Hidrológiai Közlöny, 2016 (96. évfolyam)
2016 / 2. szám - ÉLETUTAK - Fejér László: Életút beszélgetés Dr. Juhász József professzorral
74 Hidrológiai Közlöny 2016. 96. évf. 2. sz. úgyhogy a végén meg kellett elégednünk az egyes sebességi fokozat maximumával, azaz kb. 20 km-es sebességgel. Közben rádión utolértük Erhard Gyurkát, aki egy Warszawával utazott Dunakilitibe, hogy azonnal jöjjön értünk. Ahogy mentünk Mosonmagyaróváron keresztül mindenki megbámult bennünket, hogy a kicsicsázott elegáns Csajka lépésben megy, benne négy sötét ruhás valaki, meg a gépkocsivezető, s az utasok állandóan hát- ra-hátra néznek — persze mert várták, mikor éri már utol őket a Warszawa. Mikor kiértünk a városból megjött a felmentő kocsi. Dégen villámgyorsan beszállt az autóba, alig tudtuk követni... Persze ebben a kocsiban aztán alaposan szorongtunk! Én annyit embert noszogatni, mint ahogy a sofőrt nógatta Dégen - még nem láttam! Percenként rászólt, hogy menjünk gyorsabban, a sofőr pedig ugyanazt válaszolta mindig, ez a kocsi nem tud gyorsabban menni! Közben a győrieknek sikerült a budapestiekkel beszélni, hogy azonnal küldjék a főnöki Mercédeszt a határra. A magyar delegáció óriási szerencséjére amikor Dégennel a rajkai állomásra értünk, épp akkor nyitották a csehszlovák oldali határsorompót, s jött tárgyalópartnere a kíséretével együtt át a határon. Semmi késés nem volt, s addigra odaért már a Mercédesz is. Hogy milyen vágtát bonyolíthatott le Pestről Rajkáig, jobb ha nem gondolunk bele! Úgyhogy, amikor a kölcsönös üdvözlések után továbbindultunk Kilitibe, akkor már ebbe a kocsiba szálltunk be. Persze ekkor még a helyszín egyáltalán nem volt kiépítve, hiszen még csak előzetes kutatások zajlottak abban az ártéri erdőben, s a bögölyök és szúnyogok világa uralkodott. Én tudtam, hogy a helyszín miként fog kinézni, de a hivatalosok erre nem voltak felkészülve. Akkoriban még újak voltak Magyarországon azok a fehér nejloningek, Dégenen is egy ilyen volt plusz sötét öltöny. A hőmérséklet pedig vagy 35 fok. Az öreg levette a zakóját. Nem mertem neki szólni, de láttam, hogy néhány perc múlva újra visszavette. Nyilván időközben tönkrecsípkedték őt a bögölyök-szúnyogok. Jellemző, hogy nem izgett- mozgott, nem csapkodott, fegyelmezetten tűrte, hogy rajta élősködjenek a helyi rovarok legügyesebbjei. A bemutató nagyon jól sikerült, mindenki meg volt elégedve. Az ebéd a győri VÍZIG egy kisebb motoroshajóján volt. Este Győrben, a szálloda különtermében volt a jegyzőkönyv aláírása, aminek végigtárgyalása feltűnően sokáig tartott. Erre mi már nem voltunk hivatalosak, ki is küldtek minket a folyosóra. Úgy 11 óra tájban végre sikerült az egyezséget tető alá hozni, s a jegyzőkönyv aláírásakor már valamennyien koccinthattunk. Amikor 1967-ben megalakult a VIKÖZ, akkor Kertai Ede azt mondta, miután itt most már a munkák lelassultak - gyakorlatilag le is álltak, Takács István (Bizsu) vette át tőlem az osztályt - én pedig a VIZITERV-től átkerültem a VIKÖZ-be főtechnológusnak, oly formában, hogy a vízgazdálkodási kérdések főtechnológusa Papp István lett, én pedig elsősorban a vízkészlet-gazdálkodási kérdések gazdája lettem. Ekkor került oda Békési János is, aki igazgatóhelyettesként a főnököm lett. Éveken keresztül dogoztunk nagy szorgalommal, s addig nem is volt semmi bajom, míg Muts dr. oda nem került igazgatónak. Nekem ő túl „piroska” volt, s ő sem gondolta, hogy egy ilyen gondolkodású ember, mint amilyen én vagyok, jól együtt tud majd vele működni... Akkor már többször hívtak a miskolci egyetemre, ahol én felkért előadóként 1958-tól dolgoztam. 