A Magyar Hidrológiai Társaság XIX. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Gyula, 2001. július 4-5.)
1. SZEKCIÓ: A VÍZGAZDÁLKODÁS FELADATAI MAGYAROSZÁG EURÓPAI UNIÓHOZ VALÓ CSATLAKOZÁSA KAPCSÁN - Blaskovics Gyula: A vízerő-hasznosítás magyarországi kényszere – a vízfolyások energiamérlegéből levezetve
A VÍZERŐHASZNOSÍTÁS MAGYARORSZÁGI KÉNYSZERE - A VÍZFOLYÁSOK ENERGIAMÉRLEGÉBŐL LEVEZETVE BLASKOVICS GYULA VÍZGÉPÉSZ KFT A vízgazdálkodásnak kétségtelenül része a vízerőhasznosítás. Az Európai Unióban kiemelten fontos része. Legalább is ezt mutatja a megújuló energiaforrások kihasználására 1997-ben kidolgozott és Fehér Könyvben megjelentetett ajánlás, mely 2000-2010 között a vízerömüvi villamosenergia termelés megduplázását írja elő az Unió tagállamai számára. Amit nem lesz könnyű teljesíteni, hiszen a múlt századi olajválságok hatására a vízerömüvi hasznosítás reneszánsza következett be a múlt század közepétől és a legjobb adottságú telephelyek mára már kiépültek. A vízerőmüépítésnek a századvégén tapasztalható felfokozódásához az energiagazdálkodási gondok mellett a természet- és környezetvédelem fenntartható fejlődésének elve is kellett. 1 VÍZERŐHASZNOSÍTÁS AZ ENERGIATERMELÉSBEN A nagyvilág értékítélete szerint az iparszerű villamosenergia termelés ma ismert három erőműtípusa (hő-, atom- és vízerőmű) közül legkörnyezetbarátabb a vízerőmű, ez szolgálja legjobban a fenntartható fejlődést, mert egyedül a vízerőmű az, amelynek működése nem okoz a természetben irreverzibilis - azaz visszafordíthatatlan folyamatokat. A természet által évmilliók alatt létrehozott szénféleségeket és szénhidrogéneket eltüzelő hőerőművek évente milliárd tonna számra fogyasztják a rendkívül értékes anyagokat és már látható ezek végleges elfogyásának nem túl távoli időpontja is. (1999 évi becslés szerint a világ feltárt összes olajvagyona 45 évre, a fóldgázvagyon 65 évre elegendő.) Hasonló mondható el az atomerőművek „tüzelőanyagára" a természetes uránra is. Márpedig a fenntartható fejlődés alapelve a természeti erőforrásoknak csak olyan igénybevételét engedi meg a ma emberének, mely nem korlátozza a jövő generációk életlehetőségeit. Ennek a követelménynek a villamosenergia iparban ma egyedül csak a vízerőmű képes megfelelni. A vízerömüvi villamosenergia termelés egyetlen gramm anyagot el nem használ, a vízerőműhöz érkező víz megmarad ugyanolyan víznek a lebocsátás után is. A duzzasztás okozta környezeti változások pedig csak átmenetiek és a duzzasztómű elbontásával visszaáll az eredeti természeti állapot, mintha a vízerőmű soha ott nem lett volna. Ezt a legutóbbi években az Egyesült Államokban lebontott néhány vízerőműnél nyert tapasztalat igazolja. Nem így a hő- és atomerőmüvek esetében, melyek nemcsak elfogyasztják az értékes természetes anyagokat, de ugyan olyan mennyiségben termelnek környezetet károsító, az élővilág minden tagjára fenyegetettséget hordozó hulladékokat. E veszélyforrások nem szüntethetők meg az atom és hőerőművek majdani leállításával, az atomhulladékok például még évszázadokon keresztül hatékonyak maradnak. Ezért mindenütt jelentős állami támogatás ösztönzi a magántőke vízerőműépítésbe és üzemeltetésbe történő bevonását, viszonylagosan legrosszabb profiltermelő képességének ellensúlyozására. Az évezredekre visszatekintő vízerőhasznosításba a technikai fejlődés a XIX század végén hozta a villamosenergia-termelői vízerőmű megoldást. Ebben hazánk is élenjárt. Ikervár (1886), Gibárt (1903) Dobsza (1906) koruk legmodernebb vízerőművei voltak, ma is üzemelnek. Később is igyekeztünk a nagyvilággal lépést tartani, megépültek a Kesznyéteni (1945), a Tiszalöki (1958) és a Kiskörei (1976) vízerőművek, azóta viszont semmi, 1980 táján a vízerőhasznosításban nálunk megállt az élet. A csongrádi vízlépcsőnek még elkészültek ugyan a tervei, de nem épült meg (jellemző: a vízerőművet ebből már kihagyták). Bős-Nagymaros kudarca pedig közismert. 2
