Hidrológiai Közlöny, 2021 (101. évfolyam)
2021 / Különszám
Füstös András: Települési vízi közmű infrastrukturális konfliktusok - a jelenlegi rendszer fenntarthatósága 77 üzembehelyezett szennyvíztisztító-telepek következtében. • Jelentős mértékű eltérés a szolgáltatás színvonalában az egyes régiók között. • Új víziközmű-rendszer bővítése óriási lendületet kapott az EU-s programok révén, ami elsősorban nem új fogyasztók bevonását, hanem a szolgáltatás színvonalának emelését j elentette. A víziközmű-szolgáltatásban jelenleg is tetten érhető feszültség bemutatásához, miszerint egyre nehezebben kezelhetőek az üzemeltetéshez szükséges finanszírozási hiányok, érdemes magának az infrastruktúra fenntartását legnagyobb mértékben befolyásoló pótlási szükségleteket, évenkénti pótlási költségeket vizsgálni. Jelenleg a települési víziközmű szolgáltatás alapját képező infrastruktúra (vízellátás és szennyvízelvezetés együttesen) pontos méretével sem vagyunk tisztában. Magyarországon egyes hivatalos forrásoknál jelentős eltéréssel közölt adatok alapján 117 308 kilométer (KSH), illetve 164 000 kilométer (MEKH) az infrastruktúra hossza. A két adat között több mint egy egyenlítő hossz (46 692 km) a különbség. Az eltérés okai a hivatalok egymással nem harmonizált adatszolgáltatási igényei, a vezetékek jellegének (gerinc, bekötő, vagy regionális) eltérő besorolása, illetve az adathiányra vonatkozó becslések pontatlansága lehetnek. A meglévő települési víziközmű-rendszereket nyilvántartó vagyonleltárak összesített adatbázisa sem áll jelenleg rendelkezésre, amely összesítené legalább a jelenlegi vezeték-rendszerek (gerinc ivóvízvezetékek, gerinc szennyvízcsatornák) pótlási értékét, illetve kumulált értékcsökkenési leírásokkal (vagy az állagmutató százalékos értékével) korrigált értékét. Ugyanakkor a vezeték-rendszerek rekonstrukciós igényére, annak elmaradására maga az Állam irányítja rá a figyelmünket: „a települési vízgazdálkodás legnagyobb kihívása a víziközművek rekonstrukciójának elmaradása és a rendkívül alacsony megfizethetőségi ráta ”, ... „a halmozódó rekonstrukciós elmaradás további beavatkozásokat kíván” (Nemzeti Vízstratégia 2017). A települési víziközmű infrastruktúra teljes pótlási értékére, úgy tekintve, mintha azt ma kellene megépítenünk, történtek már közelítő számítások (pl. mintegy 12 ezer Mrd forint) (Somlyódy 2011). Mindemellett a teljes víziközmű-rendszer pótlási érték nagyságrendjének meghatározása közelebb visz bennünket az éves pótlási szükségletek meghatározásához is: „...a teljes eszközállomány pótlási fedezetét, a fenti értékből kiindulva, és 50 éves várható élettartam mellett 2%-os értékcsökkenéssel számolva, éves szinten 240 Mrd Ft/év érték biztosítaná, ami nagyságrendileg megegyezik a jelenlegi települési közműves víz- és csatorna szolgáltatás teljes éves árbevételével, tehát a jelenlegi keretek között nyilvánvalóan nem beszélhetünk a későbbiekben részletesebben kifejtett és értelmezett teljes költség megtérülésről, de még az infrastruktúra értékfenntartásáról sem!” (Kovács 2020). A fenti számítások alapján azt láthatjuk, hogy nincs biztosítva a jelenlegi gazdasági helyzetben a víziközmű infrastruktúra szükséges felújításához a fedezet, a szolgáltatási díjak jelenleg nem biztosíthatnak fedezetet az elődeink által megépített infrastruktúra fenntartására. A megnyugtató természetesen az lenne, ha a hazai viziközmű rendszer alapvető műszaki állapotára és gazdasági helyzetére vonatkozó alapadatok rendelkezésre állnának egy tételes és részletes közműadatbázisban, mely alapján egy átfogó, a fenntartási és fejlesztési kihívásokat bemutató és értékelő tanulmány készíthető. Továbbá a meglévő vagyonértékelési tapasztalatainkra hagyatkozva láthatjuk, hogy a pótlási szükségletek időben, ágazatonként, településenként és településméret csoportonként jelentős eltérést, és így különösen a kisebb lakosszámú településeken a szolgáltatási díjak arányában még nagyobb mértékű alul-finanszírozottságot mutatnak: „... összes pótlási költség egy főre jutó település-csoportonkénti átlag értékei, a 100 fő alatti településeken mintegy 5-szörösen, de még az 1 000-2 000fős településeken is kétszeresen haladják meg a 100 000fő feletti lakosszámú települések értékeit... ” (Kovács 2020). A pótlási szükségletek időbeni eloszlása is jelentősen eltér a települési méretek szerint a víziközmű infrastruktúra korösszetételéből, és műszaki állapotából adódóan. A vezetékrendszerek kiépülésének története azt mutatja, hogy a hálózatokra az a jellemző, hogy a legkisebb településeken egyidőben, a nagyobb településeken több ütemben épültek ki. A kistelepüléseken az ivóvízhálózatok szükséges pótlási igény előfordulásának gyakorisága - a hálózatok várható élettartamát is figyelembe véve - már a közeljövőben, a következő évtizedben jelentős és koncentrált terhet fog jelenteni. A nagyobb települések víziközművei többütemű kiépülésének eltérő időszakai miatt is a pótlási költségek ún. fésűs (vagy lépcsőzetes) eloszlása prognosztizálható. „Az ún. „pótlási csúcsok kisimulása ” azt jelenti, hogy a víziközmű vagyongazdálkodás kiegyensúlyozottsága - összevetve a kistelepülésekkel - nagyobb, és ágazati szinten összevont rendszerek felé haladva, egyre jobban érvényesül” (Kovács 2020). A pótlási szükségletek időbeli és ágazatonkénti eltéréseit és kiugrásait nem figyelembe vevő vagyongazdálkodás vagy annak kiegyensúlyozatlansága „...a generációk között értelmezhető fenntartási kötelezettség nem teljesülését is jelenti, hiszen az elődeinktől megörökölt infrastruktúra pótlását utódainkra hárítjuk... ” (Kerekes 2010). MEGOLDÁSOK A települési víziközmű infrastruktúra, a megépült rendszer fenntarthatósága az alábbi tényezők esetén valósítható meg, nem teljeskörűen bemutatva: • Központi kormányzati hatékony hatósági és szabályozási keretrendszer, mely ösztönzően hat a beruházások megtervezésére és finanszírozására, valamint a meglévő víziközmű infrastruktúra fenntarthatóságának biztosítására.
