Hidrológiai Közlöny, 2021 (101. évfolyam)
2021 / 2. szám
Pánya István: A Vajas folyó a történeti forrásokban 77 A Mohácsi-szigetet keletről határoló Dunaág a középkorban Vajas (Wayas, Voyos, Vayas, Sebesvayas) néven volt ismert (1382: ZOIV. 231., 232.). Néhány esetben Vajas nevű Dunaként (Danubio Vayas vocato), vagy egyszerűen Dunaként/Sebesdunaként (Danuby/Sebesduna) említették. Holtágait a Vajas és a Duna után is elnevezték, az iratokból ismerünk Holtdunát (Holthduna, Finta férfinévvel képzett Fintaholtdunája), Holtvajast (Hothvayas, Mizse férfinévvel képzett Mizseholtvajassa) (1366: ZO III. 318., 1373: ZO III 492., 1405: ZO. V. 389.). Úgy tűnik, hogy a Dunát kísérő számos Vajassal szemben a Baracskai-Dunaágat a korabeli lakosság egyértelműen a Duna részének tekintette. Szemben a tőle északra és délre található Vajasokkal, melyek általános elnevezése mindig is csupán Vajas volt. A középkorban és a kora újkorban ez volt a folyó főága, melynek a néphagyományban is fennmarat az emléke (Brodarics 1983). A 19. század végén feljegyezték Szekcsőn, hogy „ ...két századdal előbb is a túlsó, úgynevezett Baracskai ág volt a Nagy Duna, az innenső pedig csak csekély ág úgyannyira, hogy a hagyományok szerint ezen ágon a víznek kisebb állása alkalmával, mint egy közönséges patakon, hágcsón, vagy beledobott lófej csonton keresztül lehetett járni" (Andrásfalvy 1975, Gosztonyi 1891). Hajózták, gabonaörlő malmokat működtettek rajta, illetve a 16. század elejétől posztókészítő kallómalom (tájnevén külü) is üzemelt rajta (1348: ZO II. 298., 319., 377., Dl 76901, 1391: ZO IV. 471., 1405: ZO. V. 389., Dl 82376 és DL 82377). Medre a 19. századi szabályozások miatt jelentősen megváltozott. Az első beavatkozás Bátánál történt, ahol a Duna oldalazó eróziója fokozatosan alámosta a hátai belterület melletti partszakaszt. A település védelme érdekében a Duna itteni kanyarulatát átvágták, illetve műtárgyakat (sarkantyúkat) építettek annak érdekében, hogy a keleti ág vize a vezérárokba folyjék. Ezt követően a nyugati (Mohácsi/Szekcsői-ág) szélesedett, a keleti pedig beszűkült, vízhozama erőteljesen lecsökkent (Konkoly 2012, Konkoly 2015). Ezt követően a Baja-Bezdán közötti Ferenc-tápcsatoma (szerbül Bajski-kanal, azaz Bajai csatorna) építésekor történtek munkálatok (Faludi 1997, Csóka 2011). Ennek során a középkori Vajas medrének jelentős részét felhasználva készült el a 44,6 km hosszúságú csatorna. Nyomvonala Baja alatt a középkori Sár folyó (fluvium Saar), később az újkorban Szurdokvíz) medrét követi, majd a mai Bátmonostomál éri el a Vajast. A csatorna kialakításakor Bátmonostortól délnyugatra, illetve Hercegszántótól nyugatra történtek kanyarulat átmetszések, a többi szakaszon lényegében a Vajas medrét használták fel (Lóczy és társai 2014). Vajas 4. Vajas (Way as, Vayos, Voyos, Vajas, Vaish) néven említették a történeti forrásokban (Györffy 1963). Kupuszinától nyugatra, 1411. és 1407. folyamkilométer közötti térségben, a Duna nyugati oldalán ábrázolták a II. katonai felmérésen a mintegy 6 km hosszúságú Vajas fokot, mely