Hidrológiai Közlöny, 2015 (95. évfolyam)

2015 / 5-6. különszám - LVI. Hidrobiológus Napok előadásai

12 A balatoni busák béltartalmában és a tóvízben előforduló baktérium­közösségek mennyiségi viszonyainak és szerkezetének összehasonlítása Borsodi Andrea1, Krett Gergely1, László Kristóf1, Jáger Katalin1, Mozsár Attila2, Vitái Zoltán2, Specziár András2, Boros Gergely2 1ELTE Mikrobiológiai Tanszék, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C 2MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézet, 8237 Tihany, Klebelsberg Kuno utca 3 Kivonat: A Balatonban élő busák táplálkozási szokásainak megismerésére irányuló kutatások keretében 2011-ben kezdődtek bakteriológiai vizsgálatok az állatok béltartalmában található baktériumközösségek feltérképezésére. E vizsgálatok folytatásaként 2013-ban ta­vasztól őszig 5 alkalommal történt mintavétel hibrid jellegű busa egyedek elő- és utóbeléből, valamint a Balaton vizéből. A minták­ból tenyésztésen alapuló módszerrel csíraszám becslést végeztünk. A baktériumközösségek genomi szerkezetét a 16S rRNS gén­szakaszok denaturáló gradiens gélelektroforézissel (DGGE) nyert sávmintázatainak elemzésével hasonlítottuk össze. Eredményeink alapján a vízmintákból tenyésztéssel meghatározott átlagos baktérium csíraszám értékek közel egy nagyságrenddel kisebbek voltak, mint a busa bélszakaszokból detektált értékek. A DGGE mintázatok alapján valamennyi mintavételi időpontban a vízminták bakté­riumközösségei mutatták egymással a legnagyobb hasonlóságot, és minden esetben elkülönültek a busa béltartalom minták baktéri­umközösségeitől. Az egyes busa egyedek előbél és utóbél szakaszából származó minták baktériumközösségei egymástól többnyire szintén jól elkülönülő csoportokat képeztek. A busa egyedek neme vagy testmérete és a tápcsatorna szakaszok baktériumközössé­geinek szerkezete között nem találtunk összefüggést. Kulcsszavak: busa, bélmikrobióta, diverzitás, DGGE. Bevezetés A Balatonban élő hibrid (fehér busa - Hypophthalmi- chthys molitrix x pettyes busa - H. nobilis) dominanciájú busaállomány táplálékbázisát elsősorban zooplankton és detritusz képezi. A balatoni busák táplálkozási szokásai­ra jellemző, hogy nagy mennyiségű szervetlen lebegő a- nyagot is fogyasztanak, melynek száraz tömegre vonat­koztatott részaránya esetenként a béltartalom 80 %-át is elérheti (Vitái és mtsai, 2014). A busák táplálkozásában emellett az egyes bélszakaszokban előforduló faj gazdag és változatos anyagcsere tulajdonságokkal rendelkező baktériumközösségeknek is jelentős szerepe lehet, amire a 2011-ben tenyésztésen alapuló és tenyésztéstől függet­len mikrobiológiai módszerekkel végzett kutatási ered­mények is rámutattak (László és mtsai, 2014). Jelen összehasonlító vizsgálatunk célja az volt, hogy tavasztól őszig nyomon kövessük a balatoni busák elő- és utóbél szakaszaira, valamint a tó vízre jellemző bakté­riumközösségek mennyiségi viszonyainak és genetikai sokféleségének alakulását. Vizsgálati anyagok és módszerek A bakteriológiai vizsgálatokhoz a Balatonból 2013 á- prilisában (1304), májusában (1305), júniusában (1306), szeptemberében (1309) és októberében (1310) méret- szelektív kopoltyúháló fogásból véletlenszerűen gyűjtött busa egyedekből steril