Hidrológiai Közlöny, 2018 (98. évfolyam)
2018 / 4. szám - SZAKCIKKEK - Maller Márton: A tatai Fényes-források összes vízhozamának meghatározása
18 Hidrológiai Közlöny 2018. 98. évf. 4. sz. B.f. körüli fakadási szintjükkel a környék legmélyebben fekvő feláramlási területén találhatók, ahol a karsztvíz piezometrikus nyomásszintje jelenleg körülbelül 18 méterrel a térszín felett, ~138 m B.f. szinten helyezkedik el. Ez a térség kétségkívül - feltörő vízmennyiség és természeti szépség szempontjából is - legjelentősebb forráscsoportja. A feltörő karsztvíz 20 °C körüli hőmérsékletével a hazánkban is elfogadott vízhőmérsékleti beosztás szerint a hévizek közé sorolható (Scheuer 2002b). Vertikális elhelyezkedésüknek köszönhetően a Fényes-források voltak az első hírnökei a karsztos víztartóban bekövetkezett változásoknak: ezek apadtak el először a bányászati vízemelések hatására, és tatai források visszatérése is itt kezdődött meg. 1. ábra. A vizsgált terület áttekintő helyszínrajza Figure 1. Overview site plan of the investigated area A rendelkezésre álló szakirodalmi adatok felkutatása során egyértelművé vált, hogy annak ellenére, hogy az elmúlt 160 évben többen próbálták megbecsülni a tatai Fényes-források összes vízhozamát, megfelelően alátámasztott eredmény nem született. A vizsgálati területen számtalan kisebb-nagyobb forrástóban koncentráltan tör fel a víz, de több helyen (pl. Égeres) nagy kiterjedésű területen, diffúz módon áramlik fel a karsztvíz, amely a nagy szelvényméret és kis áramlási sebességek miatt nehezen mérhető. A Fényes-források összes vízhozamának meghatározása során nehézséget okoz a levezető mederrendszer összetettsége, a rengeteg kisebb összekötő mederszakasz és elágazások miatt pedig sok esetben az áramlási irányok tisztázása is gondot okoz a Fürdő területén. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján további problémát jelent az, hogy a vizsgálati területen több, a forrásokhoz kapcsolódó funkció találkozik (horgászat, búvárkodás, fürdőzés, tanösvény, tudományos adatgyűjtés stb.), amelyek kiszolgálása gyorsan változó és bizonytalan vízkormányzási feltételeket teremt. Vizsgálataim során az volt a célom, hogy a megfelelő vízhozam mérési módszer megválasztása mellett olyan mérési koncepciót dolgozzak ki, amellyel az eredmények bármikor reprodukálhatók, függetlenül a rendszer vízkormányzásától és a Fényes-fürdő területét a jövőben esetlegesen érintő fejlesztésektől, az elvezető medrek és műtárgyak változásától. A FÉNYES-FORRÁSOK VÍZHOZAMÁRA VONATKOZÓ SZAKIRODALMI ADATOK ÁTTEKINTÉSE A rendelkezésre álló szakirodalmi hivatkozások között szerepel, hogy a mai Fényes-fürdő területén már az 1700- as éveken ismertek négy tavat, melyek vízmélysége 1,9 - 4,7 méter között változott, és az itt feltörő források vízhozamát 130 000 mVnapra becsülték (Schmidt 1969). Horusitzky Henrik magyar királyi főbányatanácsos és főgeológus az 1919. évben Tata városának (akkor Tatatóváros) forrásait és azok környezetét tanulmányozta hidrogeológiai szempontból. Tanulmányában kitért a térség geológiai adottságaira és a források kialakulásának földtani viszonyaira, valamint részletesen foglalkozott a Tatán feltörő forrásvizek mennyiségi és minőségi értékelésével. Leírása szerint a mai Fényes-fürdő területén tör fel a környék öt legnevezetesebb forrása, melyeket együttesen Fényes-forrásoknak nevezünk, valamit természeti szépség tekintetében is kiemelt része ez a térségnek (Horusitzky 1923). Florusitzky a Fényes-forrásokon végzett saját vízhozam mérésein kívül hivatkozik korábbi vizsgálatok eredményére is (Komáromi 1910). Mind a két szakember megfigyelései olyan mederszakaszra vonatkoznak, ahol a különböző feltörő vizek már egyesülnek, becsléseiket átlagos négyszög-szelvényterületet feltételezve, hozzávetőleges áramlási sebesség figyelembevételével adják meg („a források egyesült vize 6,5 m széles árokban, átlag 0,4 rues mélységgel percenként mintegy 32 m-es sebességgel folyik” Horusitzky’ 1923). Horusitzky tanulmányának megjelenése után két évvel az abban található földtani állításokat több ponton kritikával illeti egy újabb anyag (Dornyay 1925), amelyben a szerző további, 19. század közepéről származó szakirodalmi adatokra is hivatkozik a Tatán feltörő forráshozamokra vonatkozóan {Szaiff 1856). A térség karsztvízszintjének csökkenését megelőző időszakban (1960-as évekig), a Fényes-forrásokon feltörő karsztvíz összes hozamára vonatkozó szakirodalmi adatok tehát az alábbiak szerint foglalhatók össze: 1856-ban Szaiff másodpercenként 18,5 köblábra becsülte a források hozamát, amely 50 648 m3/napnak felel meg. Ez meglepően jól illeszkedik Komáromi bő 50 évvel későbbi közléséhez, aki 1910-ben 50 477 m3/nap vízhozamot mért. Horusitzky 1919. évi becslése az előbbi értékeket jócskán meghaladta, a Fényes-források összes hozamát 116 640 m3/napban állapította meg. Fontos megjegyezni, hogy a százéves időtávból származó mérések módszertana és körülményei nem ismertek pontosan, az akkori technikát figyelembe véve a közölt adatok csak nagyságrendi becslésként vehetők figyelembe. Az 1920-as évektől 1950-ig nem rendelkezünk szak- irodalmi adatokkal, ezt követően azonban 1971-ig a Fényes-források hozamát a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetet (VITUKI) rendszeresen mérte. A Fényesforrások hozamváltozása követte a térségi karsztvízszint változásokat. A 177 mérésből álló vízhozam idősorra jel