A Magyar Hidrológiai Társaság V. Országos Vándorgyűlése II. kötet, A mezőgazdasági vízgazdálkodás közigazgatási kérdései (Szarvas, 1984. július 4-6.)
A MEZŐGAZDASÁGI VÍZGAZDÁLKODÁSI POLITIKA ÉS AZ IRÁNYÍTÁS - Szabó István–Burger Ferenc: A mezőgazdasági vízszolgáltatási főművek fejlesztésének problémái, gazdasági kihatásai
fogadására mennyiben képesek, illetve 10-20 évre előre tekintve e tevékenység jövedelmezősége biztositható, vagy legalábbis remélhetc-e. Ilyen elemzés azonban, amely az üzerafejlesztési terveket megelőzi és megalapozza, számos bizonytalanságot tartalmaz, de legnagyobb kockázattal a közgazdasági feltételrendszer előrelátása jár. A hetvenes évek második feléig a központi és ágazati irányitás nem számithatott ezen feltételrendszer olyan nagymértékű változására, mint ami 1978. után bekövetkezett, és jelenleg is egyre szigorúbbá válik. A Kormány már 1965-ben elhatározta a Kiskörei Vízlépcső és öntözőrendszerei megvalósítását, ami a Tisza-völgyben közel 300 ezer ha öntözésfejlesztésre nyújthat főmüvi lehetőséget a vizbiztositás oldaláról. A főművek megvalósultak, de az üzemközi és üzemi vízgazdálkodási létesítmények létrehozása jelentősen elmaradt a főmüvi fejlesztésekhez képest. Ez az elmaradás elkerülhetetlen is volt, hiszen a főmüvi infrastruktúrának egyszeri kiépítésével igazodnia kellett a jövőben várható igényekhez. Ezen kívül a többcélú nagylétesítményeknek csak részfeladata, bár'a Tisza-völgyben elsődlegesen számításba vett feladata a mezőgazdasági vízigények kielégítése. A_közgazdasági feltételrendszer jelentős - és előre nem látott - változása az utóbbi 4-5 évben egyszerre jelentkezett mikroés makroszinten. A központi erőforrások csökkenése következtében az üzemi öntözésfejlesztési beruházásokra adott támogatások gyakorlatilag megszűntek, az öntöző-berendezések ára pedis 3-4 év alatt 50-150 £-kal is növekedett, továbbá az üzemeltetési költségek is /elsősorban energia/ hasonló, vagy na^ gyobb mértékben növekedtek. Elfogadva azt a definíciót, hogy "...az öntözés a termés nagyságát és biztosítását befolyásoló olyan agrotechnikai eljárás, amellyel a növények vízigényét a mindenkor gazdaságos határig kívánjuk kielégíteni" /2/, látható, hogy ez a határ "külső" közgazdasági tényezők következtében jelentősen eltolódott. - 23 -