Hidrológiai Közlöny, 2019 (99. évfolyam)
2019 / 4. szám
Nagy G., Nagy L.: Kötött talajok diszperzitása - a jelenség háttere, a mértékadó hézagtényező alkalmazhatósága 73 15 38 26 17 Dl (54 minta) D2 (61 minta) ND4 (66 minta) ND3 (93 minta) Kövér agyag Közepes agyag □ Sovány agyag Iszap Szemcsés 7. ábra. A 296 talajminta plaszticitási index eloszlása a diszperzitási fokok alapján Figure 7. Distribution of the plasticity index of the 296 soil samples based on the degree of dispersion 1. táblázat. A vizsgált talajok plaszticitási indexe és diszperzitási foka Table 1. Plasticity index and degree of dispersion of the samples examined Diszperzitási IP> 30% 30% > Ip > 20% 20% > Ip > 15% 15% > Ip>10% fok (Kövér agyag ) (Közepes agyag ) (Sovány agyag) (Iszap) Dl 25 18 7 4 D2 17 26 13 4 ND4 40 15 6 3 ND3 47 38 6 2 ND2 0 3 3 0 ND1 4 3 11 1 Összesen 133 103 46 14 100% 0 4 90% : 7 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% Az archív adatok és saját méréseink alapján kijelenthetők az alábbiak: • A diszperzív és átmeneti kategóriájú, tehát járatos erózió szempontjából veszélyes talajok a vizsgálatok során legalább 91,8%-ban bizonyultak agyagnak. • A diszperziv és átmeneti kategóriájú talajok 93,7%ban voltak agyagok, ezen belül pedig átlagosan 81,2%-ban legalább 20%-os plaszticitási indexszel rendelkezők, mely alapján megállapítottuk, hogy a hazai talajviszonyok között a közepes és kövér agyagok hajlamosabbak diszperzív viselkedésre, míg a sovány agyagok már kevésbé, diszperzitás szempontjából a viselkedésük már közelebb áll az iszapokéhoz. • A D2-es diszperzitási kategória esetén a vizsgált 13 sovány agyagnak köszönhető, hogy nem magasabb arányban szerepelnek a közepes és kövér agyagok a diszperzív talajok között, azonban ez sok esetben 18-19%-os plaszticitási indexű talajokat jelentett, mely az Atterberg határok meghatározásának pontatlanságánál kisebb értékkel tér csak el a közepes agyagként való kategorizálástól. Megállapítható, hogy magyarországi viszonyok között is igaz az állítás, amit Sherard és társai (1972) is kijelentett, hogy a diszperzív viselkedés nem kapcsolható egyértelműen a talajok „szokványos” geotechnikai azonosító vizsgálataihoz. Ennek eredménye, hogy a plaszticitási index önmagában nem különbözteti meg a diszperzív és nem diszperzív talajokat. Az egyes talajtípusok esetén, azonban jellemzőbb a diszperzív viselkedés lehetősége, tehát a geotechnikai azonosítás mintegy „szűrő” feltételként alkalmazható. A diszperzív viselkedés kimutatására laboratóriumi vizsgálati módszereket dolgoztak ki, hogy a kedvezőtlen tulajdonságú kötött talajok megkülönböztethetők legyenek az erózióálló kötött talajoktól. A következőkben bemutatjuk a diszperzív talajok laboratóriumi és helyszini azonosítására és minősítésére szolgáló vizsgálatokat. Kiemelt hangsúlyt fektetve azokra a módszerekre, melyeket a vizsgálataink során is alkalmaztunk. Az MSZ EN 1997-2-2008 a diszperzitási fok meghatározását is tartalmazza, melyre négy lehetőség van: • tűszúrásvizsgálat, mely a repedés mentén mozgó víz hatását modellezi; • kétszeres ülepítési vizsgálat, amellyel a tiszta vízben, mechanikus keverés nélkül, illetve diszpergálószerrel, mechanikai keverés után ülepített agyagszemcsék diszperzióját hasonlítják össze; • rögvizsgálat, amely azt mutatja meg, hogy miként viselkednek a talajrögök híg nátrium-hidroxid-oldatba helyezve; • a pórusvízben lévő oldható sók meghatározása, mellyel korrelációba hozható a nátrium és a telített oldatban lévő összes só százalékos mennyisége. Magyarországi gyakorlatban legjobban elterjedt a tűszúrásvizsgálat alkalmazása, mellyel így hidraulikai szempontból közelítik meg a diszperzív talajok viselkedését (Országos Vízügyi Hivatal 1987). A vizsgálati berendezés vázlatos rajza a 8. ábrán látható. A teljes berendezés a laboratórium falán vagy a fala mellett felállított függőleges alaplapra szerelhető. A vizsgálat során egy kisméretű rézhengerbe töltött plasztikus határa körül beállított víztartalommal rendelkező talajmintát két réz befoglaló fej közé fognak, majd ezen a hengeres talajmintán egy acéltűt átszúmak, ezáltal
