Hidrológiai Közlöny, 2020 (100. évfolyam)
2020 / 2. szám
6 Hidrológiai Közlöny 2020. 100. évf. 2. sz. • hazai és EU-s szabályozások, VKI, nitrát direktíva végrehajtása, SDG - hazai feladatok, • klímaváltozás, környezetvédelmi, vízminőségi és igazságügyi szakértés. Az említett témák megjelenések formái a szakosztály tevékenységében: • előadói ülések rendezése, saját és más MHT szakosztályokkal, más szakmai intézeteikkel, cégekkel (VIZIG-ek, Felügyelőségek, Nemzeti Parkok, Víz- Szennyvíz cégek, vegyipari -, gyógyszeripari vállalatok, egyetemi, MTA szakintézet) közösen, • részvétel vándorgyűléseken, szakcikkekkel, külön szekcióval (RSD: 2019. Pécs), • a Szakosztály tagjai rendszeresen publikálnak szakcikkeket az MHT kiadványokban, hazai és külföldi szaklapokban. (Varga 1994, Fekete 2009, Lakatos 2014, Tóth 2016, Steindl 2017, Zsuga 2018), • Több tagtársunk vállal feladatokat a hazai fiatal szakemberek képzésében oktatóként, vendég előadóként, konzulensként, doktori iskolákban (BME, Debreceni-, Szegedi - Egyetem, Mérnök Kamara). Szakosztályunk vallja, hogy a jövő meghatározó értékei a továbbiakban is csak a széleskörű ismeret átadásban, a szakmai műhelymunka elmélyítésében, a szellemi tőke és a szakmai tapasztalat átadásában gondolhatok tovább. A cikk további fejezetei összefoglalóit adják azoknak a témáknak, melyeket a Szakosztály tevékenysége során tárgyalt, megvitatott, továbbadott. A HAZAI VÍZMINŐSÉGVÉDELMI SZABÁLYOZÁS Már az 1950-es években megjelentek Magyarországon is azok a szabályozások, amelyek alapján a szennyvizeket csak megfelelő tisztítás után lehetett a befogadókba bevezetni. A következő évtizedekben tovább bővültek a vízvédelmi előírások, a szennyvíztisztítás kötelezettségét kiterjesztették az ipari üzemekre is, bevezetésre került a szennyvízbírság és később a csatornabírság jogintézmény rendszere, immissziós és emissziós határértékek kerültek kidolgozásra, majd kijelölésre kerültek a szennyezésre leginkább érzékeny, un. „kiemelt” vízminőségvédelmi területek, amelyek esetében szigorodtak a szennyvízbevezetéssel kapcsolatos határérték és bírságtétel előírások. Bevezetésre került a vízminőségvédelmi terv fogalma is, és ennek alapján a hatóságok a progresszív bírságtételek enyhítésével ösztönözték a vállalatokat a korszerű vízvédelmi beruházásokra, technológiai fejlesztésekre. Az élővizekbe bevezetett káros anyag mennyiségét a hatóságok laboratóriumi mérésekkel ellenőrizték. A felszín alatti vizek védelmének a szabályozása is fokozatosan fejlődött, műszaki szabályozások készültek, melyek a kitermelésre kerülő felszín alatti vízkészletek védelmét is szolgálták. Előírásra került a vízföldtani szakvélemény és napló készítésének, valamint a fúrt kutak kataszterezésének, a hasznosításra igénybe vett vízbázisok védelme érdekében a védőterületek kijelölésének kötelezettsége is. 1995-ben mind a vízgazdálkodás, mind a környezetvédelem területén új törvény lépett hatályba, melynek eredményeképpen jelentős mértékben megújításra került a vizek védelmét szolgáló szabályozási rendszer is. A környezetvédelmi törvény (1995. évi 53. törvény) valamennyi környezeti elem vonatkozásában lefektette a környezeti célkitűzéseken alapuló, egységesen alkalmazandó szabályozási elemeket, pl. a szennyező fizet elvet, a szennyezés megelőzés és kárfelelősség elvét, a költségmegtérülés elvét, a védett területek különös szabályokkal való védettségének erősítését. Valamennyi környezeti elem vonatkozásában egységes elvi alapokra helyezte az engedélyezési, hatósági ellenőrzési tevékenységet, definiálta az emissziós és immissziós határértékrendszer fogalmi eszközrendszerét, valamint a környezet állapotának megfigyelésével kapcsolatos felelősségi köröket. A vízgazdálkodási törvény (1995. évi 57. törvény) előírásai megalapozták a vízkészletek felhasználására, hasznosítására, a vizek kártételeinek mérséklésére vonatkozó szabályozásokat, és lefektették a vízjogi engedélyezési tevékenység, a szennyvizek összegyűjtésével és tisztításával, az ivóvíz ellátással, az ivóvízbázisok védelmével kapcsolatos szabályozási elveket. A vizek védelmével kapcsolatos szabályozás fejlődésében az egyik legjelentősebb lépést az Európai Unió által 2000. december 22-én hatályba léptetett közös vízpolitikai stratégia, a 2000/60/EK Víz Keretirányelv (VKI) hazai joggyakorlatba való átültetése jelentette. A VKI egy átfogó és összefüggő szabályozási rendszer bevezetését, a fenntartható vízügyi politika kialakítását irányozta elő, megkövetelve, hogy az egyes vízgyűjtőkön osztozó országok öszszehangolják vízgazdálkodási tevékenységüket. A komplex, a felszíni és a felszín alatti vízkészleteket, valamint a vizek mennyiségi és minőségi kérdéseit együttesen kezelő szabályozás a felszíni vizek jó ökológiai és kémiai, a felszín alatti vizek jó mennyiségi és kémiai állapotának elérését tűzte ki célul 2015-ig, illetve legkésőbb 2027-ig. Ennek a célnak az elérése szükségessé teszi a más ágazatokra is kiterjedő integrált szemléletet és összehangolt intézkedési programok tervezését és végrehajtását, és a társadalom széleskörű bevonását a tervezési és végrehajtási folyamatba. A VKI elveinek átültetése Magyarországon szinte valamennyi korábbi vízvédelemi szabályozási elem további korszerűsítését vonta maga után, többek között a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek elkészítésére, az állapotértékelési és monitoring előírásokra vonatkozóan (Steindl 2017). VÍZVÉDELMI INTÉZMÉNYRENDSZER A vízminőségvédelmi szabályozás megkövetelte az intézményrendszer fejlesztését is. A Vízügyi Igazgatóságok - Vízminőségi Laboratórium felállításával - már a 60-s években megbízható vizsgálatok alapján adták ki a szolgáltatott öntözővízre vonatkozó engedélyeket. A korra jellemző gyakori vízszennyeződések kikényszerítették a vízminőség-vizsgálatok fejlesztését; az 1981. évi váci ivóvíz szennyezés „tette lehetővé” a csúcslaboratórium felállítását és a mikroszennyezők mérésének elindítását. (Bozzayné 1983). A szennyvízbírság intézményrendszerének bevezetésével, s az önálló Vízminőségvédelmi Osztályok megszervezésével kialakult a vízminőségi szakág is. Ekkortól beszélhetünk szervezett vízminőségvédelemről. A szakág akkori feladata a víz minőségének rendszeres mérésétől, a kedvezőtlen állapotok megelőzésétől, az egyre gyakoribbá váló vízminőség-romlások mérséklésétől a vízminőségi kárelhárításig terjedt ki. Az 1. ábra öszszefoglalj a az intézményrendszer, a végzendő vizsgálatok és a kapcsolódó vizsgálati módszerek alakulását a kezdetektől napjainkig.