Hidrológiai Közlöny, 2018 (98. évfolyam)

2018 / 2. szám - FÓRUM - Juhász József: Életem a Magyar Hidrológiai Társaságban

Dr. Juhász József: Életem a Magyar Hidrológiai Társaságban

65

Több alkalommal volt Hévízen vándorgyűlésünk, amikre mint titkár hivatalos voltam. Emlékszem, egyik alkalommal külön vagonnal mentünk le, de a vonat nagyon sokat késett. Vacsorával vártak, de órákig hiába. Amikor megérkezünk, elmentem kezet mosni, ám döbbenten láttam, hogy a sok orvos és gyógyvizes szakember egyenesen megy az étterembe. Schulhof Ödön bácsinak ezt szóvá is tettem, mire megnyugtatott:„egynapi piszok a kézen csak elősegíti az emésztést". Lám most is tanultam valamit.

Esetenként a nagy rendezvények mellett eljártam különböző szakosztályi rendezvényekre is. Nagyon sokat lehetett ezekből tanulni, kiegészítve műegyetemi ismereteinket. Büszke voltam a Tudományos Bizottság elnöki tisztére. Fiatal mérnök létemre nálam sokkal tekintélyesebb tudós tagok voltak benne. Pl. Woynárovich Elek, aki akkor már nagyon elismert volt a halászok között. Miután a szakosztályok és a területi szervezetek kezében volt - és van - a tudomány művelése, ez a Bizottság lassan kimúlt.

Mosonyi Emil professzor ’56-os meghurcolása után - 1964-ben Németország nyugati felébe ment, ahol egyébként hatalmas nemzetközi karriert futott be - az állami vezetés és a vízügy mindenkori vezetője döntötte el, ki legyen a Társaság elnöke. Szerencsére jól választottak, mert Papp Ferenc professzor 1961-ig tartó elnöki működése túllendítette a Társaságot a levert forradalmat követő nehéz időszakon.

Ebben az időben a Hidrológiai Közlöny szerkesztő bizottságában dolgoztam, később Illés György és Bencsik Béla elnöksége alatt alelnöki, majd társelnöki megbízatást vállaltam, mert ehhez nem kellett az állami jóváhagyás. Ebben a tisztségemben igyekeztem megőrizni a társasági hagyományokat. Heves vitám volt például Illés Györggyel, - aki akkor az OVH elnökhelyettese is volt - mert ő (Dégen Imre noszogatására) a Társaságot „Vízgazdálkodási Társaság”-gá kívánta átkeresztelni. Végül is ebből az elgondolásból nem lett semmi.

Szomorúan láttam, hogy az éves vándorgyűlés két évenkéntire csökkent, pedig ez volt az a hely, ahol a résztvevők négy-öt szakmai témában merülhettek el, s így lényegesen bővült a látókörük.

Az 1990-ben kezdődő és ma is tartó társadalmi átalakulás az egyesületek életét is megváltoztatta. Az akkori pártállam által vezetett egyesületekből részben önálló egyesületek lettek. Azt, hogy Társaságunk nem tudta láncait teljesen ledobni, mutatta az 1990-es választás. Ekkor a Jelölő Bizottság javaslata alapján egyhangúan elnöknek jelöltek, de a legközvetlenebb munkatársamról tőlem függetlenül intézkedtek. Főtitkárnak Raum Lászlót jelölték annak érdekben, hogy továbbra is biztosítsa a ’’bölcsek tanácsának” befolyását. Raum Lacinak nem volt egyesületi múltja, megválasztása előtt nem is láttam. Együtt dolgozásunk közben kiderült, hogy a Társaságot szerető, tisztességes, rendes mérnök, akivel oly jól tudtam együttműködni, hogy második megválasztásomkor is őt kértem főtitkárnak. Az, hogy a Társaság tagsága gyakorlatilag egyhangúan választott meg elnöknek, nagy megtiszteltetés volt számomra. Akkor már 24 éve a Miskolci Egyetemen dolgoztam professzorként, ahol hidrogeológiával, mémökgeológiával, vízkutatással, vízkészletgazdálkodással, vízi környezetvédelemmel, kútfúrással, ásvány- és gyógyvizekkel foglalkoztam. A környezetmérnöki szakmérnöki oktatást a Veszprémi Egyetemmel közösen gondoztuk. Fontosnak éreztem, hogy a Társaság hagyományait ápolva, az elnök ne csak mérnök, hanem geológus is legyen. Magam az ELTE-n jelentkeztem doktori fokozat elnyerésére, s a kijelölt különbözeti tárgyak letétele után geológiából is doktoráltam. így folytattam a Magyarhoni Földtani Társulatból kivált Magyar Hidrológiai Társaság korábbi hagyományait.

