Hidrológiai Közlöny, 2021 (101. évfolyam)
2021 / 1. szám
14 Hidrológiai Közlöny 2021. 101. évf. 1. szám Qp=f(Ab), (1) ahol A - a vízgyűjtő terület nagysága, b - állandó (b<l). A segédlet - ezen elven alapulva - mint az empirikus módszerek, melyek nemzetközileg is általánosan elfogadottak, az alábbi fő módszertani elveket követi (Kőris 2014). 1. ) Alapvetően alkalmazza a vízgyűjtőnagyság Myer-elvét, amikoris a nagy vízi jellemzők alapvetően és döntően a vízgyűjtő nagyságától függenek. 2. ) A módszer tartalmazza az úgynevezett „régió elvei”, azaz a vizsgált teljes hazai hegy- és domb vidéki területegyüttest - a lefolyási sajátosságok eltérései miatt - kisebb régiókra bontja. 3. ) Az eljárás felhasználja a „geográfiai paraméterek elvét”, megjelenítve azt a tényt, hogy az árvízi lefolyási viszonyokat a vízgyűjtő geográfiai jellemzői (vízgyűjtő alaki jellemzői, lejtésviszonyai, fedettség, geológiai- talajtani viszonyok stb.) alapvetően befolyásolják. Az empirikus árvízszámítási segédletek az 1920-30-as években először csapadékadatokból indultak ki. E segédletek a csapadékmaximum függvények és a csapadék-lefolyás kapcsolatok alkalmazásával adták meg a mértékadó árvízhozam értékét. Az 1950-es évek elején Csermák Béla mért (és becsült) nagyvízhozam adatokat használt eljárásához, amely akkor úttörő módszernek számított (Kontur és társai 2003, Kőris 2014). Nagy elméleti előlépést jelentett Kollár Ferenc eljárása az 1960-as években, mert a számításokat egy valószínűséghez kötött fajlagos árvizhozam meghatározásával végezte (Kőris 2014). Ugyancsak fontos része volt módszerének, hogy bevezette az eljárásba a „vízjárás hevességének” fogalmát, melynek meghatározása a tervező, a segédletet alkalmazó szubjektív hidrológiai döntését és felelősségét igényelte. Az OVF-2001 segédlet (Országos Vízügyi Főigazgatóság 2001) adatokkal jelentősen bővített, elméleti statisztikai feldolgozásában korszerűbb utódja az alábbi OVF-2020 eljárás (Országos Vízügyi Főigazgatóság 2020a és 2020b). Mindezek miatt a segédlet megbízhatóságát nagymértékben sikerült növelni a hidrológiailag feltáratlan vízgyűjtőkre történő alkalmazás során. A SEGÉDLET RENDELTETÉSE ÉS ALKALMAZÁSÁNAK FELTÉTELEI Az árvízszámítási segédlet hidrológiailag feltáratlan magyarországi hegy- és dombvidéki kisvízgyűjtők vízfolyásai különböző előfordulási valószínűségű árvízhozamainak meghatározására használható. Az alkalmazható vízgyűjtőnagyságok: A = 10 - 6000 km2 között, úgy, hogy a határértékek is felvehetők. Nem alkalmazható a segédlet a hegy- és dombvidéki területeken belül a teljesen sík-, vagy belvízi öblözet jellegű részterületekre, kisesésű mesterséges csatornákra, vagy belvízcsatornákra. Abban az esetben, ha a vízfolyás vizsgálni kívánt szelvényében vízmérceállomás van, és a vízmérce adatsora alapján az évi maximális vízhozamok valószínűségi eloszlásfüggvénye ismert vagy meghatározható, a vízfolyásszakasz hidrológiailag feltártnak tekintendő. Ebben az esetben a különböző előfordulási valószínűségű árvízhozamokat - a nagyvízhozam adatok alapján - statisztikai módszerrel kell számítani. Fia nem a vizsgált szelvényben, de annak környezetében (ugyanazon a vízfolyáson) van vízmérce állomás, a nagyvízhozamok eloszlását ugyancsak statisztikai módszerrel lehet meghatározni. Ezt az eloszlást ezután transzformálni lehet a vizsgált szelvényre. Amenynyiben a vizsgált vízgyűjtőterületre részletes hidrológiai tanulmány készült, és abban megalapozott nagyvízhozam eloszlás szerepel, akkor annak az adatait kell használni. A segédlettel közvetlenül meghatározható a p = 0,5, 1, 2, 3, 5, 10, 20 és 50 %-os előfordulási valószínűségű, azaz a T=200, 100, 50, 33 V3, 20, 10, 5 és 2 évenként átlagosan egyszer előforduló árvízhozam. A p = 0,5 %-os valószínűségnél kisebb valószínűségű árvízhozam nem határozható meg a módszerrel. A p = 0,5-50 % valószínűségi tartományban a megjelölt értékek között lineáris interpolálással tetszőleges valószínűségekhez tartozó árvízhozamok is meghatározhatók, míg az 50 %-nál nagyobb esetben erre elvi lehetőség van. AZ ÁRVÍZSZÁMÍTÁSI SEGÉDLET A segédlet a hegy- és dombvidéki területeket hat régióra osztja fel, melyek Magyarország jól elkülönülő lefolyási régiói („régió elv”). Ezek az alábbiak: 1. ) Észak-magyarországi lefolyási régió, 2. ) Budapest-kömyéki lefolyási régió, 3. ) Észak-dunántúli lefolyási régió, 4. ) Közép-dunántúli lefolyási régió, 5. ) Dél-dunántúli lefolyási régió, 6. ) Nyugat-dunántúli lefolyási régió. A régiók vízhálózati térképe alapján állapítható meg, hogy a vizsgált vízfolyás (vízgyűjtő) melyik régióban helyezkedik el, és ennek alapján lehet majd megválasztani az alkalmazott lefolyási függvényt. A lefolyási régió kiválasztása után következik a p = 5 %-os előfordulási valószínűségű, qs% [m3/s km2] fajlagos árvízhozam meghatározása a vízgyűjtőterület nagyságának függvényében (,flyer-elv”)\ q5%= f(A). Ehhez a fenti összefüggést lefolyási régiónként tartalmazó, megfelelő grafikont és azt, mint középértéket ölelő sávot kell használni. Az 1. ábrán példaképpen bemutatjuk az Észak-magyarországi lefolyási régióra vonatkozó függvényt. Az összefüggések megadják az „átlagos” lefolyási viszonyokat kifejező vonalat, továbbá az azt körülölelő sávot. A felső tartományt „heves” lefolyási viszonyok között, míg az alsót „nyugodt (kiegyenlített)” vízjárás esetén kell használni (Kőris 2000a, Kőris 2014). A teljes sávtartományon belül a hidrológiai viszonyok mérlegelésével kell értékeket felvenni. Alkalmazható a sávtartományon kívüli érték is. Az 1. ábrán a sorszámozott pontok a segédlet kidolgozásánál figyelembe vett vízgyűjtőket jelentik. A lefolyási viszonyok elemzéséhez a vízgyűjtők geográfiai és fedettségi adatai, valamint egyéb, a lefolyás jellegét befolyásoló paraméterek szükségesek („geográfiai paraméterek elve”). A geográfiai paraméterek nagy segítséget nyújtanak a lefolyási viszonyok jellegének megállapításához (Kőris 2000a, Országos Vízügyi Főigazgatóság
