Hidrológiai Közlöny, 2019 (99. évfolyam)
2019 / 2. szám
34 Hidrológiai Közlöny 2019. 99. évf. 2. sz. A veszélyeztetettség térbeli megoszlása alapvetően mindegyik eljárás esetén hasonlóképpen alakul: a leginkább érintett területek északon, az árvízi vésztározó és a Kraszna jobb partján, az egykori Ecsedi láp térségében találhatóak. Helyi jelleggel viszont több eltérés is felfedezhető. Ezek egyrészt a becsült veszélyeztetettségben mutatkoznak meg (pl. az Északi főcsatorna mentén, illetve a belvízrendszer középső részén, a Szamos holtágtól délre, a Keleti övcsatorna mentén). Másrészt a legszembetűnőbb különbségeket a térbeli folytonosság, a mintázat felbontása és részletgazdagsága jelentik, amik a módszerek közti eltérésekkel magyarázhatóak. A tapasztalati adatokból (terepi szemrevételezés, és elsősorban a légi- és űrfelvételek) készített gyakoriságtérképek előnye, hogy kellően körültekintő hibaszűrés esetén a valósághoz vélhetően ezek állnak a legközelebb. Részletgazdagságuk és a készítésükhöz felhasznált észlelések száma, így végeredményben a megbízhatóságuk az idő előre haladtával és a technológia fejlődésével folyamatosanjavul. Hátrányt jelent, mint általában a tapasztalati adatok esetén, hogy csak a múltról biztosítanak ismereteket. A múltbeli tudás pedig a folyamatosan változó klimatikusterülethasználati-vízkormányzási viszonyok mellett csak korlátosán érvényes a jelenre és még inkább korlátosán a jövőre nézve (Dingman 2015). Emellett a módszer nem ad információt sem a hidrológiai vonatkozásokról (lefolyás, felszín alatti vízkészlet alakulása stb.), sem a kiváltó környezeti okok és az hatás (belvíz) közti kapcsolatról. Ezzel szemben a szintézistérképek egyik legkedvezőbb tulajdonsága éppen az, hogy a hatótényezők (meteorológia, domborzat, területhasználat, talajvíz, talajtan, sekélyföldtan) és a tapasztalati elöntés gyakoriság regressziós kriggelésével határozza meg a belvízveszélyeztetettség térben folytonos változását. Előny még a módszer robusztus mivolta, és így országos léptékű kiterjeszthetősége; a meteorológiai és területhasználati adatok változtatásával a jövőre vonatkozó forgatókönyvek vizsgálatának lehetősége, illetve a nagyszámú környezeti segédváltozó bevonásával a folyamatos fejleszthetőség (Bozán és társai 2018). Hátrányként említhető, hogy az időben változó hidrológiai viszonyokról ez a módszer sem nyújt információt, így pl. a csatornarendszer hatása is csak közvetett módon, segédváltozóként jut érvényre. Az integrált hidrológiai modellezés legfontosabb erőssége az explicit hidrológiai-hidrodinamikai megalapozottság, ami lehetővé teszi a belvízvédelmi rendszerek működtetésének, fizikai állapotának realisztikus figyelembevételét. így kombináltan vizsgálhatóak a különböző vízkormányzási, területhasználati és éghajlati forgatókönyvek. A módszer segítségével a veszélyeztetettség- és kockázattérképek ajelenlegi/közelmúltban tapasztaltaktól lényegesen eltérő állapotok mellett is becsülhetőek. Hátrány a modellépítés nagy (akár nem is teljesíthető) adat-, idő- és munkaigénye, a szakszerűen elvégzett kalibráció és validáció szükségessége. A fenti összevetésből kitűnik, hogy a térképezési módszerek közül nem választható ki „legjobb”. Ehelyett a konkrét vizsgálat célja, léptéke és lehetőségei szabják meg azt, hogy melyik