A Magyar Hidrológiai Társaság XIV. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Sopron, 1996. május 21-24.)

FELSŐ-DUNA SZABÁLYOZÁSI ÉS ÖKOLÓGIAI KÉRDÉSEI - KERTÉSZ JÓZSEF: A hullámtéri vízpótló rendszer kialakítása

át kormányzása, illetve szivattyús vízpótlás) a bukók mögött szükségessé vált egy keresztgát építése, hogy megakadályozza a mellékágrendszerbe betáplált víz visszaáramlását a bukókon keresztül az Öreg Dunába Az érkező árvizek a keresztgátakat többször elmosták, amely a bevezető mederszakaszok feltöltődéséhez, a partélek kimosódásához, valamint a bukók rongálódásához vezettek. A fenékküszöbös vízpótlás során, a folyamatos, számítható vízpótlás érdekében a bevezető mederszakaszokat és a bukókat a szükséges hidraulikai szelvény kialakítása mellett kőszórással stabilizálni kellett. b A vízpótló főág kotrása A hullámtéri vízpótlás során az 1845,5 és az 1845,9 fkm -ben lévő töltőbukókon keresztül a hullámtérbe érkező vízzel kell biztosítani a mellékágak megfelelő szintű és sebességű vízpótlását, és ezen keresztül a talajvíz utánpótlását A felülről érkező vízhozam az időközben elszivárgó vízmennyiség függvényében folyamatosan csökken A hullámtéren kijelölt vizpótló (Őág feladata, hogy a szivárgási veszteségek ellenére a hullámtér alsóbb területeire is elvezesse a szükséges vízhozamot Ennek érdekében meg kellett vizsgálni a hullámtéri vízpótló főág keresztszelvényeit és műtárgyait, hogy a korábbi formájukban képesek-e egyidejűleg az optimális vízszintek biztosítására és az érkező vízhozam továbbvezetésére A vizsgálatok szerint a vízpótló főág mentén az alábbi mederszakaszok gátolták a legnagyobb mértékben a megfelelő vízpótlást -A vízpótló főág 33+200 km szelvényében a szivárgócsatorna és a Szigeti-Duna kereszteződésében a görgetegi ágvéglezárás stabilizálása előtt az árvizek a Görgetegi-Duna irányában folytak ki az Öreg-Dunába Emiatt a Szigeti-Duna medrében keresztirányban egy övzátony alakult ki, amely jelentősen leszűkítette a vízpótló főág szelvényét - A vízpótló főág 32+350 km szelvényében lévő bejáróhíd környékén kialakult zátony a mederbe eső nyolc hídnyílás közül ötöt teljesen, kettőt részlegesen kizárt a vízpótlásból 4.1.3 Vízkormányzás feltételeinek megteremtése, átjárhatóság biztosítása 351

Next

/
Oldalképek
Tartalom