Hidrológiai Közlöny, 2016 (96. évfolyam)
2016 / 4. szám - NEKROLÓG - Kiss Keve Tihamér: Dr. Felföldy Lajos
72 Hidrológiai Közlöny 2016. 96. évf. 4. sz. Nekrológ Dr. Felföldy Lajos Móron született 1920. szeptember 15-én. Édesapja tisztes kereskedőember volt Móron, majd Debrecenben a Hangya szövetkezet vezetője, szenvedélyes vadász. Három fiát gyakran vitte a Halápi-erdőbe és más területekre. Itt alapozódott meg Felföldy Lajos természet szeretete. Édesapjától szigorú nevelésben részesült, talán ezért is volt a szakmában önmagához és másokhoz is szigorú, a szakmai pontosságot, tisztességet illetően. Debrecenben a piarista gimnáziumban érettségizett 1938-ban, s nyert felvételt a Tisza István Tudományegyetemen a természetrajz szakon. Már ebben az évben felkérte Soó Rezső professzor, hogy díjtalan gyakornokként dolgozzon a Botanikai Intézetben és kapcsolódjék be a tudományos kutatásba. A II. Bécsi Döntés után az egyetem Kolozsvárra költözött. Itt szerzett Felföldy doktorátust 1942-ben, Szociológiai vizsgálatok a pannó- niai flóraterület gyomvegetációján, című doktori disszertációjával. A debreceni - kolozsvári évek kiemelkedő munkája a saját kiadásban megjelentetett, és sok vihart kiváltó Növényszociológia könyve. 1943-ban visszatért Debrecenbe, majd karpaszományosként katonáskodott, s 1945 májusában került vissza újra Debrecenbe. Itt év végéig az egyetem Állattani Intézetében dolgozott. 1946 januárjától 1965-ig a tihanyi Magyar Biológiai Intézetben dolgozott, s 1956—1965 között a Növénytani Osztályt vezette. A 40-es - 50-es évek váltóján, növényszociológiai vizsgálatai mellett, citológiai, kariológiai (kromoszóma) kutatásokat végzett, s mert az akkor ellentmondott a liszenkóizmusnak, 1952 - 53 között „büntetésképp” Tóth Lászlóval együtt a vácrátóti Botanikai Kutatóintézetbe irányították. 1953-ban a Tudományos Minősítő Bizottság addigi tudományos munkássága alapján, a biológiai tudomány kandidátusa fokozatot ítélte oda számára. Felföldy Tihanyban, számos területre kiterjedő botanikai, élettani kutatás mellett a Balaton felé fordult, és a tó életéhez kapcsolódó fontos eredményekről számolt be. Rámutatott, hogy a Balaton nádasaiban a Fontinalis- mohák és a nád élőbevonata milyen fontos szerepet tölt be a tó északi területéről érkező vizek „Balaton-vízzé” alakulásában; elemezte a víz alatti fényviszonyok és a fotoszintézis összefüggését; beszámolt a balatoni nádasprodukció mérésének néhány problémájáról; több cikkben elemezte a Balaton parti kovaalga együttesek produkcióját, fotoszintézisét, összefüggésben klorofill tartalmukkal. Felföldy az akkor világszínvonalú, árnyékolás-technikával ellátott üvegház vezetője is lett, ami a Rockefeller-alapítvány támogatásával épült. Itt zajlottak pl. a híres algatenyésztési kísérletek is, melyből 1966-ban szabadalom is született (Berendezés és eljárás egysejtű algák üzemi méretű tenyésztésére). 1965-ben átment a VITUKI-ba, ahol 1980-ig az intézet tudományos tanácsadója, innen ment nyugdíjba. A VITUKI több tekintetben jelentős változást hozott Felföldy munkásságában. Alapvetően gyakorlat orientált kutatásokat végzett az itteni kollegákkal, amihez persze sokszor részletekbe menő alapkutatásokat folytattak. Itt szembesült azzal, hogy a hazai „vizes szakma” értetlenül és gyakran lekicsinyelve tekint a biológusokra. Ezen kívánt gyökeresen változtatni. Komoly szerepe volt abban, hogy a vízügyi-igazgatóságok laboratóriumaiba biológusok (is) kerüljenek, és munkájuk ne korlátozódjék a szaprobiológiai elemzésekre. Ez volt az az időszak, amikor kezdték fölismerni, hogy a vízszennyezéseket a felhasználó ember és a vízi élővilág egyaránt elszenvedi, legyenek azok ipari, vagy mezőgazdasági eredetűek. VITUKI-s éveiben Felföldy elsősorban magyarul publikált, hisz munkáit nem csupán a hidrobiológusoknak szánta, hanem a vizes mérnököknek is. Itt indította útjára a ma is gyakran forgatott Vízügyi Hidrobiológia sorozatot (ennek sorozat szerkesztője volt), melynek 18 kötete jelent meg 1972-1990 között. Ebből nyolc kötet szerzője. Négy kiadást ért meg „A biológiai vízminősítés”. A különböző vízi élőlények határozókönyvei közül az „alga” határozókat ő írta: - a kékalgák (Cyanophyta) -, a zöldalgák (Chlorococcales) -, a zöldalgák (Desmidiales) - , a zöldalgák (Phytomonadina) kishatározója, valamint a Hidrobiológia - szavakban és utolsóként a Hínárhatározó. Oktatói pályája a debreceni egyetemi évekkel indult. Itt jelent meg 1943-ban első ’tankönyve’a Növényszociológia. Miután a VITUKI-ba került, akkor tért vissza újra a katedrára, képletesen is. Több tucatnyi rövidebb, hosz- szabb hidrobiológiái kurzust tartott több egyetemen és főiskolán. Leghosszabb és legtöbb eredményt hozó kapcsolata a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemmel volt, amit előbb címzetes egyetemi docensi, majd címzetes egyetemi tanári címmel is elismertek. Első önálló kéziratos jegyzete 1969-ben formálódott ki „Álló- és folyóvizek hidrobiológiája” címmel. Több bővítés után ebből kristályosodott ki 1981 -re a ma is gyakran használt és sokat idézett könyv, „A vizek környezettana - Általános hidrobiológia”. Energiájából arra is tellett, hogy a máig egyetlen középiskolai hidrobiológia tankönyvet is megírja. Debrecenben az egyetemi kutatásokba is aktívan bekapcsolódott (pl. a csarodai lápok ökológiai állapot- felmérésébe és a rekonstrukciós feladatok meghatározásába; a Tiszabercel és Gávavencsellő közötti Tisza- hullámtér és a Debrecentől keletre fekvő ET56 UTM hálónégyzet vízi- és mocsári növényzetének florisztikai felmérésébe; a hínárnövények országos UTM rendszerű hálótérképeinek elkészítésébe; az ökológiai vízminősítési rendszer megalkotásába, s jellemzési lehetőségeinek és mutatórendszerének kidolgozásába). Nyugdíjas éveiben a VITUKI-val is kapcsolatban
