Hidrológiai Közlöny, 2020 (100. évfolyam)

2020 / 1. szám

Szilágyi János Ede és társai: A tájszemléletű vízgazdálkodás hidrogeológiai, talajtani és jogi aspektusai - Felhívás a tájszemléletű... 47 táplálkoznak, igen jelentős a Kárpátok területén hulló csa­padékok alföld felé történő áramlása is, ami jelentősen csökkenthetné a mezőgazdaság időjárási függőségét. Nem csoda, hogy a réti, réti csemozjom talajokon nagyobb ter­mésbiztonsággal termeszthetők a vízigényesebb fajok, mert a klimatikus víz mennyisége nem mindig fedezi a víz­­szükségletüket. A medence aljba történő leszivárgást vi­szont szintén erősen befolyásolják a talajtani viszonyok. A rossz talajtani adottságok megakadályozzák a víz szabad áramlását a talajban, ami végeredményben csökkent beszi­várgáshoz, vagy a felszín alá szorult, és oda feljönni nem tudó talajvizet eredményez. Hasonló összefüggésrendsze­rek állíthatók fel a kis vízgyűjtők területén, ahol az egyes domborzati, talajtani, tájhasználati egységek közösen ala­kítják a teljes rendszer működését. A vízgazdálkodási stratégia talajtani, mezőgazdasági vízhasználati, felszín alatti és felszíni vizek minőségi ösz­­szetevőinél talajtani szempontból teljes szemléletváltásra van szükség. Részben azért, mert a rossz vízgazdálkodási szokások számos talajdegradációs folyamatot indítanak, indítottak el, melyek erősen rontják a talajok vízgazdálko­dási jellemzőit, tovább fokozva a szélsőségek hatásait. Ezeknek a veszélyeknek igen jelentős hazai talajtani iro­dalma van, számos jó szakkönyvvel (Darab és Ferencz 1969, Stefanovits 1977, Dömsödi 1984). Az aszály, belvíz és árvizek kezelési stratégiáinak talajtani elemei Összefoglalva a jelenlegi helyzetet a következő megál­lapítások tehetők a kialakítandó stratégia talajtani pilléréi­nek kialakításához. Magyarország talajainak jelentős részén, de különösen a klímaváltozás szempontjából leginkább érintett alföldi területeken az aszály, a belvíz és árvizek kialakulása egy­ségben kezelendő. A talajtani okok mellett a szerkezet degradálódását fo­kozó agrotechnika tehető felelőssé a helyzet kialakításá­ban. A talajok szántott szintje szerkezetileg elporosodott, porozitás, víztartó és vízvezető képessége erősen lecsök­kent. A felszíni vizek így nem tudnak beszivárogni, ezért a lefolyástalan területeken belvizek jönnek létre, a lefo­lyással rendelkezőknél pedig oldalirányú elfolyás indul el a felszínen a felszíni vízfolyások felé, jelentősen megter­helve azokat és fokozva az árvízveszélyt, növelve a talaj­eróziót. A száraz időszakban történő öntözés az esetek nagy hányadát tekintve tüneti kezelés. A problémákat nem oldja meg, de időszakosan kezeli. Természetesen vannak intenzív kultúrák, ahol az időjárás kiszámíthatatlanságá­nak csökkentése gazdaságilag mindenképpen kifizetődő. A többi esetben a valódi megoldás a talajaink vízgazdál­kodási tulajdonságainak javítása lenne és a csapadék víz helyben való raktározása és felhasználása a termesztett kultúrákban. Szakmai körökben egyre erősebben támogatott megol­dás az úgynevezett zöldítési program, mely számos talaj­szerkezet javító megoldási lehetőséget kínál (a 10/2015. (III. 13.) FM rendelet). Takaró és másodvetésű növények, forgatás nélküli művelés, melyek hosszú távon javítják a talaj szerkezetet és drénezik a felszínt, növelik a talajba szi­várgott és ott tárolt víz mennyiségét, mindenképpen támo­gatni kell. Terménydiverzifikáció, a nagy területeken ural­kodó monokultúrák csökkentése, illetve az ökológiai szempontú célterületek kijelölése - parlagon hagyott föld­terület - zöld-ugar, terasz, tájképi elemek, vízvédelmi sáv, agrár-erdészeti hektár, erdőszélek mentén támogatható hektársáv, rövid vágásfordulójú fás szárú energetikai ültet­vény, erdősített terület, ökológiai jelentőségű másodvetés, nitrogén megkötő növényekkel beültetett terület - mind olyan elem, amelyeket táj szemléletben kell kezelni, igényli az együttműködést a gazdák és hatóságok között, miközben számos direkt pozitív talajtani, talajtermékeny­ségi hatással bírnak. A felszíni vízpótlás egyébként számos talajdegradációs folyamat elindítója, okozója lehet, ezért öntözési rendszerek tervezésénél egy felelős rend­szerben mindenképpen elkerülhetetlen a részletes talaj­tani vizsgálat. Bár a legfrissebb tanulmány „Az öntöz­­hetőség természeti-gazdasági korlátainak hatása az ön­tözött területekre” (Kemény és társai 2018) számos he­lyen és részletesen hivatkozik a talajtani adottságok meghatározó jellegére, a tanulmány összefoglalásában már nem szerepel a talajtani tulajdonságok figyelembe­vétele. Jelenlegi tudásunk szerint az öntözés természeti­­környezeti és gazdasági hatékonysága és megtérülése csak a talajtani tulajdonságok, a talaj adottságok térbeli­ségének figyelembevételével érhető el. Mindenképpen támogatandó a precíziós rendszerek telepítése a táblá­kon belüli talajtani változatossághoz való alkalmazko­dás lehetősége miatt és elkerülhetetlen az előzetes - a konvencionális vagy precíziós eszköztár közötti válasz­tás megalapozására -, illetve a részletes talajtani vizsgá­latok elvégzése a precíziós öntözést kívánó területek felmérésére. Ezen vizsgálatok törvényi előírásai azért is fontosak, mert elkerülhetők az öntözés negatív talajtani hatásai, melyek a nemzeti vagyon felélését, illetve a ma­gas költségen beépített, esetleg banki hitelezéssel be­szerzett eszközök érétékének drasztikus csökkenését és hitelek behajthatatlanságát eredményezik. Ezt a megközelítést támasztja alá a Kemény és munka­társai által is idézett Szabolcs és társai (1976) által szer­kesztett és az MTA-TAKI által felújított öntözés talajtani alapjait bemutató térkép is, mely térkép az ország területé­nek túlnyomó részét feltételesen - talajtani alapokon meg­határozott - öntözhető területnek osztályozza be. Ebből a szempontból a talajtani társadalom nagyon egységes és a képes a szükséges szakértői támogatásra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom