Hidrológiai Közlöny, 2019 (99. évfolyam)
2019 / 3. szám
Ábrám Örs és társai: A Kolon-tó nyíltvíz rekonstrukciójának hatása az élőhelyekre és limnológiai tényezőkre 31 1. ábra. A Kolon-tó vízállásának változása a Kulléri-zsilipnél mérve 1974-2018 között (Biró 2018 nyomán, kibővítve) Figure 1. Changes in the water level of Lake Kolon measured at the sluice of Kuliér from 1974 to 2018 (Following Biró 's work 2018, extended) A tóban jelenleg maximálisan tartható - és a természetvédelem számára leginkább kedvező - vízszint 305 cm-en áll, mely a tó lecsapoló csatornájában elhelyezett duzzasztózsilip (Kulléri-zsilip) bukószintje. A tó nádassal borított részeinek aljzata átlagosan 260 cm-en található. Az ez alatti vízszintek esetén a nád alatti kotu egyre növekvő méretű szárazulatokat eredményez, mely kedvezőtlen az itt kialakult vízi életközösségek számára. A vízzáró réteg a tómeder tekintetében 110 cm-en húzódik, itt került megállapításra az a legmélyebb pont, mely a mederkotrásos élőhely-rekonstrukciók során kialakított mederszintet jelenti. A vízszint trendvonala jól mutatja az intézményesített természetvédelem megalakulása óta a területen végbemenő, vízvisszatartásra irányuló törekvések eredményét, a vízszint helyreállítását. A 2018-as év átlagos vízszintje mellett a vizes élőhely kiterjedése 1200 hektár. A nádas természetes felnyílására, így az itt lévő élőhelyek diverzifikálásra akkor lenne lehetőség, ha a tómederben még magasabb vízszint lenne tartható, ám ez a korábbi, lecsapolt állapothoz igazodó településszerkezet és birtokviszonyok miatt elképzelhetetlen. A nyílt vízfelületek létrehozásához szükséges állapotok így csak mesterséges beavatkozások módján érhetők el (Keve 2009, Bíró 2018). Ezek szükségességét rögzíti a terület Natura 2000 (HUKN30003) fenntartási terve, illetve a Kolon-tó, mint nemzeti parki törzsterület kezelési terve. Célkitűzésként jelenik meg a fokozott eutrofizáció és a gyorsuló feltöltődés elleni intézkedések támogatása. A teljes tótest kiterjedésének 10%-áig támogatja nyílt vízfelületek létrehozását és a meglévők fenntartását mederkotrással, hínár- és zöldnádvágással, illetve legeltetéssel, ezzel őrizve az ökoszisztémák számára kedvező, mozaikos szerkezetet (Máté 2009). Ezzel összhangban a tavon három, mederkotrással létrehozott nyílt vízfelület került kialakításra, melyek elhelyezkedését az 2. ábra mutatja. Mivel ezen nyíltvízi rendszerek bár egykor jelen voltak, melyek ugyan a lecsapolással teljesen eltűntek a területről, de az eredeti növényzetet alkotó főbb növényfajok túléltek a területen, így a beavatkozások tekintetében élőhely-rekonstrukciókról beszélhetünk (Tamás és társai 2013). Az élőhely-rekonstrukciók kialakításának körülményeit és zoológiái eredményeit Biró (2018) foglalta össze, melyet e tanulmányban az élőhelyek változásával és egy limnológiai értékeléssel egészítünk ki. A rekonstrukciós tevékenységek eredményességének vizsgálatához olyan kvadrátokat jelöltünk ki, melyek teljes egészében magukba foglalják az érintett beavatkozási területeket és a rekonstrukciós munkálatok során érintetlenül hagyott eredeti vegetációt (nádas). A mintakvadrát kiterjedése az Öreg-víz esetében 9 hektár, a Tókás esetében 49 hektár, míg a Nagy-víz esetében 100 hektár. Korábbi űrfelvételek alapján mindhárom esetben elkészítettük a beavatkozás előtti év, majd a 2018-as naptári évre vonatkoztatható élőhelytérképeket, melyeket összevetve értékelhetjük a változást. Térbeli alakulásuk térinformatikai alapú ábrázolással történt ArcMap 10.2 program segítségével. Az élőhelytérképeket a 2011-es ANER kategóriákat alapul véve készítettük el, mely egységes keretrendszert biztosít a hazai élőhelyek osztályozásához (Bölörti és társai 2011). Az élőhelyfoltok lehatárolása a Földmérési és Távérzékelési Intézet 2015-ös, 0,4 m/pixel terepi felbontású légifelvételei, illetve a Bing Maps és a Google Maps űrfelvételei alapján készültek manuális képernyő digitalizálással, melyek a 2018-as év vegetációs időszakában, terepbejárásokkal kerültek pontosításra.
