A Magyar Hidrológiai Társaság XIV. Országos Vándorgyűlése II. kötet (Sopron, 1996. május 21-24.)

VÍZELLÁTÁS TERVEZÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI KÉRDÉSEI - HAVAS ANDRÁS–KOLLÁR GYÖRGY: Ivóvízvezeték hálózatok másodlagos biológiai szennyeződésének egyes kérdései

A kifogástalan vizet adó vízbázis és a nem túl nagy vízellátó rendszer esetén a hálózatba jutó ivóvíz utólagos vízminőség romlásával gyakorlatilag nem kell számolni. Minél nagyobb a vízellátó rendszer, minél hosszabb a tartózkodási idő, a másodlagos szennyeződések mértéke egyre inkább fokozódik. Távoli vízbázis esetén a szállítási idő és a tartózkodási idő ugyancsak a káros mikroszervezetek kifejlődését eredményezheti. A fent említett problémák ellen, védekezésként jelenleg hazánkban közismerten a klóros fertőtlenítést alkalmazzák, néhány vízműnél a klór mellett ózon és UV fertőtlenítés is bevezetésre került. A külföldi szakirodalomban csak ritkán található utalás a hálózatban végbemenő nagymértékű vízminőség romlásra. Ennek okát abban látjuk, hogy hazánkban gyakoribb a vas- és mangántartalmú, a magas szervesanyag tartalmú, a metános, az ideálisnál melegebb, ritkább esetben arzéntartalmú az ivóvízhálózatba juttatott víz. Előfordul, hogy ezek együttes megjelenésével találkozunk. A vízkezelés során gyakran szükséges levegőztetés a másodlagosan kialakuló mikroszervezetek tömeges megjelenését eredményezi. A vízellátó rendszerben kifejlődő élő szervezetek nem mindegyike jelent közvetlen veszélyt az emberre, de jelentősen zavarják az ellátó rendszer üzemét és lerontják a víz érzékszervi tulajdonságait. Sokszor csak esztétikai szempontból kifogásolható az ilyen víz. 583