Hidrológiai Közlöny, 2021 (101. évfolyam)
2021 / Különszám
Szilágyi Ferenc: Vízigényekről és konfliktusokról ökológiai szemlélettel 33 átalakultak a megváltozott vízkészletnek megfelelően. Persze ez a folyamat hosszú idő alatt ment végbe (évszázadok, évezredek alatt). Ebből a természetes folyamatból három dolog következik: • A természetes ökoszisztéma vízigénye nem jellemezhető állandó, „kőbe vésett”, vízmennyiséggel (ahogy ez a mai jogi szabályozásban megjelenik). • Az ökoszisztéma - bár alakítani is képes a vízkészleteket bizonyos mértékben - inkább alkalmazkodik a rendelkezésre álló víz mennyiségéhez és minőségéhez, és ennek megfelelően átalakul természetes körülmények között is. • Az emberi faj megjelenése és fejlődése a kezdeti szakaszában a természeti folyamatokat nem befolyásolta. Az emberi társadalom fejlődése ebbe a természeti folyamatba úgy avatkozott bele, hogy az ökoszisztéma által felhasználható vízmennyiséget és -minőséget ökológiai léptékben mérve gyorsan és jelentősen módosította. Ehhez az ökoszisztéma fajai (főleg a szűktűrésűek) a tűrőképességükkel már nem tudtak alkalmazkodni, a genetikai alkalmazkodáshoz pedig nem állt rendelkezésre elég idő. Ezért azután a fajok sokasága kihalt, és főként a generalista fajok maradhattak fenn. Valójában tehát, ha a tényleges ökológiai vízigényt szeretnénk ma biztosítani, akkor a teljes vízkészletet (az ember fiziológiai vízigényének biztosításával) ökológiai vízigénynek kellene tekinteni, és ennek hosszú időléptékű változásába is bele kellene nyugodnunk. Nyilvánvalóan ezt a megközelítést ma kevesen fogadnák el. Ugyanakkor az sem fogadható el, hogy egy folyóban, egész évben biztosítsuk a 80 %-os tartósságú augusztusi kisvízhozam pl. 2/3-ának megfelelő vízhozamot, mert ez a rendelet szerinti kötelező „ökológiai vízigény”, és a többi vizet elvezessük például üzemvíz csatornán egy vízi erőműbe. Ilyen esetben az érintett szakaszon a folyó jellegét változtatnánk meg (vízhozam, vízsebesség és dinamika), amelyhez korábban az élőlény együttesek már alkalmazkodtak. Ha mégis „meglépjük” a vízelvezetést, a folyó élőlény együttesei jelentős mértékben megváltoznak az érintett szakaszon, és ez a változás a folyó egyéb alvízi szakaszait is érinti azonnal és hosszú távra. Nyilvánvalóan kompromisszumra van szükség a vízkészletek megosztása esetén, különösen a vízhiányos időszakokban. A vízhasználatra, ezen belül is az ökológiai vízigényre szűkítve a problémát, két alapvető szempont figyelembevételével kell meghatározni az adott víztömegből hasznosítható vízkészletet: • Mennyiségi oldal (mennyi víz áll rendelkezésre). • Minőségi oldal (mennyi vizet kell meghagyni a víztestben ahhoz, hogy ne változzanak meg lényegesen a befogadóban fennálló ökológiai minőségi viszonyok). E kétféle szempont összehangolása által jöhet létre az ökológiai vízigény meghatározása, mely új elemet jelenhet a hazai vízgazdálkodásban. Ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy milyen morfológiai körülmények között beszélünk ökológiai vízigényről. Egy zárt, vagy kibetonozott csatornában nehéz ökológiai vízigényről beszélni, amikor az eredeti ökoszisztéma strukturálisan és funkcionálisan tönkrement, jóllehet a mennyiségi és a minőségi vízigény biztosított. Jelenleg az alábbiakat tudjuk biztosítani: • A módszertant az ökológiai vízigény meghatározására csak olyan részletességig tudjuk megadni, amilyen részletességre a meglevő szakirodalmi és saját tapasztalat lehetőséget ad. • A vízfolyások egyedisége miatt műszaki irányelv szintű módszertan nem adható, hanem minden vízfolyás esetében figyelembe kell venni a helyi sajátosságokat, és általános alapelvek, és az útmutató alapján egyedileg kell meghatározni az ökológiai vízigényt. • A vizsgált területen a felszíni és felszín alatti vizek természetes körülmények között is szorosan összefüggtek a régmúltban, erre települt rá a társadalmi célú vízkivétel. Ebből számos konfliktushelyzet adódik. Az ökológiai vízigény nemcsak a felszíni vizekre, hanem a felszín alatti vizektől függő szárazföldi ökoszisztémákra is értelmezhető. A felszín alatti vizektől függő szárazföldi ökoszisztémák esetében végzett részletes irodalomkutatás alapján elmondható, hogy az általános törekvés a kritikus (vagy minimálisan biztosítandó) talajvízszintek meghatározásának irányába mutat (Völgyesi 2009 idézve Acs és Kozma 2017 által). Nem véletlenül, hiszen egyrészt a vízfelvétel mérése technikailag nehéz és költséges, másrészt több nemzetközi és jó néhány hazai példa (Vas 1999, Vámos és Keveiné-Bárány 2009, Kovács és társai 2010 idézve Acs és Kozma 2017 által) mutatja, hogy a vegetáció típusa és a talajvízszint sok esetben jó korrelációt mutat. Ugyanakkor az így talált kapcsolatok általános érvényessége megkérdőjelezhető, mert az ilyen összefüggések feltárására irányuló vizsgálatok jellemzően konkrét élőhelyeken, lokális léptékben történnek. Ismert, hogy a felszíni és felszín alatti hidrológiai folyamatokat és ezek kapcsolatát alapvetően meghatározzák a klimatikus és földtani viszonyok, vagyis ezen abiotikus jellemzőktől függően élőhelyenként változhat a felszín alatti víz szerepe. Az egyéb vízforrások (vízfolyás, felszíni hozzáfolyás, vízpótlás) mértéke is befolyásolja, hogy a teljes vízigény mekkora hányadát kell a talajvíznek fedeznie, és ehhez milyen vízszintre van szükség. Ezt igazolja többek között Margóczi és társai (2007) kutatása, amelyben két egymáshoz közeli kiskunsági élőhelyen szignifikánsan eltérő talajvízállásokat találtak azonos társulások foltjai alatt. VÍZHASZNÁLATOK ÉS VÍZIGÉNYEK A HAZAI ÉS EU JOGSZABÁLYOK TÜKRÉBEN Hazai szabályozás A vízhasználatok és kötelezések, valamint a vízigények számos, különböző szintű, hazai jogszabályban megjelennek. E jogszabályok közötti hierarchia szerint az Alaptörvény a legfontosabb, ezután a törvények, ezek alatt
