A Magyar Hidrológiai Társaság II. Országos Vándorgyűlése II. kötet, Hidrogeológia (Pécs, 1981. július 1-2.)
LIEBE PÁL–DR. LORBERER ÁRPÁD: A baranyai termális karsztrendszerek hidrogeológiai és termodinamikai jellemzői
tartalékkut és Siklóson a II. sz. hidegvizes vizmükut, Lippón pedig egy ujabb hévizes karsztkut. A Villányi-hegység és a dél-baranyai kisebb mezozóos rögök /Máriakéménd, Szederkény, Monyoród, Székelyszabar, Mohácsi-sziget/ környékén a középsőtriász-, jura- és alsókréta-kori karbonátos kőzetek /helyenként 1500 m-es vastagságot is elérő/ összefüggő karsztvizrezervoár t képeznek. A neogén fedőképződményekből szigetszerűen kiemelkedő magasrögökbe bejutó csapadékviz túlnyomó része a mélybe szivárog és felmelegedve jelenik meg a termális karsztforrásokban. A karsztvizek regionális áramlási kényszerpályáit a tároló szerkezeti viszonyai határozzák meg. A hideg karsztvizek legrövidebb uton fiatal, nyitott haránttöréseken keresztül juthatnak a forrásokhoz vagy a karszttal érintkező medenceüledékekbe. Ezek a hasadékok azonban gyakran agyagos üledékekkel vannak kitöltve, vizvezetőképességük korlátozott. A tároló egészére jellemzőek a közel NyDNy-KÉK-1 csapásu feltolódás-sorok /2/a. ábra/. A pikkelyhatárok mentén a karsztosodott mészkő- és dolomittömeg folytonossága ismételten megszakad a "közbecsipett" vizzáró alsótriász agyagkő- és gipszes-anhidrides dolomitmárga-összlet, illetve az alsókréta /középsőalbai/ aleuritrétegek következtében. Emiatt a karsztviz jelentős része is csak a rétegek csapása mentén mozoghat a süllyedékek irányába. A tároló mélybesüllyedt tagozatait vastag, vizzáró és hőszigetelő medenceüledékek /felsőkréta, miocén és alsópannon márgák/ fedik, amelyek a rétegvizekkel való közvetlen kommunikációt ott nem teszik lehetővé. A kiemelt, de neogén törmelékes üledékekkel fedett magasrögök és a hegységperemi források környezetében viszont az ilyen hidrodinamikai kapcsolatok igen gyakoriak /L. pl. 2/b. ábra/. A tárolóban kialakuló, időben folyamatos vizmozgás a felszini kibúvások területén kialakult szabad karsztviznivó és a megcsapoló termális források fakadási szintje közötti potenciálkülönbség következménye, A potenciálkülönbség egyik fő eleme a tápterületek és a megcsapolások közötti geodéziai magasságkülönbség, amely a villányi mezozoikum esetében meghaladja a 150 m-t. További potenciálkülönbséget eredményez a két területrész eltérő hőmérsékletű víztömege között jelentkező vizfajsuly-különbség. A felszini karsztos kibúvások környezetében lefelé kényszerülő viz a tárolókőzetből törvényszerűen hőt von el, miközben egyre jobban felmelegedik. A karsztosodott mezozóos összlet felszínalatti elterjedési határához /ill. a kényszerpályák legmélyebb pontjaihoz/ érve az áramlás a források felé fordul, ahol a szabadfelszinü karsztból közvetlenül, vagy rövidebb uton odajutó hideg és langyos karsztvizekkel keveredeve lép felszínre. A mélyponttól a megcsapolásig tartó, felfelé irányuló mozgása közben, a tárolóban áramló hévíz hőmérséklete csökken, miközben hőt ad le és felfüti a források környezetét /L. 3. ábra/. A t ároló hőmérle gének vizsgálatakor csak az eredeti természetes megcsapolások által szállított hőmennyiségeket, az u.n. dinamikus hőkészle tet szabad figyelembe vennünk. 2 Szamitasaink szerint a hegység mintegy 27,0 km -es nyiltkarsztos területén összesen 12,37 m /per c lehetséges csapadékbeszivárgás, vagyis a dinamikus vízkészle t. A leszivárgó 10 °C-os karsztvizek hideg, langyos és melegforrások formájában lépnek a felszínre. Ezek hozzávetőleges megoszlása: 78