körülmények között preparált elő- és utóbél tartalmat, valamint az egyidejűleg merítéssel vett tóvíz mintát használtuk fel. A vizsgálatba vont összesen 34 hibrid jellegű busa e- gyed testhossza 91 és 119 cm, testtömege 11,2 és 25,1 kg, életkora 8 és 13 év között változott. A tenyésztésen alapuló csíraszám becsléshez a béltar­talom és a vízminták felhasználásával készített tízes lép­tékű hígítási sorozatokból nutrient (DSM-1) és R2A (DSM-830) táptalajokra ( www.dsmz.de ) szélesztettünk, majd a kifejlődött telepeket a 22°C-on végzett két hetes inkubációt követően számoltuk meg. A baktériumközösségek genetikai diverzitásának ösz- szehasonlításához egy tenyésztéstől független, molekulá­ris biológiai ujjlenyomat módszert, a Denaturáló Gradi­ens Gél Elektroforézist (DGGE) alkalmaztuk (Muyzer és Smalla, 1998). A kb. 500 mg-nyi béltartalomból és a szűréssel tömörített vízmintákból izolált teljes genomi DNS-ből először Bacteria specifikus primer pár (27F és 140ÍR) segítségével a 16S riboszomális RNS-t kódoló gén egy nagyobb szakaszát szaporítottuk fel. Az így ka­pott DNS szakaszokból egy következő PCR reakció so­rán 27F-GC és 519R, illetve a ciano-baktériumok eseté­ben CYA359F-GC és CYA781R primer pár felhasználá­sával hoztuk létre a DGGE futtatáshoz használt GC-ka- poccsal rendelkező, kb. 400-500 bázispár hosszúságú terméket. Az elektroforetikus futtatásokhoz 40-60 % kö­zötti denaturáló koncentrációjú ureát és formamidot tar­talmazó 7 %-os, illetve a cianobaktériumok esetében 8 %-os poliakrilamid gélt használtunk. A minták futtatása INGENY phor U készülékben 1%-os TAE pufferben 60° C-on, 120 V feszültség értéken 14-15 órán át tartott. A kialakult sávmintázatot etídium-bromidos festéssel, UV gerjesztéssel tettük láthatóvá, majd TotalLab (TL 120) v2006 szoftverrel értékeltük ki. A gélből kivágott, tisztí­tott DNS-t a Sanger-féle módszer automatizált változatá­val szekvenáltuk, majd a kapott bázissorrendeket az NCBI GenBank internetes adatbázis segítségével érté­keltük ki. Eredmények és értékelésük Az egyes állatok előbél és utóbél szakaszainak csíra­szám értékei a 2011-ben meghatározott átlagos csíra­szám értékekhez (László és mtsai, 2014) hasonlók vol­tak. A busa előbél és utóbél szakaszokból 2013-ban te­nyésztéssel közel két nagyságrendnyi átlagos baktérium csíraszám érték (TKE, telepképző egység) különbséget detektáltunk (i. táblázat). A becsült csíraszám értékek maximumát (2,60 x 108 TKE g'1) az áprilisi előbél min­tákból nutrient táptalajon, míg a minimumát (4,07 x 106 TKE/g) a májusi utóbél mintákból R2A táptalajon hatá­roztuk meg. A tenyésztéses vizsgálati időpontokban (áp­rilisban, májusban és szeptemberben) az előbélből átla­gosan 2,73 x 108, 1,48 x 108 és 7,13 x 106, míg az utóbél­ből átlagosan 5,04 x 107, 1,15 x 107 és 1,50 x 107TKE g'1 csíraszám értéket számoltunk. Ennek alapján a busa elő­bél szakaszokban az átlagos baktérium csíraszám értékek között nagyobb időbeni eltérések mutatkoztak, mint az utóbél szakaszokban. A vízmintákból tenyésztéssel meghatározott átlagos baktérium csíraszám értékek csaknem minden esetben közel egy nagyságrenddel kisebbek voltak, mint a busa bélszakaszokból detektált értékek (/. táblázat). A víz­

Next

/
Oldalképek
Tartalom