Hidrológiai Közlöny, 2015 (95. évfolyam)
2015 / 1. szám - Szigyártó Zoltán: Az ember, a Föld élővilága és a környezetvédelem
29 így képessé vált arra, hogy megkezdje az emberiség társadalmakba szervezését. Ez alatt az emberi faj léte szempontjából döntő időszak alatt, vagyis a beszélőképesség kialakulása és a jégkorszak vége között az ember a természet szerves részeként élt és fejlődött. Vagyis az evolúció törvényei szerint minden vonatkozásban alkalmazkodott a Föld és a környező élővilág folyton változó a- dottságaihoz. Az ember létfeltételeiben gyökeres változás aztán az utolsó jégkorszak zord körülményeinek az elmúltával következett be. Ekkor, a kedvezőbbé vált környezeti feltételek hatására, a létszámban egyre gyarapodó emberiség a Föld minden lakható részét fokozatosan benépesítette. A kialakuló társadalmak pedig az emberi lét megkönnyítésére (a helyi lehetőségekhez igazodva) csakhamar mesterséges, vagyis a Föld természetes, helyi adottságaitól eltérő környezeti feltételeket hoztak létre. Ugyanakkor az ember, mint élőlény biológiai adottságai a jégkorszak végére jellemző adottságaihoz viszonyítva érdemben nem változtak meg. Amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy ma már az évezredek folyamán a Föld egymástól igen távoli pontjaira eljutó rasszok egyedei is, újból összekerülve, képesek tovább szaporodó utódokat létrehozni. Más oldalról az utóbbi időkben korábban nem mutatkozó, veszélyes helyzetet teremtett az emberiség létszámának a rohamos növekedése. Az, hogy míg az utolsó jégkorszak vége óta sem az ember adottságai, sem a Föld eltartó-képessége érdemben nem változott, addig az emberiség létszáma az akkori mintegy 5 millióra becsült népességből mára ennek több mint ezerszeresére, úgy 6,5 milliárd főre növekedett. Ráadásul ez a lélekszám ma is egyre gyorsulva gyarapszik: így legutoljára, a XX. század végén, már 35 év is elegendő volt ahhoz, hogy a Föld népessége duplájára növekedjék. Mára pedig a világ népességének átlagos évi növekedési üteme (egyes becslések szerint) már megközelíti a 2 %-ot is. Mindebből azonban még nem következik az, hogy ez a létszám- növekedés a jövőben is változatlanul folytatódik. így e- gyes vizsgálatok a civilizált körülmények között lezajló demográfiai folyamatokból azt a következtetést vonták le, hogy ez a növekedés idővel majd mind jobban lelassul, s a Föld népessége végül úgy 9 milliárd körül állandósul. Vagyis végül a Földön az emberiség állandósult létszáma épp akkora lesz, ahány embert (egy másik vizsgálat szerint) a Föld még úgy-ahogy el tud tartani. Természetesen mind az emberiségnek a Föld által eltartható létszáma, mind az emberiség létszámának említett határértéke csupán becslés, s nehéz megmondani, hogy ezeknek mi a pontos értéke. így csupán az bizonyos, hogy ez a két határérték létezik. Ha pedig úgy alakul, hogy az emberiség lehetséges legnagyobb létszáma nagyobb, mint a Föld által eltartható emberi népesség, akkor az emberek szomorú események elé nézhetnek. Miután a Földön élő népesség egy rövid ideig meghaladja az eltartható létszámot, várható, hogy az egyensúly kialakulásához rettenetes éhínségeken és véres összecsapásokon keresztül vezet majd az út. Arra pedig, hogy mindez valóban bekövetkezhet, már a mai helyzet is nyomatékosan utal. Gondoljunk csak arra, hogy a nyomorúságos helyzetben levők emberhez SZIGYÁRTÓZ^Azcmhc^^iJ!öJ££jövHá2ajis^a^örnvezelvéddí!m^^ méltó ellátása már ma is megoldásra vár, akkor, amikor nem 9 milliárd, hanem „csupán” úgy 7 milliárd ember él a Földön. A Földön egy milliárd ember már ma is rendszeresen éhezik, s nagyjából ugyanennyien vannak azok is, akik nélkülözik a jó minőségű ivóvizet! Ennek a következményei pedig fölénk már ma is vészes felhőként tornyosulnak: A nyomorúságos körülmények között élők már ma is jelentős számban nekiindulnak, hogy boldogulásukat hazájuktól távol, egy más országban keressék. Ennek ellenhatásaként a jobb helyzetben levő országok kezdenek mindent megtenni a bevándorlás csökkentésére vagy megszüntetésére, s ez újabban már odáig jutott, hogy van olyan ország, mely az illegális bevándorlást bűntettnek minősíti. A múlt században életre kapott terrorizmus gyökerei is többé-kevésbé az eltérő kultúrájú embercsoportok megélhetési viszonyai közötti nagy különbségekre vezethetők vissza. Mi lesz azonban akkor, ha esetleg időközben a tengerszint megemelkedésének a hatására számos ország területe válik szinte lakhatatlanná, s a jobban és rosszabbul élők közötti ellentétek számottevő haditechnikával rendelkező országok közötti ellentétekké fajulnak? Ahhoz tehát kétség nem férhet, hogy a méltó emberi élethez szükséges javakkal már a Föld jelenlegi népességét is csak az emberi társadalom igen nagy jóakarattal és önzetlenséggel párosult, rendkívüli szervezettsége mellett lehet ellátni, és még inkább így lesz ez akkor, ha a népesség létszáma (nem is túl távoli jövőben) közeledik a 9 milliárdhoz. Más oldalról e faladat megoldása nyílván könnyebbé válik akkor, ha az emberiség belátja, nem célszerű, ha a továbbiakban a létszáma minden korlátozás nélkül tovább növekedik; vagyis ha a Föld népessége berendezkedik a népszaporulat korlátozására. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy mind a javak elosztásának átfogó megszervezése, mind a népszaporulat korlátozása csupán az emberi társadalmak széleskörű együttműködésével oldható meg. Vagyis kizárólag abban az esetben, ha az ember a saját szűkebben vagy tágabban értelmezett csoportjának az érdekeit alá tudja rendelni az egész Földet benépesítő emberiség közös érdekeinek! Számosán vannak azonban olyanok, akik az emberiség ilyen együttműködésében nem nagyon bíznak. Az u- gyanis bizonyosnak tűnik, hogy az emberiség kialakulása során, akár csak több más emlősfaj, kisebb csoportokban élt. Egy-egy ilyen embercsoport viszonylagos jóléte szempontjából pedig (akárcsak más, kisebb csoportokban élő fajoknál) igencsak hasznos volt a megfelelő fölé- és alárendeltség kialakulása, s az erre épülő szervezettség. Más oldalról egy másik embercsoport javait kisajátítani, illetve tagjait szolgálatra kényszeríteni mindig csábító és gyakran kifizetődő is volt. így fejlődött tehát az emberi csoportok belső szervezettsége a csoportok közötti feszültségek fennmaradásával együtt, s vezetett az egymással gyakran hadilábon álló, egyre nagyobb közösségek, végül is a mai országok kialakulásához. Mind ebből pedig egyesek arra a következtetésre jutnak, hogy az emberi csoportok közötti éles ellentétek újbóli és újbóli kialakulása, a véres háborúk kirobbanása nem a pillanatnyi adottságokra, hanem az ember genetikai örökségére vezethető vissza. Ezért robbantak ki a csak most magunk mögött hagyott XX. század véres ese
