - az Európai Unió Tanácsának a települési szennyvízkezeléséről szóló 91/27l/EGK irányelvével összhangban - Magyarországon ismét a figyelem középpontjába került. A közelmúltban lettek megújítva azok a hazai jogszabályok, melyek a jövőben meghatározzák a szennyvíztisztítással és a tisztított szennyvíz elhelyezésével kapcsolatos környezetvédelmi elvárásokat, befolyásolják az ehhez kapcsolódó tervezési, üzemeltetési követelményeket. A dolgozatban ezen jogszabály-csomagból most csak a felszíni vizek minősége védelmének egyes szabályairól szóló 203/2001. (X. 26.) Korm. rendeletet, a használt és szennyvizek kibocsátási határértékeiről, alkalmazásuk szabályairól rendelkező 9/2002. (III. 22.) KöM-KöViM együttes rendeletet, továbbá a használt és szennyvizek kibocsátásának méréséről, ellenőrzéséről, adatszolgáltatásáról, valamint a vízszennyezési bírság sajátos szabályairól intézkedő 7/2002. (III. 1.) KöM rendeletet emeljük ki. A fenti jogszabályok közül a 9/2002. (III. 22.) KöM-KöViM együttes rendelet az 1. és a 2. számú mellékleten a bevezetett szennyvizek országos területi kibocsátási határértékeit, a vízminőség-védelmi területi kategóriákat, valamint a települések szennyvízelvezetésével, szennyvízkibocsátásával kapcsolatos technológiai határértékeket rögzíti le. A területi kibocsátási határértékek három vízminőség-védelmi területi kategória szerint lettek meghatározva. A területi lehatárolás a „Balatont és vízgyűjtő területét" önállóan, az „egyéb védett területeket" (a Velencei tó, a Fertő tó, a Szelidi tó, a Komra-völgyi tározó, a Köszörű-völgyi tározó, a Lázbérci-tározó, a Hasznosi-tározó, a Csórréti-tározó, a Bódva, a Hernád, a Tisza tó vízgyűjtő területét, a Duna, a Tisza, a Keleti-főcsatorna bizonyos szakaszait, a Maros-hordalékkúp területét) részletezve, az előzőekben nem említett ún. „általános" megnevezésű területeket összességében jelöli ki. A területi kibocsátási határérték a „Balaton és vízgyűjtője" esetén az összes foszfor vonatkozásában olyan szigorú (0,7 mg/l), hogy az biztonságosan csak a vegyszeres kiegészítéssel ellátott biológiai foszforeltávolítással, vagy csak a kémiai foszforeltávolítás önálló alkalmazásával elégíthető ki. Az „egyéb védett területek" viszonylatában az összes foszfor 2 mg/l határértéke egy jól megtervezett, megfelelően leterhelt és kellő szakértelemmel, odafigyeléssel üzemeltetett biológiai tápanyag-eltávolítást biztosító szennyvíztisztító teleppel teljesíthető. A tisztított szennyvízben az összes nitrogén 15 mg/l határértéke a „Balaton és vízgyűjtőjénél" egy ammóniában nem túlterhelt, nagymennyiségű, biológiailag könnyen bontható szerves anyagot is tartalmazó települési szennyvíz esetében - megfelelően méretezett, leterhelt és üzemeltetett szennyvíztisztító telepből kiindulva! - szintén nagy valószínűséggel betartható. Az előzőekben felvázolt szigorú jogszabályi elvárások felhívják a szennyvíztisztítással foglalkozó szakemberek figyelmét arra, hogy tervezői, üzemeltetői, szakmai tapasztalataikat összesítve, értékelve - lehetőleg a legkevesebb üzemeltetési költségtöbblettel járó biológiai szennyvíztisztítás oldaláról - megfogalmazzák azokat a szennyvíztisztítás-technológiai elveket, eljárásokat, melyekkel a mai kor környezetvédelmi követelményeinek a tisztított szennyvíz oldaláról is meg tudunk felelni. 199