A Magyar Hidrológiai Társaság XVIII. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Veszprém, 2000. július 5-6.)
1. SZEKCIÓ: Terület- és településfejlesztés és a vízgazdálkodás kapcsolata - Szentirmay György: Településfejlesztés és a víziközművek fejlesztése a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS ÉS A VÍZIKÖZMŰVEK FEJLESZTÉSE A DÉL-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG MŰKÖDÉSI TERÜLETÉN SZENTIRMAY GYÖRGY Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság 1. TERÜLETI ADOTTSÁGOK A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság területe egyben Magyarország sajátos településszerkezetű térsége. Kiterjedése 9976 km 2 - az ország területének 10,7 %-a, melyen 526 település - az ország településeinek 16,8 %-a található. A települések számarányánál lényegesen alacsonyabb az ezeken a településeken élő lakosság aránya: az ország lakosságának mintegy 7 %-a. A működési terület végső soron gyakorlatilag két - sűrűn beépített, aprófalvas településszerkezetű - megyét (Baranya és Somogy megyét), valamint Tolna megye 11 települését foglalja magába. Mindkét megyére vonatkozóan megállapítható, hogy a megyeközpontok szerepe különös mértékben meghatározó, valamint az, hogy a megyeközpontok, ill. a megyében lévő többi város lakosszáma; nagysága között a különbségek igen nagyok, így a megyék gyakorlatilag egyközpontúak. Fentiekkel összhangban a területen lévő települések nagysága, fejlettsége is igen eltérő: a sok néhány-száz fos kisközség mellett itt található az ország 5. nagyvárosa; a Balatonnak a működési területhez tartozó D-i partja pedig az ország egyik legfrekventáltabb üdülőterülete. 2. VÍZIKÖZMŰ-ELLÁTOTTSÁG A víziközmű-ellátás helyzetének értékelése kapcsán mindenkor szem előtt tartandó, hogy a vízellátás és szennyvízelvezetés egymástól független, de ugyanakkor egymástól el nem választható, egymással kölcsönhatásban lévő tevékenység. Az ivóvízellátás és a szennyvízelvezetés elmúlt időszakban megvalósított fejlesztéseinek vizsgálatából kiderül, hogy a vízellátás különösen az előző években - úgy Baranya, mint Somogy megyében nagyon erőteljesen haladt, s a szennyvízellátás csak jelentős késéssel fejlődött, és akkor is a vízhez képest kisebb intenzitással. Mindezek következtében működési területünkön a közműolló meglehetősen nyitott, bár fontos kiemelni, hogy országos összehasonlítást végezve, a helyzet viszonylag kedvező: a vízellátás mintegy 95-97 %-os 45