A Magyar Hidrológiai Társaság II. Országos Vándorgyűlése IV. kötet, Regionális vízellátás, víztisztítás (Pécs, 1981. július 1-2.)
OBERT FERENC: A békési agglomeráció regionális vízellátó rendszerének kialakítása
4. A megvalósításra tervezett megoldás ismertetése A VGI tanulmánytervében több alternativ megoldást javasolt. A helyi körülmények és igények ismeretében az alábbi helyszínrajzon szereplő változat megvalósítása a legkedvezőbb. A megoldás lényege, hogy két fogyasztási súlypontot jelöl meg. Ezek Békéscsaba-Békés az Ujkigyósi vizmütelep D-i irányú továbbfejlesztésével, valamint Gyula-Gyulavári a kétegyházi vizmütelep irányába való folyamatos kiépítéssel. A két régió fejlesztését időben eltólva tervezzük, összekötésükre csak a bővítési lehetőségek kimerülését követően kerülne sor. A kisebb települések bekötését a rendszerbe nem tervezzük, mivel a helyi készletekből ezer-ezerötszáz m3-es napi vízigény tartósan a meglévő vizmüvek fenntartásával helyből kielégíthető. 5. A mü kiépítésének V. ötéves tervi eredményei A megye fejlesztési tervének kiemelt célkitűzése volt Békéscsaba és békés kritikus vízellátási helyzetének feloldása, a Gyulai Húskombinát és a város biztonságos vízellátásának megoldása, A helyi vízbeszerzési próbálkozások sikertelensége után megépült a Békést a Békéscsabai Vandháti vizmüteleppel összekötő 2oo mm-es át kötővezet ék. Az átadott vizmennyiség pótlása az Ujkigyósi vizmütelep vízbeszerzési kapacitás fejlesztése keretében, valamint a Makkosháti vizmü kiépítésével megtörtént 8000 m3-es víztermelő és 5ooo m3 vízkezelő kapacitás üzembehelyezésével. Megépült az "idegen" vizkészlet bejuttatására szolgáló 15 km-es 600 mm átmérőjű távvezeték. Megkezdődött a Békéscsaba-Békés közötti 11 km-es 4oo mm átmérőjű távvezeték épitése. Gyulán ideiglenes megoldásként, de a kétegyházi regionális vizmü fejlesztési irányában megvalósult az 5ooo m3 kapacitású II. sz. vizmü, és a már emiitett l2oo m3-es nyári csúcsvizmü. A helyi igények kielégítésére megépültek, ill. korszerűsítésre, bővítésre kerültek a községi vizmüvek, A Délkelet-Magyarországi Regionális Vizmü tanulmánytervének elkészültével a vizmü fejlesztés e régióban már tudatos térségi szemléletben folytatódott. Ezzel összhangban módosítottuk, ill, gyorsítottuk az emiitett beruházásokat. Gondoskodtunk a VI. ötéves tervi regionális fejlesztési program előkészítéséről, a kutatási program Indításával és az újkigyósi vizmütelep bővítése beruházási programjának elkészíttetésével. Központi források' hiányában a megyei eszközöknek e célra való koncentrálása miatt csak a későbbi ütemekben ellátható É-i településekre lo-15 éves áthidaló megoldásokat dolgoztunk ki, 6. Az 1980-85 közötti időszak fejlesztési programja A Délkelet-Magyarországi regionális vizmü a VI. ötéves tervi célcsoportba nem került be. Jelentős anyagi eszközöket kötnek le a még ellátatlan települések és a megye É-i részének gyorsan városiasodó települései az átmeneti megoldások 137