1966-ban kineveztek félállásban egyetemi docensnek. Ilyen előzmények után 1976-ban felkértek az Egyetemen, adjam be a pályázatomat egy kiírt egyetemi tanári állásra. Miután Dégent akkor küldték nyugdíjba, bejelentkeztem az új főnökhöz, Gergely Istvánhoz, hogy elmenetelemet pártfogolja. Meglepetésemre két nap múlva fogadott, és belement a távozásomba. Egyetlen egy kérésem volt, hogy ha lehet, ne „nyúljanak utánam”, mert az egyetem erre érzékeny... Gergely megígérte mindezt, azzal tetézve, hogy a káderanyagomat csak hetekkel később fogják elküldeni Miskolcra. Ez nagy szerencse volt, mert kinevezésem (1976. július 1.) után az akkori dékán, aki egyébként a 80-as években az MSZMP KB tagja is volt, egy alkalommal elkapott, s mondta: Ha korábban láttam volna a káderanyagodat, akkor bizony nem kerülhettél volna ide hozzánk! Egyébként az oktatásban már régóta részt vettem, hiszen 1951-ben írtam az első egyetemi jegyzetemet, méghozzá vízerőhasznosítás témában, amit Mosonyi Emil előadásaira alapozva készítettem el. O volt az, aki erre biztatott, mert később megjelent könyvének megírására akkor még nem volt ideje, s hogy addig is legyen valami a hallgatók kezében, amiből készülni tudnak. Aztán a Pattantyús-féle Áramlási gépek tanszéken is egy évig külső gyakorlatvezető, ill. diplomaterv konzulens voltam, aztán az 50-es évek elején több alkalommal tartottam előadást Mosonyi Emil helyett, mert Emil bátyánk nagyon elfoglalt volt. Előfordult, hogy kapott egy telefont Vas Zoltántól, hogy a Gazdasági Bizottság előtt szerepel a vízerőművek kérdése, s neki ott meg kell jelennie, akkor a titkárnője hívott, hogy azonnal menjek és ugorjak be helyette. Ilyenkor kínkeservesen sikerült csak megtudni, hogy hol tartanak a hallgatók az anyagban, milyen téma következik. A miskolciakkal 1958-ban kerültem először kapcsolatba. Megjelent az FTI-nél egy úr, Kovács Lajos, a bányamérnöki kar egyetemi tanára, s - Vendel Miklós tanszékvezető kérését tolmácsolva - felkért, vállaljam el a mémökgeológia tárgy előadásait a soproni egyetemen. Hogy miért épp Sopronban, annak külön története van! Amikor a Miskolci Egyetem megalakult, akkor még nem volt meg az egyetem épülete, s működését a Földes Ferenc gimnáziumban kezdte. A bányamémöki szak pedig Sopronban működött. Amikor elkészült az egyetemi épület, akkor az idősebb, nemzetközi hírű professzorok, mint pl. Vendel Miklós, vagy Tárczy-Hornoch Antal nem voltak hajlandók átköltözni Miskolcra, s jó darabig az oktatói kar Sopronban maradt, s itt rekedt a bányamémöki kar két felsőbb évfolyama. Aztán a bányamérnök hallgatók első két évfolyama már Miskolcon tanult, míg a felsőbb évfolyamok továbbra is Sopronban. így én is Sopronban kezdtem az oktatást a negyedéveseknél, azokat oktattam, akik 1959-ben végeztek. 1960 májusában aztán a párt mindenható oktatáspolitikusa, Orbán László véget vetett a professzorok különállásának. Sopronban egy értekezleten bejelentette, szeptembertől minden bányamérnök hallgató Miskolcon fogja folytatni tanulmá-
