A Magyar Hidrológiai Társaság XVII. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Miskolc, 1999. július 7-8.)

1. ÁRVÍZVÉDELEM - Lázár Miklós–Török Imre György: Az 1998. évi júniusi marosi árvíz sajátosságai

Itt jegyezzük meg, hogy a lassú levonulás miatt a Tisza és a Maros árhulláma, a megszokottól eltérően, akár találkozhatott is volna Szegednél. Ez mégsem következett be, mert a csapadékfront a Maros-völgyön két nappal hamarabb söpört végig mint a Kárpátalján, Így a Maros áradása ezúttal is, mint már sokszor, a találkozáshoz szükséges időpontnál korábban indult meg. 4. ÁRVÍZI TAPASZTALATOK A dolgozatunkban leírt marosi árvíz néhány fontos tapasztalattal tett gazdagabbá bennünket. Itt — a hidrológiai vonatkozásúakat kiemelve — a vízállás-előrejelzések sikerességét befolyásoló tényezőket említjük meg. Az 1970-es évek nagy árvizei után Romániában jelentős árvízvédelmi fejlesztéseket határoztak el, melyeknek még csak az első üteme, vagyis a városok töltésekkel, tározókkal történő védelme készült el. A második szakasz, tehát a vízgyűjtők erdősítésekkel, vízmosás- és vízfolyás­rendezésekkel, tározó sorozatokkal történő szabályozása még nem valósult meg. Ennek ellenére az elmúlt két évtizedben a vízgyűjtőn történhettek olyan emberi beavatkozások, melyek hatással lehetnek az árhullámok levonulására. Az 1980-as években készült előrejelzési modelljeink ezen változások miatt megújításra szorulnak. Közelsége miatt fokozott figyelmet érdemel az Arad alatti hullámterek új betöltésezése, melynek kapcsán felmerül egy komolyabb hidraulikai vizsgálat szükségessége. Az aktualizáló munka kivitelezésére jó feltételeket kínál a román vízügyi területi szervekkel egyre szorosabbá váló, kiváló kapcsolat. Ennek köszönhető az is, hogy a júniusi árvíz alatt helyszíni szemlére, Romániába kiutazó szegedi vízügyi delegáció minden segítséget megkapott a tájékozódáshoz. Az árvízi bejárás hasznos tanulságokkal szolgált, melyek elemzése a magyar, illetve a magyar-román együttműködés által érintett teljes vízgyűjtőre feltétlen indokolt, és a közeljövőben érdemes napirendre tűzni. A román kollégák is ezt hangsúlyozták, és erre fogadókészségük van. 113

Next

/
Oldalképek
Tartalom