Hidrológiai Közlöny, 2016 (96. évfolyam)
2016 / Különszám - Korponai Kristóf, Szabó Attila, Somogyi Boglárka, Vörös Lajos, Vájná Balázs, Boros Emil, Felföldi Tamás: A planktonikus bakteriális közösségek szezonális alakulása különböző karakterű szikes tavakban
48 Hidrológiai Közlöny 2016. 96. évf. különszám 3. ábra. A Sós-ér bakteriális közösségének szerkezete a vizsgált időszakban Figure 3. Bacterial community structure of Sós-ér in the studied period egyéb nemzetség I 4 Limnohabitans ■■ Hydrogenophaga I I Rhodobaca Defluviimonas ■■ Chloroplast ^■1 NS11-12 marine group (unclassified Sphingobacteriia) I - ~ . 'I Marixanthomonas Hi Flavobacterium I I Fluviicola Hi Aquiflexum I 1 Algoriphagus ■■ Nitriliruptor HISV1-Ő (unclassified Actinobacteria) ■■ ML602J-51 (unclassified Actinobacteria) HI Candidatus Limnoluna ■■ lamia 100 90 80 ^ 70 m 60 ■o 50 79'3 *>'* 76^ ' 7 ^ ^ 7°' V4 70'4 -2Ö'1 70'1 79' A jellemzően minden élőhelyről nagyszámban kimutatható Proteobacteria törzsön a magasabb taxonok szintjén érzékelhető némi elterjedésbeli eloszlás. Az Alpha- proteobacteria osztály tipikusan gyakori tengeri, óceáni környezetben, míg a Betaproteobacteriába döntően édesvízi szervezetek tartoznak (Glöckner és társai 1999, Zwart és társai 2002). Ezen általános megállapítások a sós tavakon belül nem érvényesek: a szalinitás növekedésével az Alpha- és a Gammaproteobacteria osztályok relatív abundanciája növekszik, míg a Betaproteo- bacteriáé csökken (Glöckner és társai 1999\ Wu és társai 2006). Ez figyelhető meg az általunk vizsgált tavakban és időintervallumon belül is. A Proteobacteria phylum egyébként jelentős részét képezte a bakteriális közösségeknek a vizsgált időpontokban (3,2%-45,9%, átlagosan 21,6%), az Actinobacteria és a Bacteroidetes után a harmadik leggyakoribb törzs volt, dominánssá a Sós-ér esetében a 13-ból 2 mintában, míg a Zab-székben a 17-ből 5- ben váltak. Míg a Betaproteobacteria tagjai inkább tavasszal voltak gyakoribbak, addig az Alpha-proteo- baktériumok inkább az algákkal mutattak pozitív korrelációt, szemben a Beta- és a Gamma-proteobaktériumokkal, melyeknek az aránya ugyanekkor lecsökkent. Ugyanakkor majdnem minden harmadik OTU (31,5%) a Proteobacteria törzshöz tartozott. Emiatt a továbbiakban osztályonként külön tárgyaljuk. Mindkét tóban az Alphaproteobacteria volt a leggyakoribb és legdiverzebb osztály. Több mint kétszer annyi OTU tartozott ide, mint a Betaproteobacteriába. Az osztály több foto(hetero)tróf taxont is tartalmaz, sőt, több, a fényt eltérő módon hasznosító csoportot, például bíbor nemkén baktériumokat és aerob anoxigenikus fototró- fokat is. Előbbire a Rhodobaca nemzetség mindkét, míg utóbbira a Jannaschia néhány faja példa (Rosenberg és társai 2014). Az osztályba tartozó három leggyakoribb taxon közül a Jannaschia a téli Zab-székre, a Defluviimonas a kiszáradás előtti Sós-érre jellemzőbb inkább, míg a Rhodobacát már korábban kimutattuk egy kis szikes tóból egy bíborbaktérium-tömegprodukció második legjelentősebb képviselőjeként (Korponai és társai 2015). Kiemelendő, hogy e nemzetségnek a vizsgált időszak alatt 2014 áprilisában, a Zab-székben volt a legmagasabb a relatív abundanciája. Ekkor, április 23-án vettünk mintát a közeli tó bíborrétegéből is (a két tó egymástól 8 km távolságra helyezkedik el). A Betaproteobacteria osztály esetében az irodalmi adatoknak (Pernthaler és társai 1998, Glöckner és társai 2000) megfelelő évszakos dinamikát figyeltünk meg mindkét tóban: ősz végére a taxon képviselői tulajdonképpen eltűntek, és majd csak a tavaszi olvadást követően szaporodtak el újra - bár ez utóbbi a Zab-székben 2014- ben már nem történt meg. Ezt a dinamikát az OTU-k számának és arányának változása is tükrözi. Az osztály relatív abundaciája 0,2% és 30,8% között alakult (átlagosan 6,5%), érdekes, hogy a két szélsőérték egyaránt az áprilisi zab-széki mintából származott: előbbi a 2014-es, míg utóbbi a 2013-as évből. A Betaproteobacteriának kitüntetett nemzetség-szintű csoportja a kis abundanciájú (<5%), de mégis tipikus édesvízi GKS98 (Hahn 2006). Kettő kivételével az összes mintából sikerült kimutatnunk mindkét tóból, nagyon kevés szekvenciával (<1% - nem is ábrázoltuk sehol), bár számottevő diverzitásban (13 OTU), ezt a szalinitást viszonylag jól tűrő (Wu és társai 2006), de a nagy pH-t el nem viselő taxont (Lindström és társai 2005). A Hydrogenophaga volt a leggyakoribb ide tartozó nemzetség, míg a Limnohabitans és a Polynucleobacter csak szórványosan fordult elő. A vízi ökoszisztémákra általánosan jellemző Rhodoferax nemzetséget (Zwart és társai 2002) nem sikerült kimutatnunk egyik tóból sem. A Gammaproteobacteria osztály jellemzően kis arányt képvisel (édes)vizekben (Pernthaler és társai 1998), esetünkben 0,1% és 17% közötti relatív abundanciákat mértünk. Az ide tartozó baktériumok rendkívül sokfélék lehetnek, a humán patogénektől a fotoszintetizálókig változatos anyagcseretípusokkal rendelkezhetnek. Mi jelen kutatásunkban például e két típus egyikéből sem találtunk szignifikáns mennyiségben reprezentánsokat. Ez előbbi esetben nem meglepő (sőt, mi több, megnyugtató), viszont utóbbi esetben már az, hiszen a fentebb már emlí
