Hidrológiai Közlöny, 2016 (96. évfolyam)
2016 / 1. szám - ÉLETUTAK - Fejér László: Prof. Dr. Ijjas István
74 Hidrológiai Közlöny 2016. 96. évf. 1. sz. segíteni, hogyan lehet a tervezési munka egyes részeit automatizálni. Az egyik első, igazán eredményes számítógépes programsorozat az volt, amit az öntöző csőhálózatok tervezéséhez írtam, és ami az egyetemi doktori és később a kandidátusi értekezésem témája is lett. Ez a sorozat először Magyarországon terjedt el, mert valaki felfigyelt rá és beszámolt róla az OVH elnökének, Dégen Imrének, aki érdeklődni kezdett, miként lehet csőhálózatokat méretezni számitógéppel. Ekkor bemutattuk egy hálózaton, s kiderült, hogy ezzel kb. 30%-át meg lehet takarítani a beruházási költségeknek. Addig ugyanis csak egy-két tervvázlatot lehetett részletesen megvizsgálni, a program segítségével viszont ki lehetett választani akár 20-30 változat közül a legmegfelelőbbet. Erre Dégen elrendelte, hogy minden tervezés alatt álló hálózatot ilyen módon kell áttervezni. A tervezők kezdetben féltékenyek voltak, nem hitték el, hogy számítógéppel ugyanúgy meg lehet tervezni a csőhálózatokat, mint ahogyan a gyakorlott tervezők megterveznék, csak sokkal gyorsabban, és így számítógéppel nagyszámú változat közül valóban kiválasztható a legjobb megoldás. A kurblis számológépekkel lázasan ellenőrizték a számítógép által kiadott csőméreteket. Akkor ilyen hangulat volt! Biztattak többen, hogy a csőhálózat méretezési programokat adjam be újításnak, amit meg is tettem. Ezzel kitört a vihar! Ugyanis az újítási szabályzat úgy szólt, hogy a megtakarítás 10-20%-át az újítónak ki kell fizetni. Nyomban megindultak a támadások, mondván, hogy egy egyetemi oktatónak az a kötelessége, hogy fejlessze a szakmai módszereket, és így adjam oda díjazás nélkül a programokat. Nem jár semmiféle újítási díj! Erre - ügyvéddel megtanácskozva - azt mondtam, hogy a programok itt vannak a fiókomban, de nem adom oda azokat! Támadóim elmentek a rektorhoz is, hogy utasítson az átadásra, de ő csak tanácstalanul széttárta a karjait. Végül Dégen Imre közbelépett. Egy összegben kaptam 1 millió forintot (ami akkoriban, 1970-ben nagyon nagy pénz volt), s ekkor több mint egy éves vajúdás után a programokat átadtam. Más formában azonban visszajöttek az ezzel kapcsolatos csetepaték. Amikor kandidátusi dolgozatom védése következett, akkor az egyik neves magyar tudós, aki nem tudott jelen lenni az eseményen, levélben kérdőjelezte meg, hogy amit csinálok az tudomány-e. A vélemény felolvasása közben meghűlt ereimben a vér. A jelenlévők a hallottakon komoly vitát folytattak, már szinte nem is a dolgozat, hanem a tudomány-nem tudomány kérdés körül folyt a szópárbaj. A vita végén azonban kisimult a kép, kandidátusi dolgozatom témája 7:0 arányban tudománynak minősült! Azóta már nagyon sok tudományos fokozat született hasonló számítógépes modellezési - ma informatikának (a mi szakterületünkön hidroinformatikának) - nevezett témakörben. Akkoriban sok támogatót lehetett találni a számítógépi beszerzésekhez, erre is épült a kari fejlesztéseink zöme. Amikor az első személyi számítógépek kezdtek elterjedni, akkor a Commodore gépeket a NOVOTRADE cég hozta be az országba és pályázatot hirdetett számítógépes játékokra. Ugyan nem annyira játék volt, de beadtam, illetve egy barátommal és a feleségemmel közösen kidolgozva beadtunk egy pályázatot a számítógépes többtényezős döntéshozás témában. így aztán a vadakat terelő juhász, meg a síelők és a tevekilövők (az akkori népszerű számítógépesjátékok) stb. mellett ez a téma is nyert, úgyhogy mindhárman kaptunk egy-egy számítógép konfigurációt. így már akkor volt egy Commodore-64-es gépem, amikor még nem árasztották el az egyetemi tanszékeket ezzel a típussal. Persze szép jogdíjat is fizettek a programért, és a számítógépeket is otthagyták nekünk. Meg kell jegyezni, hogy ezt a munkát nem mint egyetem, hanem mint magánemberek csináltuk. Ekkoriban járt a vége felé a nagy hazai öntözésfejlesztés. A mozgatható csőhálózatok üzemeltetésére azonban egyre kevesebb ember vállalkozott, hiszen a csöveket a földeken sarat dagasztva kellett cipelni, az emberek inkább jöttek a városokba, és az ipar felszívta őket. Nem volt más választás, nagyobb teljesítményű öntözőgépek behozatalával igyekeztek pótolni a hiányzó munkaerőt. Az egyik fő külföldi beszállító az osztrák BAUER cég volt. Igen ám, de a 30-35 méteres hidránsnyomást igénylő, kézi áttelepítésű öntözőberendezésekre tervezett hálózatokban az új gépeket csak különleges elhelyezéssel lehetett működtetni, mert azok a hidránsoknál legalább 50 méteres nyomást igényeltek. Ezt a problémát csak számítógépekkel lehetett megoldani, amelyekkel szimulálni lehetett a tervezett üzemállapotokat, és így megállapítani, hogy a kívánt elhelyezéssel üzemeltethetők-e az öntözőberendezések. Az osztrákok ekkor megkeresték tanszékünket a műegyetemen, mert tudták, hogy ilyen szimulációs feladatokkal is foglalkozunk, s tőlük kaptuk az első IBM-XT személyi számítógépet, amelyre kidolgoztuk azt a programot, amelyet azután 5-6 nagy esőztető öntözőtelepen bevezettek az öntözőgépek számítógéppel segített elhelyezéséhez a csőhálózatokban, a különböző lehetséges üzemállapotokban. — Egy másik területet érintve ismeretes, hogy kezdeményező szereped volt annak kimunkálásában, miként lehet a vízügyi tervezési folyamatokba bevonni a szélesebb nyilvánosságot... Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy ez nekem kötelességem is volt, hiszen vízgazdálkodás tárgykört oktattam az egyetemen, s nagy hiba lett volna, ha nem figyelek oda, mi történik szerte a világban, mi történik a nagy projektekkel. Itt van például az ausztriai zwentendorfi atomerőmű esete, amely 1974- ben kulcsrakészen állt, de az átadás előtt két héttel egy népszavazás úgy döntött, hogy nem szabad üzembe helyezni. Azóta is ott áll a Duna partján figyelmeztetésül, hogy a döntési folyamatokba be kell vonni a társadalmat.
