Hidrológiai Közlöny, 2022 (102. évfolyam)
2022 / 1. szám
15 Murányi G., Koncsos L.: Természetközeli árvízvédelmi megoldás vizsgálata a Tisza-völgyben HEC-RAS 1D-2D kapcsolt... Annak ellenére, hogy az EU Víz Keretirányelvben és annak szellemiségét tükröző Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervekben felbukkan az integrált vízgyűjtő-gazdálkodási szemlélet, az árvizek kezelése mintha továbbra is a természeti környezettől függetlenül történne. Tehát a Tisza-völgyben fennáll az árvíz, a belvíz és az aszály kockázata is, zömében térben azonos helyen. Ezek kezelésére az integrált szemléletbe illeszkedő megoldás a mélyártéri tározás lehet. A Tisza mentén olyan mélyfekvésű területek találhatók, melyek valaha az ártér részét képezték, azonban a folyószabályozási munkák során a mentett oldalra kerültek. Ezeket nevezzük mélyártereknek. A domborzati viszonyok alkalmassá teszik ezen területek tározási célú hasznosítását, oly módon, hogy nem szükséges külön töltéseket emelni a tározótér köré, legfeljebb lokálisan kell csak elzárni egy-egy völgyet, mélyületet. A történelmi települések jellemzően magaspartra települtek, ahol a szabályozás előtti árvizek nem érték el őket. Ahol a mentett oldalon a korábbi mélyártérben terjeszkedni kezdtek a települések, ott körtöltés kiépítésével az árvízvédelem továbbra is biztosítható. A napjainkra kiépült közúti és vasúti hálózat mind saját töltésen fut. Ezért a tározóterek lehatárolásánál tekintettel voltunk a közlekedési infrastruktúra nyomvonalaira és települések elhelyezkedésére is. További kijelölési szabályként alkalmaztuk, hogy teljes feltöltés esetén egy tározónak legalább 20 millió m3-es tározási kapacitással kell rendelkeznie. Megfelelő, diszkrét színskála mellett a domborzati modellen kirajzolódnak az ártér szintjei. Erre mutat példát az 1. ábra, amely a Rákóczifalva-Tiszakécske közti folyószakaszt öleli fel. Korábbi kutatások 36 db mélyárteret vizsgáltak a Tisza mentén. A módszer lényege, hogy elsődlegesen víztérfogat kivétellel történik az árvíz apasztás, a műtárgyak jellemzően állandóan nyitva vannak, csak a tározóban megengedhető maximális vízszint esetén történik zárás. Az üzemrendből következő kisebb szükséges műtárgyméret gazdasági előnyt jelent. A kiválasztott területeken összesen 2,5 milliárd köbméternyi tározási kapacitást mutattak ki, ami azonos nagyságrendű a Tisza teljes hullámterének térfogatával, sőt, meghaladja a Balaton 1,9 milliárd köbméteres víztérfogatát is. Ezen területekről kijelenthető, hogy egyaránt magas, 90%-ot meghaladó az árvíz és a belvízkockázatuk, továbbá a területek több, mint fele súlyosan aszályos (Derts és társai 2018). A három hatás egymástól időben eltolva okoz víztöbbletet és vízhiányt. Eme adottságok tudatában felülvizsgálandó, vajon helyes-e a jelenlegi tájhasználat a mélyártereken, ahol túlnyomó részt - a 2011-es CORINE CLC50 adatbázis alapján kb. 69% a nagytáblás és a kistáblás szántóföldek aránya (Derts és társai 2018) - szántóföldi művelést végeznek. Egy 2003. évi kutatás szerint a magyarországi szántóföld területi arány közel négyszerese az OECD tagállamokénak (Ángyán 2003). Mivel a mélyártéri tározási koncepció szerint már a nagyvízi mederbe kilépő folyó is elkezdi feltölteni a tározóteret, a vízborításra érzékeny vegetációt víztűrő, vízkedvelő vegetációra kell cserélni. Ez a mélyártéri területeken nagyrészt azonos a szántóföldi művelés felhagyásával, új tájgazdálkodás kialakításával. A kockázat Bayes fogalma szerint a veszteségek várható értéke a károkozás mértékének és a kárt előidéző esemény valószínűségének a szorzatából számítható. Belátható, hogy a mélyárterek tározóterekké alakításához kapcsolódó tájhasználat váltással csökken a veszteség várható értéke, vagyis a kárt előidéző esemény bekövetkezési valószínűségének csökkentése nélkül csökkenthető az aszály és a belvíz kockázata (Derts és társai 2018). Tehát ahhoz, hogy a mélyártéri tározás megvalósítható legyen, alapvetően szükséges a tájhasználat váltás. A tározási célra kijelölt területeken a szántóföldi hasznosítás helyett legelőt, kaszálót, ártéri gyümölcsöst kell előnyben részesíteni, mely jobban tűri az elöntést. Ezzel a vizsgált területeken eltekinthetünk a jelenleg fellelhető belvíz- és öntözőcsatornák figyelembevételétől, mivel azok funkciója a területen várhatóan átalakul vagy megszűnik. A helyes tájgazdálkodással az előbbi kockázatok csökkentésén túlmenően javíthatjuk az érintett területeken és környékükön a biodiverzitást. A Dráva-völgyében végzett kutatások rámutattak, hogy a mentett oldali holtágak részben őrzik az őshonos vizes élőhelyi növénytársulásokat. Azonban ezekre veszélyt jelent és szukcesszióhoz vezet a folyó bevágódása, a csökkenő talajvízszint és az aszály kockázata. Lehetséges megoldásként felmerült a Drávából történő vízkivezetés a holtágak vízpótlásának megoldására. Ezzel egyensúlyba hozható az ökológiai és a mezőgazdasági vízigény is (Salem és társai 2018, Láczy és társai 2019, Ortmann-Ajkai 2019). Fentiekkel párhuzamot vonva feltételezhető, hogy a mélyártéri tározási koncepció megvalósításával a talajvízszint emelése is megoldható. Ennek vizsgálata további kutatásaink tárgyát képezi. F.lgyft Csanytelek 2. ábra. A mintaterület elhelyezkedése (Alaptérkép forrása: Google Térkép 2018) Figure 2. The location of the sample area (Source of the base map: Google Maps 2018)
