A Magyar Hidrológiai Társaság XIII. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Baja, 1995. július 4-6.)

2. szekció: Folyóink vízgazdálkodási és ökológiai kérdései és gazdasági szerepük - KOVÁTS GÁBOR: Az árvízvédelmi biztonság helyzete az ATIVIZIG-nél

A védekezés filozófiája, gyakorlata, politikai háttere Az 1970. évi védekezés filozófiája - a Szamos menti tragédiák után - az lett, hogy a védekező szakapparátus a legkisebb kockázatot sem vállalhatja, hanem a legminimálisabb jelenségre is a legmaximálisabb beavatkozással kell válaszolni. Ez az elv kiiktatta a mérnöki tudást és felelősségvállalást, abszolutizálva és túllihegve azt a helyes elvet, hogy főként földmű hiba esetén a jelenséget kifejlődése előtt kell kézbentarthatóvá tenni. Ezt a védekezési alapelvet erősítette, sőt kikövetelte a mindenütt jelen lévő politika szereplője, a tanácsok, pártvezetöségek emberei. Miért? Utólag, az árvízvédekezést lezáró, kitüntetéseket osztogató ünnepségeken, az ott elhangzott szónoklatokban lett ez nyilvánvaló, vagyis hogy a "szocializmust építő magyar nép diadalt aratott minden idők legnagyobb tiszavölgyi árvize felett", ami persze önmagában majdnem igaz, de az is, hogy ez a gyakorlat sokszor "álbeavatkozásokhoz", látszat intézkedésekhez vezetett. Sokszor maga a védekező szakapparátus "talált ki" a minden áron tenni vágyók számára, olyan beavatkozásokat, melyek nera ártottak. Ilyen alapon azonban az árvízvédekezés többe került, mint feltétlenül szükség lett volna (területünkön pl. zalotai lokalizációs töltés, szegedi körtöltés lefóliázása stb.), viszont a mindenen átnyúló politika viszonylag csökkentette a védekező mérnök felelősségét is, hiszen "mi mindent megtettünk". Nem biztos, hogy a vízügy tekintélyének lassú eróziója nem itt kezdődött. Miért kell erről beszélni: azért, mert ez most nyilvánvalóan nem így lenne, nem lehet így. Egyrészt elképzelhetetlen a politika közvetlen, személyes részvétele a védekezésben. Ez helyreállítja, de egyben meg is növeli a védelemvezető mérnök felelősségét. De azt is látni kell, hogy az 1970. évi gyakorlat bizonyos esetekben meg is könnyítette a védekezést irányítók dolgát, senki nem merte megkérdőjelezni az intézkedő védelemvezetőt, részben mert 396

Next

/
Oldalképek
Tartalom