Hidrológiai Közlöny, 2017 (97. évfolyam)
2017 / 2. szám - SZAKMAI CIKKEK - Ijjas István: Az integrált vízgazdálkodás jó gyakorlatai az EU-ban és Magyarországon
Ijjas István: Az integrált vízgazdálkodás jó gyakorlatai az Európai Unióban és Magyarországon 27 egy bizottságot alakított, hogy ehhez dolgozza ki a tervezési irányelveket. Ennek a kézirata 1994-ben készült el (OVF 1994). Az irányelv felhasználta a vízgyűjtő- fejlesztés és vízgyűjtő-gazdálkodás hazai és nemzetközi tapasztalatait, figyelembe véve minden olyan “jó gyakorlatot”, amelyet abban az időben a “teljesen integrált”, vízgyűjtőre épülő vízgazdálkodási tervezésben világszerte használtak és a hazai viszonyok között alkalmazható- nak tűnt. Az irányelv jelentős mértékben épült az Angliában alkalmazott vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés (Catchment Management Planning - CMP) módszereire és a hazai vízgazdálkodási kerettervezés hagyományos értékeire. A magyar irányelv szerinti vízgyűjtő- gazdálkodási terveknek fel kellett tárniuk a vízgazdálkodás minden jelentős problémáját, a társadalmi-gazdasági fejlődés figyelembe vételével meg kellett határozniuk a vízgyűjtő vízgazdálkodási vízióját, ennek megfelelően meg kellett fogalmazniuk a vízkészlet-gazdálkodási és környezeti célkitűzéseket, és azokat a lehetséges intézkedéseket, amelyekkel a célok elérhetők. A tervezésbe be kellett vonni a társadalmat. Az ország területét 33 vízgyűjtő-gazdálkodási tervezési egységre osztották. Ezeknek körülbelül a fele teljes egészében Magyarország területére esett, a másik fele azonban átnyúlt az országhatárokon. A 33 tervezési egység közül az 1996-1998 közötti időszakban hét tervezési egységre el is készültek a magyar tervezési irányelv ajánlásainak megfelelő, kísérleti vízgyűjtő-gazdálkodási tervek. A hét mintavízgyűjtő és a tervek készítésének időpontja a következő volt: • Általér vízgyűjtő, 1998 • Felső Bácska vízgyűjtő, 1997 • Hortobágy-Berettyó vízgyűjtő, 1996-1998 • Hemád vízgyűjtő magyarországi része, 1997-1998 • Maros vízgyűjtő, 1997-1998 • Lónyai-főcsatoma vízgyűjtő, 1998 • Sajó-Bódva vízgyűjtő, 1998 Vízgyűjtő-gazdálkodás az EU Víz Keretirányelvének előírásai szerint, a “teljesen integrált” vízgazdálkodás részeként A kilencvenes évek közepére kidolgozták az EU Víz Keretirányelvének (VKI) az első kéziratát és az hosszú, nehéz és szenvedélyes viták után 2000 decemberében hatályba lépett (Water Framework Directive - WFD, 2000/60/EC). A VKI célja az volt, hogy keretet biztosítson a vizek jó állapotának biztosításához és ezzel megteremtse a vizkészletek fenntartható használatának feltételeit. A VKI előírásai szerint az EU tagállamainak vízgyűjtő-gazdálkodási terveket kellett készíteniük és az ezekben megtervezett intézkedések végrehajtásával 2015. végéig jó állapotba kellett hozniuk minden felszini és felszín alatti vizet. Alapos indokok esetén a határidőt 2021, illetve 2027 végéig el lehetett halasztani. Magyarországon megkezdődött az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamata. Ennek keretében a magyar jogrendszerbe be kellett építeni az EU vízgazdálkodásra vonatkozó irányelveit, és végre kellett hajtani azok előírásait. Abbamaradt a magyar irányelvek szerinti, “teljesen integrált”-nak tekinthető vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés és megkezdődött a VKI szerinti vízgyűjtőgazdálkodási tervezés előkészülete. Azt is mondhatjuk, hogy ettől az időtől kezdve elfelejtettük a “teljesen integrált” vízgazdálkodás hagyományos nemzeti értékeit és eredményeit, vagy legalább is lemondtunk az alkalmazásukról. Ez az EU sok tagállamában is így történt és az EU víz politikája is a vízvédelemre, a vizek jó állapotának biztosítására törekedett. Csak néhány olyan tagállam volt, amely a VKI előírásai szerinti vízgyűjtő-gazdálkodási tervezést hozzá igazította a meglévő vízgazdálkodási tervezési rendszeréhez (például Anglia, Írország, Hollandia). Magyarország csak most, a Kvassay Jenő Terv (KJT) kidolgozásával kezdi újra bevezetni a “teljesen integrált” vízgazdálkodási tervezést. A KJT integrálja a VKI szerinti vízgyűjtő-gazdálkodási (vízvédelmi) tervezést a szociális és gazdasági célok elérését biztosító tervezéssel. Az EU VKI a vízvédelmi politika és különböző szektor-politikák integrálásának az egyik fő eszköze, amely segíti a vízvédelmi célok összehangolását a gazdasági érdekekkel. A VKI az integrált vízgazdálkodás eszköze, ugyanakkor az infrastruktúra fejlesztéshez szükséges széleskörű integráláshoz még más környezeti és egyéb irányelveket, szektorpolitikákat és egyezményeket is figyelembe kell venni. A Víz Keretirányelv előírásainak végrehajtása a világ legnagyobb környezeti programjai közé tartozik. Az EU egyedülálló eredményének tekinthető az, hogy az EU és a programhoz csatlakozó európai országok egész területére egységes elvek alapján elkészültek az első vízgyűjtő- gazdálkodási tervek. Ezekben a tagállamok megtervezték több mint 13 ezer felszín alatti és 125 ezer felszíni víztest jó állapotba hozásához és a jó állapotuk megőrzéséhez szükséges intézkedési programokat. A tervezett intézkedések végrehajtása a tervek szerint legkésőbb 2027 végéig megteremti az EU tagállamaiban az általuk közösen meghatározott szintű ivóvíz-, szabadtéri fürdővíz- és ökoszisztéma biztonságot. A VÍZ- ÉS KÖRNYEZETI-POLITIKA INTEGRÁLÁSÁNAK JÓ GYAKORLATAI AZ EURÓPAI UNIÓBAN A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés koordinálása és értékelése EU szinten A Víz Keretirányelv alkalmazását 2001 óta EU szinten a Közös Végrehajtási Stratégia (Common Implementation Strategy - CIS) szerint végzett, példa nélküli, informális koordinációval támogatják, amelyet a tagállamok víz igazgatói és az Európai Bizottság irányítanak, minden érdekelt társadalmi csoport képviselőinek részvételével. A CIS keretében a VKI alkalmazásának és a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezésnek a megkönnyítéséhez eddig már több mint 30 segédkönyv készült, és a CIS értékes platformot biztosított a tagállamok tapasztalatainak és jó gyakorlatainak kicseréléséhez. Az EU szintű integrálás hatékonyságának biztosításában fontos szerepe van annak, hogy az Európai Bizottságnak a VKI előírásainak végrehajtását rendszeres időközönként értékelnie kell, és ennek eredményeiről tájékoztatnia kell az Európai Parlamentet, a Tanácsot és a
