Hidrológiai Közlöny, 2017 (97. évfolyam)
2017 / 2. szám - SZAKMAI CIKKEK - Juhász Endre - Major Veronika: A szennyvizek összegyűjtésének és tisztításának helyzete Magyarországon
51 Juhász Endre és Major Veronika: A szennyvizek összegyűjtésének és tisztításának helyzete Magyarországon stabilizáció egy medencében történt. Kezdetben a nagy területi igényt kívánó „Pasver” árkos típus volt az uralkodó (10. ábra), amit a kedvezőbb hatékonyságú levegőztető berendezések (függőleges tengelyű aerátorok) megjelenésével a nagyobb vízmélységet lehetővé tevő „medencés” eljárások váltottak fel. 9. ábra. Az Inotai-Juhász féle Boglárlellei telep egyesített biológiai berendezései (1973) (Forrás: Juhász 2011) Figure 9. The combined biological devices of the Inotai-Juhász type Balatonlelleplant (1973) (Source: Juhász 2011) 10. ábra. Oxidációs árok Käfig rotorral (1966) (Forrás: Juhász 2011) Figure 10. Oxidation ditch with Käfig rotor (1966) (Source: Juhász 2011) Ugyanebben az időszakban a Budapest-déli ipartelep és az üdülő jelleg szempontjából kiemelt Soroksári- Dunaág védelme érdekében - félüzemi kísérletek ismereteinek felhasználásával - megépült a Főváros első eleven- iszapos „nagyterhelésű” telepe, a Dél-Pesti Szennyvíz- tisztító Telep, ahol az mezofil rothasztásos technológia is helyet kapott. Magyarországon szintén a’60-as évek közepéig nem volt szennyvíztisztítással kapcsolatos oktatás. A szakmát vagy külföldi, vagy külföldön (Berlin, Zürich) tanult mérnökök képviselték. Az első szakkönyvet egy műszaki katonatiszt (Héthársi (Hauszman) József őrnagy) német nyelvről fordította magyarra. Később egy külföldi gyártó cég útmutatója került forgalomba, mely már számos útbaigazításul szolgált az eleveniszapos tervezéshez. Öllős Géza 1963-ban megbízást kapott a műegyetem Vízellátás- Csatornázási Tanszékének megszervezésére és vezetésére, ahol egy új szakterület megalapozása és az oktatás módszertanának kialakítása volt a fő feladata. A hazai szaktárcák (minisztériumok) fejlesztési feladataikhoz háttér intézményeket hoztak létre. Az Országos Vízügyi Hivatal egykori kiváló vezetője, Dégen Imre államtitkár valamennyi vízzel foglalkozó intézményt sikeresen a Hivatal égisze alá integrálta, és az ország egyik legütőképesebb szervezetét kovácsolta egybe. A hivatal feladatainak, célkitűzéseinek teljesítéséhez támaszul létrehozott - egyebek mellett - egy igen jól szervezett kutató intézetet (VITUKI) és egy tervező intézetet (VIZITERV). Mindkét intézmény rövid idő alatt nemzetközi hírnévre tett szert. A VITUKI-ban kezdetben a Vízellátás és Csatornázási Főosztály, majd később a Vízminőség-védelmi Intézet kimagasló képességű vezetője, Dr. Benedek Pál megteremtette az eleveniszapos szennyvíz- tisztítás hazai gyakorlatát, majd ugyancsak ő lerakta a vízminőség-szabályozás elvi alapjait. Egyik alapítója volt a Nemzetközi Vízminőség-szabályozási és Kutatási Szövetségnek (IAWPRC), a mai Nemzetközi Vízügyi Szövetségnek (IWA), amelynek haláláig tiszteletbeli tagja volt. Intézetvezetői utódja - Somlyódy László akadémikus - e szövetség elnöki tisztét is betöltötte. Az Intézet nagy nemzetközi elismerését fémjelezte, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nagy horderejű kutatási feladatokkal bízta meg, továbbá sok országból érkeztek kutatók, akik doktori disszertációjukat ebben az intézetben dolgozták ki. Az 1970-es évek kezdetén az egyik kiterjedt kutatási program során (Sajó folyó vízminőségvédelmi program) az intézet vezetője elérte, hogy mintegy 40 fő kutató, tervező és gyártó WHO ösztöndíjjal a világ fejlett országaiban a vízellátás és a szennyvíztisztítás technológiai berendezéseit és újdonságait, tanulmányozhassa. A hazai fejlődés lehetőségét a megszerzett ismeretanyag és tapasztalat rendkívül felgyorsította. Számtalan szabadalom és újítás igazolta, hogy a befektetés mennyire sikeres volt. A csatornázás fejlődését ugrásszerűen felgyorsította a svéd Flygt cég által behozott és kooperációban gyártott, dugulásmentes szennyvíz szivattyúk megjelenése. Az eddig kiépített, többnyire gravitációs főgyűjtők e korszerű szivattyúk segítségével lehetőséget adtak arra, hogy regionális alrendszerekkel távolabbi település-részeket összekapcsoljanak, ami elősegítette még azt az elvet is, hogy egy településen - a Főváros kivételével - csupán egy telep létesüljön. Az új megoldások új problémákat hoztak felszínre. A hosszú nyomóvezetékben a szennyvíz berothadt, és ezzel megindult a tervezők, kutatók, üzemeltetők küzdelme a szag-, a korrózió és egyéb hatások ellen. A ’80-as évek közepéig előnyt élvezett az ivóvízellátás fejlesztése, ám mellette egyre inkább felerősödött a szennyvíztisztítás dinamikusabb fejlesztésének szükségessége. A közel kétmilliós Fővárosban már a ’70-es években megindult az északi ipari körzet és a lakótelepek szennyvíztisztítási programja. Rengeteg huzavonával és politikai döntésekkel is tarkítva, szovjet tervek alapján elkészült az Észak-Budapesti szennyvíztisztító telep első biológiai üteme (11. ábra). A számtalan gépészeti és egyéb technológiai probléma ellenére ez előrelépésnek számított, és alapot teremtett mind a mennyiségi, mind a minőségi fejlődésnek.
