A Magyar Hidrológiai Társaság X. Országos Vándorgyűlése III. kötet, Hévizek és fürdők (Szeged, 1992. szeptember 7-8.)

BARABÁS IMRE: A szolnoki Tisza Szálló hévízkútjainak története (1927–1928)

esetleg földgáz eshetőségét helyzete kilátásba, az egész váras intenziv érdeklődése fordult a mélyfúrás felé ( mivel pedig a város igyekezne nehéz gazdasági helyzetén segíteni )...mindenki nagy reménységgel várta a mélyfúrásról jövő híreket,mert az abból nyerhető természeti kincs lényeges értéket jelentene a városnak." A következőkben ismét szó esett a környék melegvízzel való fűtéséről, a kitermelhető gáz hasznosításáról, majd a realitásokról: eddig egyetlen réteg sem adott 120-150 1/p-nél több vizet, viszont a feltört gáz " egy nagyobb gázmedence közellétét sejteti". Ekkor még senki sem gondolta, hogy a következő hónapokban egyik kudarc a másikat követi majd, teljesen elkedvetlenítve a lelkes szolnokiakat. A kialakult hangulatot a "Szolnoki Újság" 1927 szeptember 15.-i száma érzékelteti a legjobban, "Mi most a legállandóbb szolnoki beszédtéma" cim alatt. " Hol vagyunk tekintetes Űr, hétszázon vagy kilencszázon - kérdezte egy egy magyar a multkorában a Tiszaparton " - kezdi a cikkíró, majd közli, hogy mindenki a gőzfürdői kútról beszél. Figyelni kezdi a körülötte sétálók beszélgetéseit, és lám mindenki számokat említ. Mi ez - kérdi magától - gólarány,vagy fizetés? Nem, itt a fúrás mélységét saccolja vagy állítja mindenki! Nagy csoportok állnak a gőzfürdő előtt, egy öregasszony például esküdözik, hogy nem csak víz,hanem gáz is van, más látta is ezt égni, a harmadik szerint a sziklán nem tudnak btnenni, az a baj, a negyedik a futóhomckot okolja. " Mindenki jólértesült. Egyikük a vezetőmérnök szolgálójának az unokatestvére, a másiknak az apja dolgozik a szállodai szobafestésnél, a harmadik jól ismeri azt a lányt, kinek barátnéja jóban van az egyik gépésszel stb." Milyen szomorúság lesz itt,ha vége lesz a fúrásnak, és vissza kell szokni a folyammérnöki hivatal most elhanyagolt Tisza vízállásait tanulmányozni! - 24 -