Hidrológiai Közlöny, 2019 (99. évfolyam)

2019 / 3. szám

Köszöntő 81 első kötetben, a Duzzasztóműveket, a második kötetben a Folyami kikötőket, míg a harmadikban, a Tavi kikötőket dolgozták fel. Ma, hazánkban ezek a monográfiák tartal­mazzák legnagyobb vízépítési műtárgyainak dokumentu­mait. Már ekkor arra gondolt, hogy később, ezeknek a mű­tárgyaknak tapasztalatai alapján, foglalkozni szeretne a vízépítési tapasztalatokkal. 1958-ban, az egyetem, titkos, jeligés pályázatot írt ki az oktatási reformról. Két pályázatot adott be, melyekkel első és második díjat nyert. Javasolta, hogy szakmérnökök oktatását adják a szaktanszékeknek, mert az addig az el­méleti alaptárgyak révén a tanszékekhez tartozott. Elfo­gadták javaslatát. Másik javaslata az volt, hogy a magyar egyetemeken vezessék be a címzetes egyetemi tanári és docensi, valamint tiszteletbeli címek adományozását az oktatást segítő kiváló, külső szakembereknek. Ez is meg­valósult. A második pályázatában, javasolta, hogy a szak­tárgyak tökéletesebb oktatására készüljenek oktatófilmek, mert csakis ezek tehetik lehetővé a mérnöki tevékenység bonyolult munkafázisainak megtanítását. Kozák prof. kandidátusi értekezésének címe: „Árhullá­mok levonulásának néhány hidraulikai problémája”. Eb­ben kezdte el kidolgozni az árvízi hurokgörbe hidraulikai törvényszerűségeit és az árhullámok levonulási sebességé­nek meghatározását is, vízrajzi adatok alapján. Kandidá­tusi értekezését 1958-ban védte meg. Kutatásainak másik fontos területe a torzított model­lekben észlelt mérési eredmények megbízhatóságának vizsgálata volt. Kimutatta, hogy a folyók, laboratóriumi modellezésénél, a torzított modellekben mért hidraulikai jellemzők, az áramvonalak eltorzulása miatt, pontatlan eredményeket adnak. Igazolta, hogy ha a modellben a ka­nyarulatok görbületi sugarát nem a torzításnak megfele­lően modellezzük le, akkor a modellbeli mérések megbíz­hatóbbak. Tudományos fejlődése szempontjából, nagy jelentő­ségű volt, hogy 1968 táján elkezdődött a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer (BNV) tervezése. Ehhez igen sok hid­raulikai, energetikai számításra volt szükség, éppen az ál­tala művelt nempermanens vízmozgásokból. Ezzel kap­csolatban az élet kényszeritette rá, hogy belekezdjen a ma­tematikai programozás elsajátításába. Mivel az egyetem­nek nem volt nagyteljesítményű gépe, a NIM-től bérelt gépidőt. Egész éjjel, jégeralsóba öltözve ült a gép mellett, és ciklusokként nyomtatta ki a lyukszalagokban kapott számítási eredményeket. A doktori értekezését 1968 tavaszán sikeresen meg­védte, így megszerezte a Műszaki Tudományok Doktora címet. Még ebben az évben elutazott az USA-ba, ahol egy egyéves Ford ösztöndíjat kapott. A kint töltött idő alatt na­gyon sokat dolgozott a nempermanens vízmozgásokkal foglalkozó, készülő könyvével. Kihasználva a fejlettebb számítógépek erejét, nagyon sok futtatást tudott elvégezni. Párhuzamosan folytatta egy másik kutatási területen, a vi­zek összegyülekezésének számításán végzett kutatásait. Addig ezt, világszerte, igen primitív módon számították. Kozák prof. kidolgozott egy olyan módszert, melyben az egész vízgyűjtőt elemekre bontotta, ahol változtathatók voltak a paraméterek, és az eső terhelése is változhatott az időben. Ma ezt a módszert osztott paraméterű vízgyűjtőmodellezésnek hívják. Hazatérte után, 1969 nyarán kapta meg az egyetemi ta­nári kinevezését a Vízépítési Tanszékre. Az egyetem rek­tora, ekkor kérte fel arra, hogy oktatói munkája mellett, felügyelje a Nemzetközi Kapcsolatok Osztályát, (NKO), mely az oktatók és az egyetem nemzetközi kapcsolataiért volt felelős. Ekkor kérte fel a VITUKI, hogy vegyen részt az általuk szervezett Nemzetközi Hidrológiai Tanfolyam munkájában is, ahol a Computer Hydraulics című tárgyat vezette be és adta elő évekig. Kedvező volt számára, hogy a Tanszék gyakran kapott bírósági szakértői megbízásokat, melyeket előbb Szabathiel József professzorral, majd később egyedül is el­vállalt. A peres ügyek tanulságait felhasználva, rávette fő­nökét, hogy közösen írjanak ezekből egy Vízépítési Ta­pasztalatok c. jegyzetet, és legyen ez is egy választható tantárgy. A tantárgynak nagy sikere lett, a hallgatóság többsége ezt választotta. Pályafutása során ez egy kötelező tantárgy is lett a szakmérnökök képzésében, és öt jegyzetet is írt belőle, egyiket dr. Hamvas Ferenc kollégájával. Ösz­­szesen 97 esettanulmány került feldolgozásra. Tankszékvezetői kinevezésére - Szabathiel professzor nyugdíjba vonulása után - 1971-ben került sor. Első feladatának tekintette a Tanszék személyi állományának megreformálását. Ezt sürgette, hogy két oktatója is külföldi munkavállalásra készült. Előbb Rátky Istvánt hozta be tanársegédnek és kezdte bevezetni a programozás rejtelmeibe. Ezután Horváth László V. éves hallgatót hozta be, aki az évfolyam kiválósága volt, kiemelt, Népköztársasági ösztöndíjas hallgató volt. Hasonlóképpen járt el egy másik tanársegéddel, Bakonyi Péterrel, aki szintén évfolyam első, és Népköztársasági ösztöndíjas volt. Vele, már V. éves korában is együtt dolgozott, a nemlineáris egyenletrendszerek gépi megoldásában. Mindhárom új munkatárs a Tanszék legkiválóbb oktatója lett. Ők képezték a tanszéki tudományos iskola gerincét a komputer hidraulikában és a nempermanens vízmozgások gépi számításának tudományában. Kozák prof. komolyan foglalkozott a kollegái szakmai előmenetelével is, így egyiküknek francia ösztöndíjat szerzett, másikukat a Delfti IHE továbbképzésére küldte el, valamint egy kanadai és egy dániai munkavállalási lehetőséget is szerzett nekik. Következő feladata, a Tanszék jegyzeteinek, terve­zési segédleteinek és példatárainak modernizálása felé irányult. Ennek keretében, minden jegyzet átdolgozásra került. Kozák prof. a Hidraulika, Hidraulika Példatár és Folyami Vízépítés Műtárgyak tananyagát dolgozta át. Új jegyzeteket készítettek a komputer hidraulika témaköré­nek oktatásához is. A Tanszék Laboratóriumában, a szemléltető oktatás elősegítése érdekében több hidrauli­kai modellt építtetett. Szerencsésnek mondható, hogy erre az időre esett a Bős-Nagymarosi Vízlépcső (BNV) tervezése, melyhez a Tanszéke készítette a hidraulikai és energetikai számításo­kat. Ehhez, akkor csak a Vízépítési Tanszék értett. Új programok sorát kellett kidolgozniuk. A számítások ered­

Next

/
Oldalképek
Tartalom