Hidrológiai tájékoztató, 1972

Áll Lajos: A Északmagyarországi Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat műszaki, gazdasági tevékenysége 1962-1972

A városi ivóvízhálózatba betáplált miskolctapolcai karsztforrások vize kémiai szempontból még nem kifogásolható, azonban az utóbbi évegben állandó coli bacilus fertőzöttséget mutat, emiatt a szolgáltatott ivóvíz rendszeres és alapos fertőtlenítése szükséges. A klórozó berendezések esetleges meghibásodása, s így a vízfertőtlenítés kimaradása, vagy elégtelen volta, ijesztő mértékű víz járványt eredményezhet. Ugyancsak Miskolc város ivóvízellátásába bekapcsolt karsztforrások közül a lillafüredi Anna-források által szolgáltatott vizet 1969. év szeptemberétől, a vízminőség megromlása miatt, közegészségügyi indokok alapján a Miskolc m. j. Városi KÖJÁL határozati intézkedése értelmében kikapcsolták a város ivóvízellenállásából. Ezek az éveken keresztül kifogástalan minőségű ivóvizet adó források, a sorozatosan végzett bakterológiai és kémiai vizsgálatok tanúsága szerint, olyan mértékű szennyeződésre hívták fel a figyelmet, ami az érvényben lévő ivóvízvizsgálati szabványok szerint még a „tűrhető"-nek minősíthető ivóvíz feltételeinek sem feleltek meg. (A laboratóriumi •vizsgálatok eredményeinek maximumai az Anna-források vizében: nitrit: 0.384 mg/l, ammónia: 0.8 mg/l, vas: 1.88 mg/l, coli: 218/100 ml, össz-csíraszám: 6000/ml volt, sőt proteus és pyocyaneus törzsek is kitenyészthetők voltak.) A miskolctapolcai csatornák acél nyomócsőre történő átcserélése, a lillafüredi csatornahálózat alapos felülvizsgálata során talált gyanús helyek gondos kijavítása, a források nagy teljesítményű szivattyúk alkalmazása mellett végzett kitakarítása és fertőtlenítése nem vezetett a szóbanforgó források által szolgáltatott vizek minőségének tartós javulásához, azonban a Keleti Bükk talajszennyező létesítményeinek ismeretében, a belső' és külső védőövezeteken kívül — különösen karsztforrások esetében — a hidrológiai védőövezeten elhelyezkedő létesítmények, és azok állapota fokozott figyelmet követelnek. Az említett szomorú példák olyan figyelmeztető jelek, amelyek halaszthatatlan intézkedéseket sürgetnek, nehogy hazánk második legnagyobb városa a jóminőségű ivóvizet nélkülözni kényszerüljön, hogy megőrizhessük a Bükk valamennyi forrásának tisztaságát, s így megelőzhessük a vizet fogyasztó emberek tömegeinek egészségkárosodását. Az Észak-Magyarországi Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat műszaki, gazdasági tevékenysége, 1962—1972 Ali Lajos Északmagyarországi Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat, Kazincbarcika Évszázadunk második felében a rendelkezésre álló víz mennyiségi csökkenése és minőségi romlása Északmagyarország területén is egyre nehezebb helyzetet teremt a vízellátásban. A vízben szegényebb helyeken újabb törpevízművek létesítésére nincs lehetőség, ezért elsősorban az ilyen területen elodázhatatlanul szükségessé válik a távolabbi vízszerző helyek igénybevétele, a vízművek összekapcsolása, a regionális vízmű megteremtése. E felismerésből kiindulva a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa 1955-ben határozatilag az OVF hatáskörébe utalta és később 1956-ban jóváhagyta az ország első regionális vízellátási rendszer — a Borsodi Vízellátási Rendszer — programját, mely a vízben szegény Sajó-völgy vízellátását hivatott biztosítani. I. A Sajó-völgye vízellátása a regionális vízművek megteremtése előtt A jelenlegi vízellátási rendszerről ellátott települések vízellátását korábban helyi törpevízművek biztosították, melyeket túlnyomórészt az 1930—1950. év közötti időben építettek. A bányaművelés technológiájával együtt járó vízkiemelés nagy mértékben csökkentette a vízadó rétegek vízkészletét, s ennek következtében a felszíni vízadó rétegek kimerültek, a mélységi vizek nyugalmi szintje nagy mértékben lecsökkent. A jelenség szinte egyaránt érintette az egész Sajó-völgyét. A legkritikusabb helyeken a vízellátást lajtos vízhordással kellet megoldani. A kisebb településeken kívül Özd vízellátása is a legkritikusabbak közé tartozott, mivel kútjainak nagyrésze kimerült, s a felszíni vizet tisztító szűrőmű pedig részben elavultságánál, részben a Sajó szennyezettségénél fogva kellő mennyiségű ivóvizet előállítani nem tudott. 1950-ben újabb víziigényes terület jelentkezett Kazincbarcika — Berente térségében. Az ország nagymérvű iparosítása folytán elkezdődött a Borsodi Hőerőmű és a Borsodi Vegyi Kombinát, valamint Kazincbarcika város építése. A területen még több vállalat és intézmény települt. Első és legfontosabb volt a vízfeltárási munkák elvégzése, mellyel az OVF a Mélyéoítési Tervező Vállalatot (továbbiakban MÉLYÉPTERV), mint fővállalkozót bízta meg. A feltárási munkálatok az egész Sajó-völg.yére kiterjedtek és ennek eredményeként kezdődött el a Kazincbarcika II. telep, putnoki IV. telep és a bánrévei IV/a telep építése. A feltárásokkal egyidőben ugyancsak elkészítették a terület vízigényének felmérésiét statisztikai szempontok, valamint a lakosság és az ipar távlatban tervezett igénye alapján. Az OVF fenti munkák elvégzése után figyelembe véve a megfelelő, s már üzemelő vízműtelepeket 1954. októberében megbízta a Vízügyi Tervező Vállalatot (továbbiakban VIZITERV), hogy a Mélyépítési Tervező Vállalat, a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat, valamint a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet által készített tanulmányok felhasználásával dolgozza ki a Borsodi Regionális Vízmű tervvázlatát. A VIZITERV a megadott irányelvek alapján öt ütemre osztva készítette el a terület vízellátási programját. I. ütemben kiépült a regionális vízellátási rendszer alapműve Kazincbarcikától Rudabányáig, valamint továbbfejlődött a Borsodsziráki I. telep. II. ütemben megvalósult a Rakaca-völgyi felszíni víztározó. III. ütem kiemelkedő létesítménye a Bán patakból történő vízkivételre létesült lázbérci alapvízmű. IV. ütemben megvalósult az ország ivóvízellátási célját szolgáló legnagyobb felszíni víztározója Lázbércen, valamint tovább bővült a felszíni víztisztítómű. 1972.