Első elnöki ténykedéseim egyike volt az ötéves tervekhez igazodó vezetőség választási ciklust visszaállítani az eredeti három évre.

Formába kívántam rendezni a Társaságot. Ezért egy emblémát alkottam, amilyen a Magyarhoni Földtani Társulatnak is van. Már hosszabb ideje érlelődött bennem, hogy legyen a Társaság jelvénye egy tavirózsa. Köré illett a Lászlóffy Woldemár által korábban ajánlott Pro Aqua felirat (1976-ban alapította a Társaság a Pro Aqua kitüntetést). A külső körbe pedig a Társaság neve és alapításának évszáma (1917) került. Az általam lerajzolt emblémát a titkárság biztonságból elküldte egy művésznőnek, aki a tavirózsa alatti vízszintes víztükrömet hullámossá alakította, s ez lett a Társaság emblémája. Hiányoltam azt is, hogy a Társaságnak nincsen zászlója. Ezt is megcsináltattam. Azt nagyon sajnálom, hogy a további elnökségek ezt a zászlót ritkábban használják. Szép lett volna, ha a Társaság kiemelkedő tudású hölgyei közül egy, mondjuk három évenként, mint zászlóanya szalaggal díszíti.

Abban az időben még az volt a „módi”, hogy a Társaság adminisztrációját összefogó titkárnők évtizedeken át, nyugdíjazásukig szolgálták a Társaságot: Fáyné, Herke Paula, Geszlemé Szentpáli Ágnes. Mindegyikükkel dolgoztam és nagyon nagyra értékeltem a Társasággal szembeni teljes elkötelezettségüket. Ezért úgy döntöttem, hogy Geszlemé Szentpáli Ágnest - az addigi titkári titulusból - a többi egyesülethez hasonlóan - ügyvezető igazgatóvá minősítettem át, s ezzel fizetését is megemelem.

Tudtam, hogy munkájuk a Társaság eredményességének egyik alapja. Elnökségem idején végig Geszlemé Szentpáli Ágnessel dolgoztam. Ő kezdte el a tagnévsort, majd egyre több dolgot számítógépre tenni, megteremtve a mai elektronikus adminisztráció alapját, és részben a mai adminisztrációt.

Nagy gond volt a Társaság működéséhez az anyagiak biztosítása. A 90-es évek elején nem volt könnyű vállalatot és területi szervezetet találni a szükséges anyagiak előteremtésére. Az addigi „langyos víz” eltűnt és gyakorlatilag szponzorok nélkül maradtunk. Raum Lacinak és Geszlemének volt köszönhető, hogy lábon maradtunk, sőt olyasmit is tenni tudtunk, amire azóta sem volt példa.

Még társelnökként elhatároztam ugyanis, hogy maradandó emléket állítunk a Társaság, illetve a vízügy nagyjainak. Ennek első lépéseként két nagy elnökünk és egy jeles vízügyes szobrát készíttettem el Mészáros Mihály- lyal, az akkori Képzőművészeti Főiskola tanárával. Vitális Sándor professzor bronz mellszobrát a Salgótarjáni