Hidrológiai Közlöny, 2021 (101. évfolyam)
2021 / 2. szám
74 Hidrológiai Közlöny 2021. 101. évf. 2. szám A Vajasok és a hozzájuk kapcsolódó mesterséges és természetes medrek a fokgazdálkodás (azon belül is leginkább a halászat) fontos színterei voltak. A középkori oklevelekben számtalan helyen fordulnak elő a hatalmaskodások, melyek leírásában a halászattal, a halásztanyákkal, rekesztékekkel stb. találkozhatunk. Aló. századi török adóösszeírásokban is több településnél olvashatunk a Vajas halászatáról (Káldy-Nagy 2008). A török hódoltság utáni halászatról Sólymos Edének és S. Göldner Máriának a Kalocsai Érseki Uradalom halászati szerződéseit érintő kutatásaiból értesülünk (Sólymos és Göldner 1978). Akadnak helytörténeti szinten is értékes munkák, melyeken keresztül egy-egy kisebb település környezetébe, s az ott található Vajas szakasz viszonyaiba kapunk bepillantást (Gallina 2016, Romsics 2016). Dusnok történeti földrajzát D. Szabó Kálmán helytörténész írta meg, s ebben számos helyen említi a Vajast és a hozzá kapcsolódó magyar és délszláv határneveket (D. Szabó 1992). Szeremle környékének középkori okleveleit teljes szövegű magyar fordításban Kapocs Nándor szeremlei lelkész, illetve Kőhegyi Mihály bajai régész adta közre (Kapocs-Kőhegyi 1980). Szintén történeti forrásokon alapulnak Kiss Andrea kutatásai, melyekből a Duna Solt megyei és Bodrog megyei szakaszairól, illetve a kapcsolódó Vajas szakaszokról kapunk értékes árvízi adatokat (Kiss 2012). A Vajast számos alkalommal Vajas-fokként említik. Itt fontos kiemelni, hogy történeti-néprajzi és földrajzi szempontból a fok elnevezés jelentéstartalma lényegesen különbözik. A problémakörrel Andrásfalvy Bertalan és Deák Antal András foglalkozott közleményeiben (Andrásfalvy 2002, Deák 2002a, Deák 2002b, Deák 2002c). Végezetül, különösen érdekes kérdés a Vajas nevének eredete, melyet a 18. századtól a jelenkorig számos szerző vizsgált (Ihrig 1973, Andrásfalvy 1973, Andrásfalvy 1975). Bél Mátyás szerint a Vajas elnevezés a váj ás igéből ered (Mindszenthy 1831, Mindszenthy 2020). E két kifejezés rokonságát jelezheti számos kéziratos térképen, különféle vizek mentén előforduló Vajas/Vájás(a) helynév. Ilyen például a Dráva mentén, Zala vármegyében, Légrád mellett létezett Vájás nevű, illetve a Békés megyében, Békés mezővárostól északra létezett Takács vájása nevű fok (MNL OL SÍ2 Dl3 No213„ SÍ2 D14No3„ MNL BéML XV Ja207). Andrásfalvy Bertalan felhívta a figyelmet arra, hogy a Duna mentén a mesterséges vízelvezető csatornákat, népies nevükön a fokokat hagyományosan „vájták”, így valóban lehet kapcsolat az ige és a folyó neve között (Andrásfalvy 1989, Andrásfalvy 2002). A VAJAS SZAKASZAI Vajas 1. (Sárközi I. főcsatorna) Az 1520-1521 fkm között, Foktőnél eredt a Dunából (MNL OL SJ2 Dl4 no38). Bél Mátyás másképp vélekedett, szerinte az ettől északabbra található Lak (mai Géderlak nyugati határában létezett), (Duna)Szentbenedek, Úszód, illetve délebbre fekvő Fájsz is a Vajas mellett feküdt (Bél 1982). Itt a híres földrajztudós minden bizonnyal téved, hiszen a felsorolt településeknek - helytörténeti és földrajzi adatokkal bizonyíthatóan - nincs közük a folyóhoz. A Vajas Foktőtől Kalocsa