Hidrológiai Közlöny, 2022 (102. évfolyam)
2022 / 3. szám
44 Hidrológiai Közlöny 2022. 102. évf. 3. szám r—-v 1. ábra. Az észak-alföldi Csörsz-árok vízrajzi térképvázlata Figure I. The hydrological sketch-map of Ditch Csörsz at the Northern Great Plain A Csörsz-ároktól északra húzódó terület vízgyűjtője megközelítően 4 000 km2, ami kétfelé osztódik: a Tama nyugati, 1 900 km2-es, valamint az Eger és néhány kisebb patak 2 100 km2-es területére. Ezek a történelmi időkben, az Ős-Laskó Tamába torkolása idején 1 950 km2, ill. 2 050 km2 voltak, ezért a hidrológiai számításokat az utóbbi archeológiái értékekkel végeztük. Az árok keleti, kb. 20 km-es szakasza Négyestől Ároktőig a földtörténeti jelenkorban kialakult Tisza árterének északi peremén halad. Az árok nyugati, bizonytalanul követhető vége 10 km hosszon „átszeli” a mai Zagyva ártér feletti kavicshomokhátságot. A Csörsz-árok menti terület mai hidrológiai jellemzője a nagyterületű belvízi elöntések, a néhány évtizedes gyakoriságú romboló patak árvizek (Fejes 2019), illetve a megyei névadó heves, szeles száraz periódusok, amikor még a kiszáradt humuszos feltalajt is letarolja a defláció. A Csörsz-árok feltételezett egykori vízgazdálkodási céljának kutatásánál rendkívül fontos körülmény a földtörténeti jelenkori ősvízrajzi változások követése (Mike 1991). Ez az eseménysor az Ó-holocén kor elején, kb. 10- 12 ezer éve kezdődött, amikor az Alföld süllyedésével a földkéreg felső részében kialakuló tömeghiány kiegyensúlyozódása miatt alföldperemi süllyedékek (medencék) alakultak ki a Szatmári-síkságtól a Jászságig (Rónai 1985). A patakmeder vándorlások geomorfológiai képletei széleskörűen megmaradtak, ezért a földtörténeti értelemben ugrásszerű mederáthelyeződések helye és irányai jól követhetők. Ennek lényege, hogy a Füzesabony — Kál, illetve Besenyőtelek - Erdőtelek közötti E-D-i zónától nyugati, illetve keleti irányba vándoroltak a patakmedrek, amelynek utolsó fázisát már a közeli évszázadok tudatos emberi tevékenysége alakította a mai viszonyokra (Andó és társai 1961, Rónai 1985). Ennek mélyföldtani okára korábbi közleményünk okfejtése világít rá (http://hidrologia.hu/vandorgyules/37/word/] 315 szlabo czky_pal.pdf). Szembetűnő a Csörsz-árok nyomvonalának Füzesabonytól D-DNy-ra eső markáns iránytörése, ami eredetileg hossz-szelvényi tetőpont lehetett, de mostani helyzetében 2,5 m-t süllyedt a nyugatra 6 km-re eső jelenlegi 115 mBf tetőponthoz képest. Ez legalább 3 m-es földtörténeti, endogén térszínváltozásra utal (http .-//hidrológia, hu/vandorgyules/3 7/word/1315_szlabo czky_pal.pdf). Ha elfogadjuk az évezredenkénti 1 m-es térszínváltozás lehetőségét, akkor ez 3 évezredet jelent, de nem mától, hanem az Os-Laskó meder elhalásától visszaszámolva. Figyelemre méltó az is, hogy az egykori (ma már 112,5 mBf) magaspont közelében található az archeológiái jelentőségű Kettős-halom, amely környezetét sajnos évtizedekkel ezelőtt homokbányászattal, majd hulladéklerakással tönkretették. Hasonló nagyságrendű aljzatsüllyedésekkel számolhatunk a Tisza ártere esetében is, de ezt néhol „elfedi” a szabályozások előtti, több méteres vastagságú jelenkori fluviális hordaléklerakódás (ároktői, sarudi öblözetek). Összességében megállapítható, hogy a Csörsz-árok vonala mentén a közeli évezredekben az endogén és exogén földtani térszín alakító erők jelentős, több méteres
