Hidrológiai Közlöny, 2017 (97. évfolyam)
2017 / 2. szám - SZAKMAI CIKKEK - Borics Gábor - Ács Éva - Boda Pál - Boros Emil - Erős Tibor - Grigorszky István - Kiss Keve Tihamér - Lengyel Szabolcs - Reskóné Nagy Mária - Somogyi Boglárka - Vörös Lajos: Magyarország fontosabb vizeit érintő problémák, beavatkozások és a jelenlegi állapot áttekintése
86 Hidrológiai Közlöny 2017. 97. évf. 2. sz. műk miatt kevésbé vannak kitéve az emberi tevékenységek okozta hatásoknak. Akis folyók kis vízhozamuk miatt korlátozott szennyezőanyag hígítási képességgel rendelkeznek, ezért sokkal érzékenyebbek a környezetükből származó szennyezőanyagokkal szemben, mint például a mezőgazdasági eredetű műtrágyák és növényvédő szerek. Egy másik, a folyóvizek ökológiai állapotát jelentős mértékben befolyásoló tényező a medererózió okozta üledékszállítás, amelyre a kisebb vízfolyások jóval érzékenyebben reagálnak, mint a nagyobb folyók. A tartósan csapadékszegény időszakok és a vízkivételek rövid idő alatt jelentős mértékben csökkenthetik, elsősorban a kisvízfolyások vízhozamát és az áramlás sebességét, ami pangó vizű, kedvezőtlen kémiai adottságú szakaszok kialakulását vonja maga után. A fenti okok miatt a kisvízfolyások ökológiai állapota általában gyengének vagy rossznak minősíthető. Ennek ellenére a Tisza-völgy egyes részein előfordulnak olyan alföldi kisvízfolyások, melyeket az emberi tevékenység kevésbé érintett, így többé-kevésbé megőrizték korábbi természetes állapotukat, fontos és egyedülálló ökoszisztémákat alkotva. (4. ábra). Ezen ökológiai rendszerek fontos biológiai, kémiai és hidrológiai folyamatok helyszínei, megfelelő élőhelyet biztosítva a növény- és állatfajok széles spektruma részére. Ajó ökológiai állapottal jellemezhető kevés síkvidéki kisvízfolyás azonban fokozottan sérülékeny a klímaváltozás hatásaival szemben. Ökológiai állapotukat olyan tényezők veszélyeztetik, mint a vízhőmérséklet emelkedése, a kiszáradás, valamint a vízhiány. Sajnálatos módon az alföldi kisvízfolyások jó ökológiai állapotának elérését más tényezők mellett az alacsony mederesés, a vízállás és vízsebesség változékonysága, a viszonylag kis vízmélység, a rendszeres vízkivételek, valamint a pufferzónák hiánya jelentősen korlátozzák. Habár sürgős lenne a kisvízfolyások konzervációs szemléletű kezelése (megőrzése), ezen erőfeszítések szemben állnak a mezőgazdaság érdekeivel. 4. ábra. Természetközeli állapotú alföldi kisvízfolyás Figure 4. Small lowland stream in natural state Balaton A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava, hazánk egyik legértékesebb természeti kincse. Átlagos vízszintje 104,8 méterrel van a tengerszint felett. A tó teljes felülete közel hatszáz négyzetkilométer (596 km2), a teljes vízgyűjtő terület nagysága pedig ennek csaknem tízszerese (5 775 km2). A Balatont húsz állandó és harmincegy időszakos vízfolyás táplálja, közülük kiemelkedő jelentőségű a Zala folyó, amely a tóba befolyó vízmennyiség felét szállítja (a Zala vízgyűjtő területe 2 622 km2). Atónak egyetlen kifolyása a Siófoknál zsilippel szabályozott Sió-csatorna. A jelenleg érvényben lévő vízszint-szabályozási előírás szerint vízállásának megengedett maximuma 120 cm, a kívánt legalacsonyabb vízállás pedig 75 cm (ezek az értékek nem a víz mélységét, hanem a siófoki vízmérce állását jelentik). Az elnyújtott alakú tó hossza 78 km, átlagos szélessége pedig csupán 7,6 km, bár a Tihanyi-félszigetnél szélessége alig éri el a 1,5 km-t. Átlagos mélysége mintegy 3,25 m, de a déli-part térségében medre sekélyebb. Az északi partot festői hegyvonulatok övezik (ld. Tapolcai- medence tanúhegyei, 5. ábra), míg a déli partot termékeny síkság veszi körül. A Balaton édesvizű tó, jellemzően Mg- Ca-HCCb iondominanciát mutat, amely a vízgyűjtő terület alapkőzetének (mészkő és dolomit) jellemzőivel áll összefüggésben. Vizének összes oldott ásványianyag-tartalma kb. 500 mg.L kémhatása enyhén lúgos, pH-ja 8,4 körüli. Ez az oka annak, hogy a fürdőzők a Balaton vizét selymesen lágynak érzik. A partvonal mintegy fele (110 km) nádas állományokkal borított, melynek összes területe mintegy 15 km2 (Herodek és társai 1988). A Balaton életében az 1980-as években volt olyan időszak, amikor a mikroszkopikus lebegő algák (fitoplankton) túlzott mértékben elszaporodtak (eutrofizáció), elsősorban a tó nyugati területén (ide torkollik a legnagyobb vízhozamú befolyó, a Zala folyó). A Zalán keresztül a Keszthelyi-medencét nagymértékű foszforterhelés érte, amelynek forrása elsősorban Zalaegerszeg városának nem kellő mértékben megtisztított háztartási és ipari szennyvize volt. A megnövekedett foszforterhelésre a Keszthelyi-medence algái azonnal reagáltak, annak növekedésével arányosan tömegük gyorsan gyarapodott. A nyolcvanas évek elejére az algabiomassza elérte maximális értékét (az a-klorofill- koncentráció a nyári maximumok idején gyakran meghaladta a 200 pg.L'1 értéket) és ez gyakorlatilag a kilencvenes évek közepéig nem változott (6. ábra). Napjainkban, köszönhetően a Balaton vízminőségét javító, a foszforterhelést csökkentő nagyberuházásoknak, az algák mennyisége a Balaton nyíltvízi területein sehol sem haladja meg a fürdővízben megengedhető (75 pg.L"1) mértéket. 5. ábra. A Balaton, háttérben a tanúhegyekkel Figure 5. Lake Balaton with extinct volcanoes in the background