eljárásra érdemes támaszkodni. Érdemes kiemelni, hogy a bemutatott módszerek ideális esetben nem egymás konkurenseiként, hanem kiegészítőiként szolgálnak. Ugyanis a párhuzamos használattal nem csak a megbízhatóság ellenőrizhető, hanem megfelelő összehangolással az egyes eljárások hátrányai kölcsönösen kiküszöbölhetőek, míg az előnyök erősíthetők. ÚJ TÁVLATOK: ÖKOSZISZTÉMA SZOLGÁLTATÁSOK A dolgozat bevezetőjében említett „sok víz-kevés víz” ellentmondás hátterében egy összetett erőforrás és területhasználati konfliktus áll, aminek gyökere az, hogy a síkvidék területeket elérhető természeti tőkével a társadalom milyen módon gazdálkodik (Czúcz és társai 2008). A múltban kialakult vízrendezési-területhasználati gyakorlat mára felismert, hosszútávú negatív hatásainak kezelését nagyban segítheti a különféle ökoszisztéma szolgáltatások (ÖSz) számszerűsítése, térképezése és figyelembevétele a döntéshozatal során. Az ÖSz koncepció lényege, hogy valamely természetes vagy művelt élőhelyet (pl. egy belvizes szántóterületet) nem kizárólag egy szempont (pl. gabonavagy fahozam) alapján ítéljünk meg, hanem minél több - természettudományosán és közgazdaságilag eltérően számszerűsíthető - ökológiai funkció együttes figyelembevételével (Burkhard és Maes 2017). Az ökológiai rendszer működéséből származó haszonvételek szerteágazóak: támogató (pl. talajképződés), ellátó (pl. élelmiszertermelés), szabályozó (pl. szénmegkötés, diffúz tápanyagszenynyezés visszatartása, hidrológiai folyamatok és szélsőségek csillapítása) és kultúrális szolgáltatások (Maes és társai 2018, Haines-Young és Potschin 2018). A belvízzel érintett területekre jellemző, hogy a történeti folyamatok eredményeként a mezőgazdasági termelés (ellátó szolgáltatás) dominanciája a többi ÖSz rovására ment (Derts és Koncsos 2012, Ungvári és társai 2012, Pinke 2018). A szabályozó szolgáltatások gyengülésével az Alföld meghatározó termelési rendszere és ökológiai állapota különösen kitetté váltak az éghajlati és hidrológiai szélsőségeknek (Pinke 2012, Fiala és társai 2018). Több ÖSz szemléletet alkalmazó tanulmány is rámutatott, hogy alternatív táj használati rendszerek a jelenleginél kedvezőbb társadalmi hasznosságot biztosítanának (Jolánkai és társai 2012, Pinke és társai 2018). Ennek egyik példája a kutatócsoportunk által a Szamos-Kraszna Közben elvégzett elemzés: a területen az ÖSz-k széleskörű becslése a fentebb már ismertetett hidrológiai számítások alapján történt a közelmúlt viszonyai, illetve egy attól gyökeresen eltérő vízrendezési-területhasználati forgatókönyv mentén (Muzelák és Balogh 2011). A jelenleg intenzív belvízmentesítés és szántóföldi művelés dominálta állapot alternatíváját a víz megtartását jobban szolgáló, extenzív tájhasználat jelentette. Utóbbiban a szántók egyharmada helyén erdő vagy legelő található és az azóta megvalósult VTT tározó térségében egy nagyobb kiterjedésű, a Szamoson érkező árhullámok csökkentésére is alkalmas wetlandet tételez fel. A két változat kidolgozása hidrológiai modellszámításokkal, mezőgazdasági hozambecsléssel, továbbá a szabályozó ÖSz-ek (CCE megkötés, árvízi kockázatcsökkentés, vizes élőhely társadalmi haszna stb.) irodalmi adatokra alapozott értékelésével történt. Az összevetés alapján az alternatív, adaptációra alapuló tájhasználat összegzett
