Hidrológiai Közlöny, 2020 (100. évfolyam)
2020 / 4. szám
57Rácz Tibor: A mintavétel és az adatfeldolgozás szerepe a csapadékmaximum függvények megbízhatóságában és összehasonlíthatóságában attól, hogy a perces mintavételezés is bármelyik időpillanatban indulhatott volna az 5-10- stb. mérésekhez képest). Amikor az egyperces méréseket vizsgáljuk, akkor az adatfeldolgozás módjáról is meg kell emlékezzünk. Az egyperces adatok alapján jól számolhatók a 2, 3, ... T perces időablakokhoz tartozó átlagintenzitások. Ezek előállításával jelentős mennyiségű adathoz jutunk. A jelen esetben a 236 perc csapadékhossz miatt a lehetséges intervallumszám 27966. Ezek közül kell kiválasztani a 236 percértékhez tartozó legnagyobb intenzitás értékeket, amelyek a csapadékesemény során előforduló intenzitások burkológörbéjét képezik. Az eredményt a 4. ábra mutatja be. Az egyperces adatokból származó eredmény mellett láthatók nagyobb mintázási idővel felvett adatok alapján kapható eredmények is, függőlegesek mentén. 4. ábra. Csapadékintenzitások fix ablakos (Xjelölés) és mozgó ablakos (pont és vonal jelölés) eljárással Figure 4. Rainfall intensities with fix sampling window (X marking) and moving window (dot and line marking) procedure A 4. ábra alapján megállapítható, hogy a perces csapadékészlelési adatok alapján készített mozgóablakos intenzitások a ritka mintázás adataiból kapott eredmények burkológörbéjét képezik, annak rendje szerint. Emlékezzünk tehát arra, hogy a ritka mintázás mellett ugyan több pont is látható az adott időhöz tartozó függőlegesen, de ezek közül csak egy pont kerül be a számításba, méghozzá véletlenszerűen. A fentiek alapján kijelenthető, hogy számottevő annak a valószínűsége, hogy a ritka mintázáson alapuló eljárás esetén nagy valószínűséggel nem a maximális csapadékintenzitás kerül be az adatok közé, így a további feldolgozás során kisebb érték figyelembevételére kerülhet sor. Ez ahhoz vezet, hogy a csapadékmaximumok helyett ebből a hibaforrásból nagy valószínűséggel 5-10 %-os alulbecslés alakul ki az 5-10-20 perces rövid időszakokban, és a hoszszabb időszakokra az alulbecslés ennél is jelentősebb lehet. A RÉGI CSAPADÉKMAXIMUM FÜGGVÉNYEK M EGBÍZHATÓSÁGÁRÓL A napon belüli csapadékadatok rögzítése és feldolgozása jelentős munkát adott az íróval felszerelt állomások esetében. A budapesti csapadékírókon rögzített adatokból az intenzitást az 1910-es években az időtartamot a bevezető és befejező kis intenzitású csapadékrészek elhagyásával nyerték ki, hogy valóban az legintenzívebb csapadékhullás adatait lehessen megismerni (Farkas és Fock 1918). Az ombrográfon, valamint automata állomásokon végzett mérésekre vonatkozó összefoglalás és 1997-es adatokra vonatkozó értékelés megtalálható a szakirodalomban (Szentes 2018). A csapadékírók elterjedt típusa az úszóhengeres, vagy szintmérős csapadékíró, amely 10 mm esőnek megfelelő szintig feltelik a csapadékhullás ütemében, majd gyorsan leürül a nulla szintig. Az úszóhengeres csapadékíró berendezések adatainak feldolgozása a hagyományos módszer szerint a következőképp történt. Meg kellett határozni a csapadék kezdetét és végét, majd a szalag adatait kiértékelték oly módon, hogy 5-10-20-30-60-180 perces részösszegeket állapítottak meg. Valamely csapadékhoz tartozó legnagyobb részösszeg az lehetett, amely nem érte el a csapadék időtartamát. Ezek után a csapadék részösszegeket összeadva ellenőrizték, hogy a napi csapadékösszeg és a részösszegek mennyire egyeznek. A differencia egyik leggyakoribb oka a mérésben keletkező hiba, amely a berendezés jellegéből adódott a nagy intenzitások mérése során, a mérő leürülése közben hullott eső méretlensége miatt. A differenciával korrigálni kellett a csapadékíró adatait, jellemzően a hiba legfőbb forrását adó igen intenzív csapadékokat tartalmazó időszakot „visszajavítva”. Ezt követően lehetett a maximális részösszegeket meghatározni az említett rögzített időszakokra. Ilyenkor a legnagyobb intenzitások rögzítésére került sor az egyes kategóriákra vonatkozóan. Szubjektív hibát okozhat több, hasonlóan nagy intenzitású részesemény elkülönítése, mérése, osztályozása. A leürülés miatti hiba felismerésére és javítására Kallós közöl kidolgozott eljárást (Kallós 1955). (Korszerűbb eljárás a grafikon digitalizálása, de mivel a régi adatokra és azok feldolgozásából eredő hibák bemutatása a jelen írás célja, az említésen túl ez az eljárás most nem kerül bemutatásra) A vízügyi szolgálatnál használatban állított csapadékírók adatainak feldolgozására a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet a klímakutatásban megszokott értékelőlaptól eltérő űrlapot vezetett be (Kallós 1955). Az eltérő űrlap célja az volt, hogy a műszaki hidrológiai szempontból lényeges ritka, heves csapadékokokat mutassák ki. Az ombrográfos mérések szűkös voltát a Meteorológiai Intézet észlelői részére javasolt mérési metodika is mutatja, amely - amennyiben arra az észlelőnek lehetősége nyílott - a csapadék elejét és végét is rögzíteni kérte; ezt egyébként már egyes észlelők saját érdeklődésüktől és elkötelezettségüktől vezérelve is elvégezték (Barta 1964). A múlt század második felében terjedtek el a billenőkanalas automata csapadékmérők. A mérők együttes működésének és az adatok összehasonlíthatóságának kérdése emiatt lényeges. A Pécs-Pogány állomáson átfedő időszakokban működő szalagos ombrográf, fix időablakos méréssel működő automata és végül perces időlépcsővel mérő automata csapadékmérők adatainak összehasonlítására rendelkezésre áll vizsgálati eredmény (Szentes 2018). Az elemzésekhez Pécs-Pogány állomás 1997-2017-es időszakának 10 perces automata, 2009-2017-es 1 perces automata és az 1997-es év ombrográf méréseit használta fel. A rövid idejű csapadékösszegek számítása során a mintavételezésből adódó különbségek miatt a csapadékírón magasabb részöszszegeket lehetett észlelni, egyes esetekben 29%-os eltéréssel.