a Csorna nevű holtágba csatlakozott. E Csorna valószínűleg azonos a Papi és Hetes falvak határjárása során említett Churnahorda ~ Csornahorda nevű vízfolyással (1338: AO III. 482., AO XXII. 264., 321, Györffy 1963). Tőle délre kanyargóit egy másik, szintén Vajas nevű vízfolyás (mai térképeken Vajs kánál), melynek hossza megközelítőleg 4 km volt. Ettől mintegy 17 kilométerre délkeleti irányban, Szontánál (középkori Szond) jelölik 18-19. századi térképeken a Vajas folyót, mely mintegy 46 km után Palonánál (mai Plavna) érte el a Dunát (KFL. VIII.2.a. No. 149.). E két szakasz között nem ismerjük a Vajas pontos medrét, azonban az írásos források szolgálnak néhány fontos támponttal. Legkorábbi említése all. századból származik. I. László király 1093-ban kelt iratában Vajas állóvizet (stagnum Woyas) olvashatunk Besenyőnél, Apáti elődjénél (AÚO VI. 69.). Ugyancsak állóvízként említették (stagnum Vayos) 1192-ben és 1231-ben Apósnál (mai Apatintól délre), illetve 1211-ben Aranyánnál (mai Apatintól északra) (Györffy 1963, 1231: AÚO XI. 222- 224). 1206-ban Szond határleírásánál feljegyezték a „ Voyos folyót, mely egészen Zund [Szond] falu alatt folyik el” (fluvium Voyos, qui dirivatur usque sub villám Zund) (1206: HO VII. 2., lásd még 1173-1196: ÁÚO XI. 61-62., 222-224. és 1425: DF 262045). A 16. századi török adójegyzékekben Fonónál (Szondtól délre) Irmag-i Tuna (Duna folyó) néven találjuk meg (Halasi-Kun 1971). A történeti források és a kéziratos térképek alapján Kupuszina és Szonta közötti szakasza mintegy 31 km hosszúságú lehetett (5. ábra). Bodrog és Bács vármegye magyar lakossága eltűnt a 16. század első harmadára és helyükbe, több hullámban balkáni népelemek (délszlávok és vlachok) költöztek (Pánya 2019, Stepanovic 2020). A török adójegyzékekben azonban nem csak a magyar településnevek egy része maradt fenn, bizonyos mértékű torzulással, hanem a vízfolyások és halastavak is (Pánya 2019, KFL. VIII.2.a. No. 149.). 1570-ben feljegyzeték Budinofcse (Bogyán) és Nagyplavna (középkori Palona, ma Plavna) mellett a Vajas halastavat (Káldy-Nagy 2008). A Vajas elnevezés megmaradt a török hódoltság idején, illetve átvészelte a felszabadító háborúk újabb népmozgásait is (OSZK TK 1158). A 19. században közepén vegyes, német, magyar és délszláv lakosságú vidéken is több helyen használták a Vajas elnevezést: 1864-ben Karavukován Vajas (Vájas), Plavna mellett Vaish, Bogyánnál Vais (Papp-Rajsli 2006, MRT 586., 593-595.). Vajszkáról pedig feljegyezték, hogy nevét „egy Vais nevű halászati viz tül vette” (Papp-Rajsli 2006). A 19. századi állapotokhoz képest a Duna medre jelentős mértékben megváltozott. A kanyargós folyó ezen a szakaszon észak-déli irányú lett és keletre tolódott. Ennek következtében a Vajas 4. egy részét elmosta a Duna. A népesség kicserélődése és a Duna mederváltozásai együttesen eredményezhették azt, hogy a korábban összefüggő, mintegy 82 km hosszúságú Vajas egyes részei eltűntek, más részei a beköltöző szláv lakosságtól új nevet kaptak (Apatintól nyugatra Dunavac, Szilágyitól nyugatra Kruskovac).
