A Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyűlése (Mosonmagyaróvár, 2002. július 3-4.)

6. szekció: A területi vízgazdálkodás és vízgazdálkodási társulatok - Fehér Ferenc: Közmegegyezés a vízgazdálkodásban

KÖZMEGEGYEZÉS A VÍZGAZDÁLKODÁSBAN FEHÉR FERENC Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége, Budapest 1. A vízgazdálkodás (vízgazdálkodási szervezetek) és a lakosság kapcsolata A vízgazdálkodás általában akkor kerül az érdeklődés homlokterébe, ha árvíz vagy belvíz van, esetleg ha a vízszolgáltató nagymértékben meg kívánja emelni a szolgáltatás díját (köznyelven: a vízdíjat). A magyar társadalom nem úgy szocializálódott, hogy a víz kérdése központi társadalmi kérdés lenne. Hozzászokott a szolgáltatások olcsó (kvázi „ingyenes”) igénybevételéhez és ahhoz, hogy a jelentős vízgazdálkodási kérdésekhez neki semmi köze nincsen. A nagy vízügyi létesítményeket elzárták előle, a jelentős vízügyi döntésekből kizárták. Egyetlen éles ellenpont a Bős – Nagymarosi Vízlépcsőrendszer, a rendszerváltás „trójai falova”! Ekkor egy szakmai kérdésből kiindulva (legyen-e Nagymarosnál vízlépcső?) a teljes politikai rendszer működése kérdőjeleződött meg és (bár a rendszerváltás a külső és belső politikai körülmények miatt amúgy is bekövetkezett volna) a „vízlépcsőellenes erők” a „rendszerváltó elit” képében tűnhettek fel. Elgondolkodtató: helyes-e, ha társadalom jelentős része közömbös a vízgazdálkodási kérdések iránt egy olyan országban, ahol egyébként a vízzel kapcsolatos kérdések fontosak, a lakosság jelentős része árvízzel veszélyeztetett területen él, és ahol a „vízgazdálkodási kitettség” miatt (vízkészletek túlnyomó része külföldről származik) egyébként ebben a kérdésben komoly társadalmi közmegegyezésekre volna szükség. Így volt-e ez mindig és mit kellene tenni annak érdekében, hogy ne legyen így? Nem volt mindig így! A Magyarországon közel kétszáz éves vizitársulati eszme nem nélkülözi és nem is nélkülözheti a társadalmi közmegegyezést. Azokban az országokban, ahol a vizitársulatok erősek (pl. Hollandiában, Olaszországban) a vízgazdálkodással kapcsolatos társadalmi közmegegyezést is könnyebb létrehozni. Ezekben az országban az sem fordulhat elő, hogy a (hazainál lényegesen magasabb) érdekeltségi hozzájárulást valamelyik érdekelt ne fizesse be! A következőkben tekintsük át, hogy az egyes ember (összességében a társadalom) milyen kapcsolatban áll a vízzel és mi az esélye egy vízzel kapcsolatos társadalmi közmegegyezést létrejöttének. 1.1.Szolgáltatási típusú kapcsolat Az egyes emberek és a gazdálkodó szervezetek általában szolgáltatási típusú kapcsolat révén válnak vízhasználóvá. A mindennapi életben, a háztartásokban, az ipari technológiák döntő részében, a mezőgazdaságban szükség van a vízre. Kialakultak azok a szervezetek, amelyek a vízfelhasználók (a fogyasztók) számára szolgáltatják a vizet. Ez a piacgazdaságban egy viszonylag egyszerű üzleti kapcsolat: az elfogyasztott (átvett) vízért meg kell fizetni a valamilyen módon meghatározott vízdíjat. Izgalmas kérdés a vízdíj meghatározása, de kialakultak a módszerei: az erre illetékes (árhatósági szerepet betöltő és a fogyasztók érdekeit képviselő szervezetek) és a szolgáltatók alkujában alakul ki a vízdíj. További izgalmas kérdés, hogy a fogyasztók rövid vagy hosszú távú érdekeit kell figyelembe venni? A rövid távú érdek a víz árának alacsonyan tartása, hiszen így a fogyasztónak kisebbek a kiadásai. A hosszú távú 469