Hidrológiai Közlöny, 2021 (101. évfolyam)
2021 / Különszám
Szilágyi Ferenc: Vízigényekről és konfliktusokról ökológiai szemlélettel 43 Hasonló a probléma a használt termálvizeket befogadó kisvízfolyások és csatornák esetében. A gondok főleg a Dél-Alföldön nagyok, ahol sok termálkút működik, és kevés a használtvíz befogadók hígító hatása. Ezek a kutak túlnyomórészt termálfürdőket szolgálnak ki, melyek használt vizét nem szabad visszasajtolni. A fűtésre használt termálvizek elvben visszasajtolhatok, de geológiai okok miatt (homokkő réteg) ez technikailag nem megy. A felszíni vizekbe vezetett termálvíz nagy nátrium egyenérték százaléka főként az öntözésnél okoz gondot a szikesedés miatt. Ezért az öntözési idényben a hatóság korlátozza a használt termálvíz bevezetést, és tározást ír elő. Ahol megvan a kellő hígító vízhozam, ott nem okoz különösebb problémát a termálvíz bevezetés (Szilágyi és Clement 2010). Az árvízvédelem, a vízfolyás szabályozás és az ökológia (természetvédelem) közötti konfliktusokat jól jellemzi vízfolyásaink hidromorfológiai állapota. Az ország vízfolyásait több mint 40 ezer km hosszon a vízépítés szabályai szerint rendezték. Az alapelvek az alábbiak voltak: • Szabaduljunk meg minél hamarabb a nagyvizektől. • Használjunk típusmegoldásokat. • Csak annyi területet foglaljunk el az egyéb területhasználatoktól, amennyi a vizek biztonságos levezetéséhez kell. Az alapelvek hibája az volt, hogy bennük az ökológiai - természetvédelmi szempontok nem kaptak helyet. A következmény az lett, hogy vízfolyásaink ártere beszűkült, vagy megszűnt, a medret kiegyenesítették, ahol lehetett, egyszerű, vagy összetett trapéz szelvényt alakítottak ki, megszűnt a parti zonáció, és gyakran a part menti pufferzóna is hiányzik. A medret gyakran füvesítették, vagy kikövezték, esetenként a partéiig kibetonozták. A vízfolyás és a talajvíz kapcsolata romlott, a vízfolyástól távolabbi vizes élőhelyek vízellátása megszűnt. A vízi ökoszisztéma biodiverzitása csökkent, és jobbára a generalista fajok maradtak meg. Az ilyen mederben a növényi tápanyagok és egyéb szennyezők viszszatartása zéró (Szilágyi 1992). A természetközeli, ökológiai szempontok szerint rendezett meder viszont az alábbi tulajdonságokkal rendelkezik (Szilágyi 2007): • Az árvízvédelmi szempontok elsődlegesek maradnak. • Kanyarok és inflexiók hirtelen változnak. • Rövid szakaszokon belül jelentősen változik a vízmélység. • Változó az esés és a vízsebesség. A surrantós szakaszoknak fokozott az oxigénfelvétele. • A vízfolyást fák, cserjék szegélyezik. A víz hőmérséklete egyenletesebb. A vízben ritkák a fényigényes növények. • A vízfolyás kanyargó vonalvezetése következtében a művelt mezőgazdasági terület a tényleges medertől több 10 m-re fekszik. A parti sávban változatos az élővilág. • Jelentős a meder természetes mélységéhez tartozó talajvízhelyzet és a talajvíz kapcsolata A medertől távolabb is megmaradnak a természetes nedves élőhely-szigetek. • A vízfolyás szerves kapcsolatban áll a környezetével. • A mederben és parton található növények hasznosítják a tápanyagokat, így csökkentve a terhelést. • Jelentős az ilyen szemlélettel rendezett meder ökológiai és természetvédelmi értéke. Magyarországon sajnos az ökológiai mederrendezés alig kapott teret, jóllehet más országokban előszeretettel alkalmazzák ezt a módszert, és a VKI is erősen támogatja. Ennek ellenére maradtak nálunk a hagyományos vízépítési módszerek, legfeljebb egy-két vízrendezésre ráfogják az „ökológiai” jelzőt (lásd: Általér, Gyáli-patak, Hosszúrétipatak mederrendezése). Pedig a módszerek, útmutatók, külföldi példák, szakirodalom szép számmal létezik az ökológiai mederrendezés előnyeiről. Ma már magyar szabvány is van erre a módszerre, csak nem alkalmazzák. Azt nyugodtan elmondhatjuk, hogy a hazai vízfolyás mederrendezés nem támogatja az ökológiai és természetvédelmi szempontokat. Ez sajnálatos, mert éppen a hazai legnagyobb fonatos ágrendszer (a Gemenc-Béda-Karapancsa dunai hullámtéri ágrendszer) a legjobb példa arra, hogy a jelentős természetvédelmi értékek mellett a folyó tápanyagforgalmában is jelentős szerepet kap az ártér. A DHV Magyarország elemzései szerint ebben a kb. 70 km hosszú és 8 km legnagyobb szélességű hullámtér a dunai foszforterhelésből évente 270-280 tonnát tart vissza, míg a nitrogén visszatartás 5 500-5 700 tonna évente. Ez megfelel nagyjából 400 000 LE-nyi növényi tápanyag visszatartásnak, ami jelentős, bár a dunai összes tápanyagterheléshez képest kis mennyiség (DHV Magyarország 2005). Ezek a vizsgálatok is alátámasztják azt az általános szakirodalmi véleményt, hogy a vízfolyások hullámtere nagy ökológiai és gazdasági értéket képvisel az egyéb ökológiai szolgáltatásait is figyelembe véve. ÖSSZEGZÉS A tanulmány célja, hogy globális keretbe foglalva bemutassa a magyarországi helyzetet a vízkészletek és társadalmi vízhasználatok, valamint az ökológiai és természetvédelmi vízhasználatok közötti ellentéteket, és a konfliktusok megoldási lehetőségeit. Foglalkozik az anyag az alapfogalmak helyes használatával, mivel e területen sok az ellentmondás és a helytelen szóhasználat. Különösen a vízigény fogalma körül vannak gondok. Javaslatok készültek a felmerülő problémák hazai kezelésére az e területen fejlettebb külföldi példák bemutatásával. A hazánkban a társadalom által felhasznált vízkészletek 70 %-át a mezőgazdaság, 20 %-át az ipar és 10 %-át a lakosság használja fel. A használt víz és szennyvíz azután tisztítás nélkül vagy szennyvíztelepeken megtisztítva jut vissza a felszíni, vagy felszín alatti befogadóba. A hazai jogszabályokban a vízkészlet, vízigény, meglehetősen lakonikusan, sőt a különböző jogszabályokban ellentmondásosan jelenik meg. Az ökológiai vízigény hazai alkalmazásában a jogszabályi háttér meglehetősen semmitmondó, az alapvető fogalmak tisztázása is hiányzik, nem is beszélve a hiányzó módszertanról. Az ökológiai vízigény meghatározásában elfogadható az az álláspont, hogy a legérzékenyebb élőlényegyüttesre kell a hangsúlyt helyezni (ez általában folyók esetében a hal fauna), ugyanakkor azonban olyan élőlényegyütteseket is
