Hidrológiai Közlöny, 2021 (101. évfolyam)
2021 / Különszám
56 egész ország gondjává vált. Ekkor határozták el pl. a Hódmezővásárhelyi Szivattyútelep, a Tiszafüredi Öntözőrendszer, a Keleti főcsatorna és a békésszentandrási duzzasztómű építését. 1948-ban létrehozták az Országos Vízgazdálkodási Hivatalt. Az öntözött területek túlnyomó része a Dunántúlról áthelyeződött az Alföldre, számszerűen az öntöző telepek 80%-a az Altoldön, 15%-a a Dunántúlon, 5%a az ország többi részén volt megtalálható. Az Alföldre nézve pozitív változások egyik magyarázata, hogy 1954- ben üzembe helyezték a Tiszalöki Vízlépcsőt, majd 1956- ban a Keleti-Főcsatornát. Az országban ekkorra már 94 727 hektár, öntözésre berendezett terület volt. 1974-ben helyezték üzembe a Kiskörei Vízlépcsőt, valamint a Kettős Körösön a Békési duzzasztóművet. Ezek nyomán 1975- ben az öntözési kapacitás elérte a 451 ezer ha-t. 1978-ban a Sebes Körösön felépült a körösladányi duzzasztómű, nagy állami regionális főmüvi beruházások kezdődtek, mint a Nagykunsági III. és XIV., valamint a Hajdúsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer, és felszín alatti félstabil esőztető öntöző telepek is épültek. Az 1990-ben elkezdődött privatizáció és ezzel párhuzamosan az agrárágazat átalakulása az öntözésre berendezett terület és főleg annak hasznosítása csökkenését idézte elő. 1998 január 1-én 293 ezer hektár volt Magyarországon az öntözésre berendezett terület. Összességében elmondható, hogy a szántóföldi növények és a gyepek öntözése az I. világháborút követően kapott mind nagyobb hangsúlyt. A megcsonkított ország mezőgazdaságában az Alföld jelentősége megnőtt, habár a szárazságra hajló időjárás a termés biztonságát folyamatosan veszélyeztette, és veszélyezteti ma is. A KLÍMAVÁLTOZÁS ÉS A KÉSZLETEK Míg az 1990-es években a szárazföldi és tengerparti vizek védelme, a vizek állapotának javítása és megőrzése volt a fő célkitűzése az Európai Unió víz-politikájának, a 2000- es évtized elejének jelentős károkat okozó európai árvizei és aszályai az árvízkockázat- és aszály-kezelésre terelték a figyelmet, és ezekkel bővült az EU víz-politikája. A vízzel kapcsolatos kihívások (a klímaváltozás okozta gyorsuló hidrológiai ciklus, a szélsőségek gyarapodása, az árvizek, belvizek, lokális heves csapadékok, villámárvizek) mára már tudatosulnak. A talaj „csöndesen pusztító” degradációjára viszont sajnos még mindig nem eléggé figyel oda a világ. A dolog tétjét lehet egy másik szemponttal is érzékeltetni, ami kapcsolódik a Nemzeti Vízstratégia fő szakmai célkitűzéséhez: a vízvisszatartás és ennek révén vizeink jobb hasznosítása. Vagyis az ésszerű vízvisz - szatartás és csapadékvíz-gazdálkodás révén a vízgazdálkodás és főleg a mezőgazdasági vízgazdálkodás tartalékai bőségesek. A talaj és a csapadék együttes kezelésével alkalmazandó csapadék-gazdálkodás a jövőnk kulcsfontosságú és megoldható feladata. A mezőgazdasági vízgazdálkodásra ható változások A csapadék időbeli és térbeli eloszlásának átrendeződése miatt változni fog a felszíni vízkészlet mennyisége is. A téli csapadék egyre inkább eső lesz, nem lesz késleltetett lefolyású, hóban tárolt vízkészlet, így folyóinkon magasabban tetőző árhullámokkal kell számolnunk. A síkvidéken rövidebb idejű, de nagyobb kiterjedésű belvizek keletkeznek, és a hosszabb vízhiányos időszakok a csapadékfüggő tevékenységek (mezőgazdaság) biztonságát és az élőhelyek fennmaradását veszélyeztetik. Ugyanakkor a szélsőséges időjárási helyzetekben a növekvő intenzitású és mennyiségű csapadék jelentős károkat okoz a mezőgazdaságban és a településeken. A dombvidéken hirtelen keletkező, gyors árvizek fokozzák az erózióveszélyt, nagyobb mennyiségű szennyezőanyag, hordalék mosódik le a vízgyűjtőkről, miközben romlik a vízfolyások tápanyagmérlege. A helytelen mezőgazdasági gyakorlatok, a vízvisszatartó helyek területhasználat váltása (szántó), a nem megfelelő agrotechnika és termesztés-technológia tovább csökkentik a termőhelyek ellátó képességét és az ökoszisztémák túlélési esélyeit. A tározás nélkül hasznosítható felszíni vízkészletek csökkennek, ezzel együtt a folyók kisvizeinek érezhető csökkenése lesz tapasztalható. A kevesebb hozzáfolyás és a feltöltődési időszak kevesebb csapadéka miatt a tavak természetes vízkészlete is csökken. A vízfolyások érzékenyebbé válnak a szennyezőanyag-terhelésekkel szemben, hiszen csökken az öntisztuló-képesség, az állóvizekben nő az eutrofizáció. Az aszálykezelés egyik leghatékonyabb eszköze a vízbőség időszakában történő tározás. Erre azonban, főként síkvidéki területeken (a sekélyvizű tározókban előforduló vízminőségi problémák miatt), a folyóvölgyeken kívül korlátozottan van lehetőség. Egyrészt a talaj adottságok nem mindenütt alkalmasak tározó kialakítására (elszivárgás), másrészt kellő mélység hiányában a víz jelentős része elpárologhat. A szárazabb talajállapotok és a hevesebb csapadék tevékenységek okán a felszín alatti vizek mennyiségére és minőségére is jelentős hatással van a klímaváltozás. Az öntözésre fordítható felszíni vizek mennyisége már jelenleg is kritikus. A szárazabb időjárás következtében a felszín alatti vizek kitermelésének növekedése tovább növeli a felszín alatti vizektől (talajvíz) függő ökoszisztémák, vizes élőhelyek (pl. szikes tavak) veszélyeztetettségét. A gazdasági és társadalmi hatások Egy növekvő gazdaság egyre több vizet igényel. A vizek mennyiségi és minőségi állapotának kockázata azonban csak az ezzel egy időben megvalósuló vízvédelmi beavatkozásokkal csökkenthető, ami véges. A reális vízkészlet igénybevételhez a fizető képes kereslet növekedése, a hatékony és víztakarékos megoldások és tudatosság növelése szükségesek. A mezőgazdaságban a víztakarékos öntözési technológiák, a precíziós mezőgazdaság, az öntözési- és aszálymonitoring működtetése a fenntartható termelés irányába mutat, de jelentős javulás szükséges a földhasználati ügyekben. Ugyanakkor talaj- és termőhely védelem területén még sok a teendő. A helytelen mezőgazdasági gyakorlatok (például lejtő irányú szántás vagy a természetes part menti növényzet kiirtása) következtében évente je-Hidrológiai Közlöny 2021. 101. évf. különszám
