Hidrológiai Közlöny, 2022 (102. évfolyam)
2022 / 2. szám
78 Hidrológiai Közlöny 2022. 102. évf. 2. szám VITUKI-ban, vagy ahogy akkor mondták, a Zsilipen, mivel a VITUKI mellett volt a Kvassay Zsilip. Annak idején a VITUKI-ban főosztályok voltak, később szervezték át intézetekké. Első feladatom az áramlástan és vízminőség kapcsolatának irodalomkutatása volt. Őszintén? Nem értettem hozzá! Mármint a vízminőségi részhez. Egy évig dolgoztam az irodalomkutatáson! Ez volt az indulás a VITUKI-ban. A következő kihívás a rothasztok áramlástani vizsgálata volt. A VITUKI híres „A ” épületében építettünk egy plexi modellt, és az iszapáramlást levegővel modelleztük, szigorúan betartva a hasonlósági számokat. Ma már hihetetlen, de abban az időben nem lehetett műszereket vásárolni, így elképesztő találékonysággal építettünk fel egy-egy kísérletet. Például hődrótos sebességmérőt használtunk, mivel szerencsére az kapható volt. Hatalmas lehetőség volt, hogy a WHO-fenntartott egy műszerkeretet, amiből néha le-le csippenthettünk egy-egy 10 ezer dolláros műszerbeszerzési projektet. A VITUKI híres volt a külföldi kapcsolatairól is! Sok vizes szakember köszönhette Benedek Palinak az első külföldi tanulmányútját, külhoni konferencia részvételét, vagy egy nemzetközi projektben való tevékenykedését. A 70-es évek közepén indult Magyarországon a WHO támogatású Duna Projekt, ahol egyebek mellett egy elkeveredési modellt kellett kifejleszteni. Az elkeveredési modellt verifikáltuk először a Sajón, majd a Rábán és a Dunán. A VITUKI-ban csodás dolgok történtek. Nicken például egész éjjel mértünk, közben gombásztunk. Tehát volt mérési eredmény és rántott gomba is, de nem volt majonéz. A közeli tejüzemben cseréltünk éjszaka egy üveg szürkebarátot tejfölre. így reggelre lett eredmény és reggeli is. Az igazi nagy falat a dunai mérés volt, ahol 5 hajóval, 15 emberrel mértünk sebesség és diszperziós adatokat a modell verifikálásához. Amit csak kevesen tudnak: Stelczer Károly főigazgató úr Somlyódy Lászlót, vagyis a kocsiját egyszer kitiltotta 3 hónapra a VITUKI-ból, ugyanis rossz helyen parkolt! Akkor rend volt a VITUKI-ban! A VITUKI különleges voltát az is mutatta, hogy már az 1950-es évektől „ dübörgőit ’’ az UNESCO IHE Delft Vízoktatási Intézettel való együttműködés. Ennek keretében egy holland delegáció adott elő 1977 nyarán a VITUKI frissen átadott új épületének nagy konferenciatermében. Dr. Stelczer Károly igazgató úr leparancsolt bennünket a 905-ös szobából az előadásra, bár megmorogta a rövid nadrágomat! Az előadáson kérdés-kérdést követett, amiből kisebb szakmai vita kerekedett. Végül berendeltek az igazgatói irodába, ahol ott ült a delfti intézet igazgatója, aki meglepetésemre meghívott 2 hétre. Még abban az évben egy badeni konferencián találkoztam az International Institute for Applied Systems Analysis (IIASA) igazgató-helyettesével, aki szeretett volna meghívni az IIASA-ba, ahol főleg a nagyléptékű, globális modellek területén értek el figyelemreméltó eredményeket. Azt mondtam, hogy ha nem tudom, hogy hova megyek, akkor nem mondhatok igent. Nem gond, mondta és meghívott először 2 hétre, majd 6 hónapra, végül még egy évre. De akkor már 1982 volt, és visszatértem a VITUKI-ba. 1982-ben a VITUKI-ban a főigazgató Kovács György volt és a régi főosztályokat már átszervezték intézetekké. A VITUKI egészen különleges szakmai műhely volt. Kitűnő professzionális és baráti légkörrel, érdekes munkákkal, szép környezettel, teniszpályákkal és uszodával. Mindehhez tartozott még a sok külföldi kapcsolat. Most tudjuk csak igazán értékelni az akkori helyzetünket. Visszatérve az IIASA-ból, felkérést kaptam a II. Hidraulikai Intézet igazgatóhelyettesi posztjára, ahol saját csapatot építhettem. Csak néhány név: Koncsos László, Bognár Sándor, Fehér János, Pintér János. Csupa fényes elme! Célunk a hidraulika és a vízminőség összekapcsolása volt. Foglalkoztunk a Dunával, a Balatonnal és a modellezéssel. A VITUKI legjobbjaiból válogathattam. Am 1985-ben nyugdíjba ment Benedek Pál, így januárban visszatértem eredeti intézetemhez és átvehettem a helyét, kineveztek a III. Vízminőségvédelmi Intézet igazgatójának. Tetszett az Intézet. Jó volt a szemlélet, szakmailag erős volt a gárda. Igaz, a fő hangsúly a szennyvízkezelésen volt, de az ivóvizet például olyan nevek jegyezték, mint Licskó István, Kiss János és Juhász József. Jolánkai Géza egy teljesen új területet hozott be, nevezetesen a diffúz szennyezések vizsgálatát. Csak néhány név: Dobolyi Elemér, Szabó Zsuzsa és Takács Imre, aki ma már egy világhírű céget vezet. Takács Imrének az 1980-as évek végén szereztem egy kanadai ösztöndíjat. Nehéz volt elengednem, de Imrének ez az ösztöndíj alapozta meg a kanadai életét és a nemzetközi hírnevét. 1988-ban a VITUKI megüresedett főigazgatói székébe kerültem! Őszintén, hatalmas kudarc volt! Furcsán változott a világ! A korábbi nagy, de egységes szervezetű kutatóintézet addigra szétszakadt kis kft-kre. Újra kellett volna építeni a VITUKI-t, idomulva az új világhoz. Sajnos a Minisztérium vezetése nem volt partner a reformokban. így 1991. április 1-én felmondtam és fogalmam sem volt, hogy merre tovább! Am többen megkerestek itthonról és külföldről is. A karlsruhei egyetemtől professzor Hahn, aki a Fulbright Ösztöndíj bizottság nevében felkért, hogy havonta adjak elő. VISSZA AZ EGYETEMRE
