A Magyar Hidrológiai Társaság II. Országos Vándorgyűlése I. kötet, Hidrológia (Pécs, 1981. július 1-2.)

DR. DÁVID LÁSZLÓ: A lefolyási viszonyok és a vízgyűjtőfejlesztés kölcsönhatása

A vízigények kielégítéséhez egyre nagyobb fajlagos társadalmi-gazdasági ráfordítások szükségesek. A tiszta viz szolgáltatásának költsége és társadalmi-gazdasági értéke az első időszakból kilépve és a harmadikhoz közeledve - a könnyen hozzáférhető készletek és az olcsó fejlesztési lehetőségek kihasználása után - erősen növekszik. A vízviszonyok és a társadalmi igények közti egyensúly fenntartása egyre bonyolultabb vízgazdálkodási tevékenységrendszerrel teljesíthető. A III, időszakba

n kifejlődik a természetes vizkészlet mennyiségileg, minőségileg és energetikailag teljes szabályozása. A vízkészletek teljesen szabályozott újraelosztását, amelyben a frissvizigény pótlása, a víztisztítás és a szennyvíztisztítás - a gazdasági feltételekkel összefüggő, a vízgyűjtő egészére ható dinamikus egyensúlyban lévő rendszert alkot, a vizigénylők között folyamatosan végzik. A teljesen szabályozott újraelosztást az egész vízgyűjtőre kiterjedő egységes és többfeladatú vízgazdálkodási rendszer teszi lehetővé. Alapjában folytatódik a fajlagos ráfordítások növekedési tendenciája, a készlet-igény egyensúly fenntartása növekvő fajlagos ráfordításokat kiván. A vízi környezet állapota a társadalmi követelmények és a gazdasági lehetőségek egyensúlyában kedvező (esetleg természetes minőségű) szinten stabilizálódik. A térségi vízgazdálkodás már igen bonyolult. Az irányitás rendszere egészen magas fokú szervezettségű, A további fejlődést a nagy vízgyűjtők közti - esetleg kontinentális méretű - vizátvezetések illetőleg a vizigényszabályozás különböző módszereinek még intenzivebb alkalmazása teszi lehetővé. A vázolt fejlődési folyamatban az időszakok nem választhatók el mereven egymástól, rugalmasan kapcsolódnak egymáshoz. A fejlődés során a vízgyűjtő arculata fokozatosan változik. Folytonos társadalmigazdasági növekedés esetén egyre jobban lefedik, behálózzák a vízgazdálkodási létesítmények. A vizügyi létesítmények számának és egymásra gyakorolt hatásuknak növekedésével, besürüsődésével a vizgyüjtőfejlesztés irányítása, a vizügyi tevékenységek koordinációja a vízgyűjtőterületen minőségileg más körülmények között, szükségszerűen más módszerekkel végezhető. Mig az I. időszakban a természetes vízhálózat döntő fontosságú, addig pl. a III. időszakban a vízgazdálkodási létesitményrendszerek szerepe a természetes vízrendszerrel egyenrangúvá, vagy annál néha fontosabbá is válhat. Nem szükségszerű ugyanakkor, hogy minden vízgyűjtőterület eljusson a III. fejlődési állapotba. Kedvező természeti adottságok, kevésbé vizgazdálkodás-igényü társadalmi-gazdasági fejlődés esetén például a vízgyűjtőterület vízviszonyai potenciális lehetőségeinek teljes kihasználására illetve szabályozására esetleg sohasem kerül sor. A vizgyüjtőfejlesztés során tehát egyfelől fokozatosan változik a vízgyűjtőterület vízgazdálkodási térszerkezete, másfelől tevékenységszerkezete. A tevékenységek abszolút értékükben, a fejlesztési rendszer egészéhez viszonyított relatív súlyúkban és egymáshoz való viszonyukban egyaránt változnak. Növekszik a tevékenységek közötti kapcsolat, átfedés. A vizgyüjtőfejlesztés folyamata a terület vízgazdálkodási színvonalát (fejlettségét, bonyolultságát) leiró mutatórendszerrel jellemezhető. A mutatórendszer kialakítását és alkalmazását részletesen ismerteti a (3) jelű tanulmány. A vízgyűjtő fejlettségének meghatározása lényegében többtényezős döntéselemzési feladatnak tekinthető és a többtényezős döntéselemzés gyakorlatának megfelelően a vízgyűjtőterület "hasznossága" - ként értelmezhető. így a vízgyűjtőterület vízgazdálkodási színvonala (VF), a oévF (t) 100 (1) határu dimenziónélküli mérőszámmal jellemezhető,ahol a O a természetes állapot alsó, mig 100 a teljes szabályozás felső tartományát jellemzi és amelyben Gl