felé, keleti irányba folyt, majd az érseki városnál délnek fordult és kanyarogva haladt Bátya-Miske-Dusnok felé (Bárth 1999). Utóbbitól nyugatra, az ún. Vajastoroknál, az 1494-1495 fkm között ömlött a Dunába, az egykori Csepcs faluhelye mellett (Asbóth 1999, Asbóth 2004, Mindszenthy 1831, MNL PML XV. 6. (PMT) 8, MNL OL SIÓI No400, MNL OL S12 D13 No646.). Az újkori írott forrásokban és térképeken a Dusnok alatti szakaszát Fekete Vajasnak nevezték (Sólymos—Göldner 1978, D. Szabó 1992). A 18. század elején számontartották még az ún. Kis-Vajast, mely Fájsz keleti határát képezte Dusnok és pusztái irányába (Borosy-Szabó 2000). A 19. századi térképek alapján a Vajas Sárközi szakaszának hossza mintegy 50 kilométer volt. Csepcsnél a Duna oldalazó eróziója miatt a torkolati szakaszának egyes részeit (illetve az említett Csepcs faluhelyét) elnyelték a folyó hullámai a 18-19. század fordulóján (Mindszenthy 1831). A Vajas ezen szakaszáról számos kora újkori és újkori történeti forrás, illetve néphagyomány maradt fenn (1447: DL 106509, 1502: HO V. 394., DL 107288). Marsigli feljegyezte, hogy Kalocsa „Mezőváros, érsekségéről híres, a Duna túlsó partján, de nem annyira maga a folyó, mint inkább egy belőle leágazó, a Sarkes [Sárköz] szigetet alkotó valamiféle csatorna határolja” (Deák 2004). A Katona István a kalocsai érsekség történetéről szóló munkájában említette, hogy egykor hajózták a Vajas legészakibb szakaszát: „...valamikorjobban ki volt tisztítva, megbírta a hajókat, így nagy látogatottságot és forgalmat szerzett Kalocsának, a kereskedésre való alkalmassága és az itt kikötő hajók biztonsága miatt” (Katona 2001). Mindszenthy Antal alföldi útján feljegyezte, hogy ,,a' Török járás előtt Kalocsa városának nagy virágzására volt ez a ’ folyó, mert akkor apró hajók jártak rajta a' város alá, mellyek annak kereskedését nagyon felemelték, meglehet, hogy akkor mesterséggel volt hajókázhatóvá téve, a minthogy Várdai Péter a' ki 1481-1501-ig volt Kalocsai Érsek, az érsekség megyéjében folyó más vizet [a Mosztongát] is hajókázhatóvá tett. A ’ sok áradásbéli kiöntéseivel most mar annyira elöntötte a' Duna iszappal, hogy apró hajókat sem bir el, azonban áradásokkal néha olly nagy, hogy a’ legnagyobb terhes hajók is eljárhatnának rajta” (Mindszenthy 1831). Lehetséges, hogy a kalocsai érsek a Mosztongához hasonlóan a Vajas felső, Dunáig tartó szakaszát is rendbe hozatta, s hajózásra, illetve szükség esetén a hajók vontatására is alkalmassá tette. A török korban halbősége miatt továbbra is fontos halászóhely maradt. Az 1578-as török adójegyzékben Irmak-su néven említették (D. Szabó 1992). 1570-ben a kalocsaiak a Vajas halastó halászatáért 150 akcsét fizettek (D. Szabó 1992). A mai Dusnok belterület helyén létezett Dobokánál a Vajas halastó után igen jelentős, 4100 akcsényi adót fizettek (D. Szabó 1992). Torkolatánál, Csepcsnél a török defterben „halbő helyként" említették s az ottaniak 50 akcse adót fizettek utána (Káldy-Nagy 2008). A török öszszeírásokból kiderül, hogy halászták még a miskeiek, hontokaiak, karásziak, dalocsaiak is (Káldy-Nagy 2008). Később, a török kiűzése után, a 18. században is fontos halászóhely maradt (Bárth 1969, Borosy-Kiss 2004).
