Hidrológiai Közlöny, 2017 (97. évfolyam)
2017 / 2. szám - SZAKMAI CIKKEK - Juhász Endre - Major Veronika: A szennyvizek összegyűjtésének és tisztításának helyzete Magyarországon
Juhász Endre és Major Veronika: A szennyvizek összegyűjtésének és tisztításának helyzete Magyarországon 49 be öntöző területet. Sajnos méretezési hiba miatt, a túlterhelés következtében hamarosan tönkrement. _ '.ZZ 4. ábra. A Nagykörúti főgyűjtő speciális szelvénye (Forrás: Budapest csatornázása: Pest város 1847. évi csatornázási szabályrendeletének 125 éves évfordulójára 1972) Figure 4. Special cross-section of Nagykörút sewerage main (Source: Budapest csatornázása: Pest város 1847. évi csatornázási szabályrendeletének 125 éves évfordulójára 1972) Csatornaépítés tekintetében (4. ábra) Budapestet számos város - főleg azok, amelyek az építéshez kölcsönt tudtak felvenni - követte, illetve azok, amelyek már rendelkeztek valamilyen vízellátással. 1910. év körül már közel 40 város rendelkezett zárt csatornahálózattal és 7-8 városban pedig megindult az építkezés. (Juhász 2008). A tárgyalt időszakot összegezve elmondhatjuk, hogy elődeink a XX. századot megelőző és az első évtizedet az utolsó béke időszaknak, talán még inkább utolsó arany korszaknak tekintették. Az Ausztriával történt történelmi kiegyezés (1867) után jelentős iparfejlesztés, vele párhuzamosan városiasodás, lakáskultúra fejlődés indult el, mely már mind az ivóvízellátás, mind a szennyvízelvezetés terén fejlesztési igényeket generált. Elsősorban a megyei jogú városok és a főváros környéki perem települések vágtak bele a csatornaépítésbe. Az I. világháború a rohamosnak tűnő fejlesztést megakasztotta. A háborút követő években az osztrákoktól történő elszakadás után a közigazgatási rendszer újjászervezése vált fő feladattá. Sokáig hiányzott az az intézményi rendszer, ami a közművesítés motorja lehetett volna. A CSATORNÁZÁS HELYZETE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT A század első harmadában a falvak lakossága nemhogy a csatornázás bevezetését, de még a vezetékes ivóvízellátást sem igényelte. A falvakban egyrészt nem volt rá megfelelő gazdasági erő, de a megszokottság, az újtól való idegenkedés, és a tudatlanság miatt is ellenezték a közműves ellátást. A szennyvíztisztítás szemlélete továbbra sem változott. A parti kiömléseknél legfeljebb egy-egy rács árválkodott. 1936-ban a Főváros vízellátásának védelmében, Vác városában (a Duna mentén Budapest fölött ~ 30 km) létesítettek egy „kétszintes ülepítőből” (Imhoff medence) álló művet, amelynek lebegőanyag szempontjából ~20%, szerves anyag szempontjából pedig mindössze 9% volt a hatékonysága. Az első, tényleges hazai szennyvíztisztító telep tervei 1936-ban készültek, s melynek célja Budapest északi részén található ipari környezet szennyvizeinek fogadása. A csupán mechanikai lépcsőt tartalmazó telep megépítését - a zápor átemelő megvalósítását kivéve - azonban a II. világháborúra való hadi készülődés elmosta. A két háború közötti időszakban az ivóvízellátás - elsősorban a városokban - lényegesen gyorsabb fejlesztési lehetőséggel rendelkezett. Miközben a század második negyedében, 1930-1945. között a vízművek kapacitása 235 ezer m3/d-vel emelkedett (összesen 560 ezer m3/d), addig a szennyvíztisztítási kapacitás mindössze 22 ezer m3/d-vel fejlődött, melyből ráadásul 15 ezer m3/d kapacitást a II. világháború lerombolt. A két háború közötti időszak csatornázásának fejlődésére rányomta a bélyegét egyrészt a 2/3-os területvesztéssel járó vesztett I. világháború, másrészt az újabb háborúra való felkészülés. Igazából a csatornázás kérdését a sűrűbb, többszintes beépítésű városok voltak kénytelenek szorgalmazni. A kisebb, kertes beépítésű települések képesek voltak saját telken belül megoldani e másodlagos anyag elhelyezését, így nem is volt különösebben igény a költséges csatornázás megteremtésére. (Forrás: Lesenyei 1940) Figure 5. The planned I. development stage of Angyalföld waste water treatment plant (Source: Lesenyei 1940) A városok zöme is a csapadékelvezető csatornák igénybevételével oldotta meg a szennyvíz elvezetését. Ám ezek ritkán torkolltak tisztító berendezésbe, sokkal inkább tisztítás nélkül a legközelebbi vízfolyásba. Az ország tizenöt tisztító teleppel rendelkezett, azok közül is a legtöbb - a mai fogalmak szerint - csak mechanikai előtisztítást nyújtott (5. ábra). Mérleget készítve a II. világháborút közvetlenül megelőző időszakról, megállapítható, hogy a 120 db 10 ezer főnél nagyobb település közül csak csapadékvíz elvezetéssel 12 település, míg szennyvízcsatornázással 26 rendelkezett. Az ellátott településen élő 4,17 millió lakosból 2,25 millió fő élvezte a különböző rendszerű csatornázás által elérhető „luxust”. Az ország teljes népességére vonatkoztatva az ellátottsági mutató mindössze 20% körüli értékig jutott. A csatornahálózat összes hossza 1.781 km
